Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Gál Ferenc: Szeretet a hétköznapi környezetben
kifejezetten mondja, hogy Isten nem bánja meg adományait (Róm 11,29). Nem bánja meg, hogy teremtette a világot és a gyarló bűnös embert atyai gondviseléssel vezette. Ebből következik, hogy ez az igazi szeretet, amely semmit sem bán meg. Kétségtelen, hogy Istennek öröktől fogva semmi sem hiányzott, tehát nem azért teremtette az embert, hogy szeretetet kapjon tőle elhagyatottságában. Csak azt lehet mondani, hogy a szeretet gyakorlásával Isten önmaga előtt dicsőült meg. A szeretetnek éppen az a természete, hogy a személy legbensőbb élményét hozza felszínre. Ebben az élményben benne van saját gazdagságának megélése s egyben az a vágy, hogy mást is részesítsen a maga értékeiben. Ezért a szeretet semmi másra vissza nem vezethető képesség. Az igazi szeretet a legjobbat és a legértékesebbet akarja adni, s akkor nyugszik meg, ha a másiktól is ugyanazt visszakapja. Istenben az Atya és a Fiú között van meg ez a szeretet a végtelen lényeg közlése és elfogadása által, s az annyira személyes és szellemi, hogy személyként létezik, mint Szentlélek. A teremtmények iránt való szeretet ennek a belső életközösségnek a kicsorbulása: az Atya a mindenséget mint belső gazdagságának kifelé való vetületét is a Fiúnak adja, a Fiú viszont a megváltással visszavezeti azt az Atyához a Szentiélekben. Ennek számunkra annyiban van jelentősége, hogy amennyiben az ember az Isten képmása, annyiban csak a szeretet vezetheti el a tökéletességre s csak annak teljessége lehet a végső célja. Ebből viszont az is következik, hogy a szeretetet nem lehet intézményesítéssel és technizálással személytelenné tenni. 3. A szeretet lélektani megvilágítását is kapcsolatba kell hozni a teológiai értelmezéssel. Az ember nemcsak gyakorlatilag hányódik a szeretet és a gyűlölet között, hanem elméletileg is nehezen tisztázza a szeretet igazi jelentőségét. Említhetek olyan műveket, mint H. Kuhn: Liebe: Geschichte eines Begriffs (1975) va9y E- Fromm: Analytische Charaktertheorie (1980). A személy kiteljesedése ma egyik központi kérdése a lélektannak. Teljességre azért vágyunk, mert megéljük elégtelenségünket, fogyatékosságunkat (Bedürfnispsychologie). A szeretet vonalán azonban érdekes volna eldönteni azt a kérdést, hogy melyik az alapvető igény: szeretetet kapni vagy adni. Nem hiszem, hogy lélektanilag lehet rá válaszolni. A teológia azonban rá tud mutatni arra, hogy a Szentháromság belső életének az atyaság a forrása: ő közli a lényegét a Fiúval, s így az örökkévalóság jelenében is megjelölhetjük az adás, a közlő szeretet logikai elsőségét. A kinyilatkoztatás is visszhangzik attól a megállapítástól, hogy Isten „előbb szeretett minket”, mielőtt bármit is kapott volna tőlünk. Ezért ha az ember Isten képmása, akkor lelkének mélyén mégiscsak azt éli meg, hogy „nagyobb boldogság adni, mint kapni” (ApCsel 20,35). Az úgynevezett konzum-társadalomban ugyan más a felfogás, mert minden igényt és vágyat ki akarnak elégíteni. A hangsúly azonban az ösztönös, az anyagi és evilági igényeken van, s ebből nem is adódik megnyugvás vagy lelki béke. Itt éleződött ki az a kérdés is, hogy mi az érdek és a szeretet viszonya. A konzum-társadalom előtérbe helyezi az érdeket, ezért lett az ipar és a technika jelentősége olyan nagy. A teljesítmény rendszere és a konkurencia könnyen elsiklik a személyes érdekek fölött. Maurice Blondel az önmagunk iránt való tiszteleten (culte de moi) még azt is értette, hogy a teremtés alapján kötelességünk magunkat, személyiségünket valamilyen kegyelettel szemlélni, mint akiknek örök hivatásuk van - az érdekek világában azonban ebből önmagunk bálványozása lesz. Világos tehát, hogy a szeretetet nem lehet önmegtagadás és áldozat nélkül megvalósítani. Mindenesetre, ha a szeretet ősforrását Isten atyaságában keressük, akkor azt is meglátjuk, hogy a szeretet igazi tartalma az élet megosztása, segítése, teljességének biztosítása. Más szóval a szeretet elsősorban nem irgalom, bár a földi bajok között annak együtt kell járni vele. Azt teszi lehetővé, hogy akik kapcsolatba kerülnek velünk, azoknak az élete gazdagodjék, könnyebbé és emelkedettebbé váljék. 4. A szeretet gyakorlásának tere tehát a mindennapi élet. Amikor Pál apostol olyan ünnepélyesen beszél a szeretetről, akkor nem a nyilvánosság előtti szereplést tartja szem előtt, hanem a szürke emberi környezetet. Ott kell elviselhetővé tenni egymás 198
