Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Boda László: A szeretet tanúságtétele
révén hamar ismertté lesz a világban - nálunk is de ha annak személyes tanúja jelenik meg, ha ő látogat el hozzánk, az már különleges alkalom, hogy emlékezzünk és újra odafigyeljünk a szeretetre. Ilyen ösztönző alkalmat jelent hazánknak Kalkuttai Teréz anya immár másodszori látogatása. Ő ma a keresztény embertársi szeretet egyik legtöbbet emlegetett nagykövete, tanúja a világban, akire fiatalok és idősek, hívők és nem-hívők egyaránt odafigyelnek, ő az, akinek ajkáról elfogadják a „szeretet” szót, hisz cselekedeteivel, egész életformájával hitelesíti mindazt, amit az embertársi szolgálat irgalmáról mond. AZ ÉLET NAGY DILEMMÁJA. Amikor az evangéliumi szeretet üzenetét fontolóra vesszük, és hiteles tanúit megidézzük, túl kell lépnünk a falvédők népi bölcsességénél és az ájtatos szavú igehirdetés rutinjánál. Úgy kell fölfedeznünk, mintha előttünk még nem találták volna fel. Prohászka Ottokár mély felismerése, hogy azok az igazságok élnek bennünk erősen, melyekkel kapcsolatban azt érezzük, mintha mi fedeztük volna fel azokat. Valójában „újra-felfedezésről” van szó. De az sem csekély jelentőségű. Az élet evidenciáinak, vagyis elemi bizonyosságainak épp az a jele, hogy térben és időben egymástól távol élők újra és újra felfedezik azokat. Vannak az emberi életnek tipikusan nagy dilemmái, sorsdöntő választásai, melyek a mai erkölcsteológiában erős visszhangot keltő „alapvető szándék és döntés” körébe tartoznak. Egy alkotó művész életében tipikus dilemma, hogy tetszetős, divatos, eladható műveket alkosson vagy pedig olyat, amit esetleg csak később értenek meg, ami az ő legbensőbb üzenete. S akinek például családja van, nem könnyű meghozni a küzdelmesebb utat választó döntést. A szeretet ősi dilemmája, hogy el tudunk-e jutni az érzéki vágyaktól az ajándékozni tudó evangéliumi szeretetig, kivételes esetben az önmagunkat feláldozó szeretetig. A folyamat hegymászáshoz hasonlítható. A csúcsra kevesen jutnak el, de már az is tiszteletet érdemel, hogy valaki eljut egy bizonyos szintre, vagy hogy egyáltalán elindul fölfelé. Mert sokan megalkudnak az ösztönös-érzéki-önző életszinttel, bár sem a vegytiszta önzés, sem a vegytiszta önzetlenség nem jellemző az emberre. Inkább az arányok és az életirányulás az, ami a különböző életformákat megjellegzi. Ebben sincs új a nap alatt. Mert Aquinói Szent Tamás már jelentős életismeret és szellemi tapasztalat birtokában-főleg az egyházatyák írásai nyomán-határozottan megkülönböztette az érzéki vágyon alapuló szeretetet (amor concupiscentiae) a másik javát kereső és szolgáló, tehát ajándékozó baráti, egyúttal felebaráti szeretettől (amor amititiae). S ez a két kategória azóta is gazdag jellemzést kapott a lelkiélet irodalmában. A két szeretet jelentősen különbözik egymástól, hiszen az érzéki szeretetben magamnak akarom a dolgokat, sőt a személyt is, mégpedig a birtoklás vágyával, s nemritkán a másik javát sértve. Korunk technikai társadalmainak jellemzője például a szexhullám, mely nálunk köztudottan késésben van, s amelynek szervezett társadalmi formái vannak (szexklubok stb.). Ez tipikusan az érzéki szeretet kereteiben mozog, legfeljebb annyiban humanizált, hogy kölcsönösségen alapul. A nemi erőszak azonban elvadult és súlyosan embertelen formája annak az érzéki szeretetnek, amely ebben a megnyilvánulásában végképp érdemtelenné válik a „szeretet” szó használatára, s a végletekig önző, birtokló, a másikat leigázó ösztönös vágy csupán, melyben az ember pusztán önmaga kielégítésére használja a másikat. Nem ajándékoz, hanem kirabol és kifoszt, olyan életre szóló romboló következményekkel, melyek a megszentelt nemi kapcsolatot is képesek gyűlöletessé tenni az áldozatban, ha az nő. Arnold Toynbee nem hiába mutat rá az ő nagyszabású történelmi ismereteinek birtokában, hogy az ilyenfajta „szeretethez” mennyi vér és szenvedés tapad, mivel az nem lép túl a bűnös megkívánáson, akár személyről, akár tárgyi értékről - például területekről, országrészekről - legyen szó. Hiszen a háborúk és népirtások jelentős részben ebből fakadnak. De a családokon belüli veszekedések, marakodások gyökerében is többnyire a birtokolni vágyó, csak a maga javára tekintő, önző életforma termi keserű gyümölcseit. Ez az az állapot, melyben az ember - Pál apostol szerint-visszaél a szabadságával a test javára, vagyis érzéki lénye és kívánságai javára. Ezzel szemben áll a magasabb 201
