Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 4. szám - Szennay András: "...Azt élet megjelent köztünk" (1Jn 1,2)
megjelent újsághír szomorú lehetőségekre hívja fel a figyelmet: 20-30 év után már az is elképzelhető lesz, hogy nemcsak a szellemi-testi fogyatékosoknak, rokkantaknak, de az öregeknek sem lesz már létjogosultságuk világunkban. Ha rossz vagy hamis próféta is a hír közreadója, elgondolkodtató, sőt döbbenetét keltő, hogy napjainkban ilyen „jóslat” egy napilap hasábjain olvasható. Hát a merőben evilági, anyagelvű gondolkodás és gyakorlat ily mélyre süllyesztheti az embert? - Persze ezen nem kell csodálkoznunk, ha számba vesszük, hogy egyre többen vannak, akik kizárólag az emberi teljesítményekben, az elszámolható, mérhető eredményekben jelölik meg az emberélet értékét. Ez az „életszemlélet” szükségképp eljut az ilyen vagy hasonló megállapításhoz, követelményhez. Aki mégis úgy gondolná, hogy ez azért túlzó, csak néhány „forró” fejben megszületett követelmény, terv, az kísérelje meg - úgy önmaga előtt, csendben -, hogy néhány kérdésre válaszoljon. így például: mit ér, milyen értéket jelent számára a még meg nem született élet? Vajon az abortusz - mint lehetséges megoldás - elfogadható-e számára? - Hogyan tekint a testi-lelki-szellemi fogyatékosokra? S ha nem is képes szeretetet „érezni” irántuk, megbecsüli-e a bennük és általuk is köztünk, velünk jelenlévő élet értékét? - Tudja-e családjában a betegeket, az öregeket integrálni, vagy szabadulni akar tőlük? - Milyen viszonyban áll azokkal, akik szerényebb képességűek, akik csak csekély „teljesítményre" képesek? Tudja-e ezeket is megbecsülni, vagy lenézi, talán megveti őket? - Megsebzi-e a sebezhetőket, vagy kíméletes irántuk? - S még e kérdések során az nem is került szóba: vajon képes-e, akarja-e ezeket az embereket szeretni is? Van-e ideje, jó szava számukra? A pénzadományon kívül - mellyel megnyugtatja, talán elaltatja lelkiismeretét -, mit nyújtott, nyújt neki? Eltűri-e a gyereksírást, zsibong ást és az öregek panaszait? Kérdések, melyeket még hosszan lehetne sorolni... Újra csak gondoljunk karácsonyra, a köztünk megjelent ÉLET-re, aki az élet teljességét kínálta fel számunkra. Mindenki számára. Azt az életet, amely már nem ismer szenvedést, fájdalmat, könnyeket, ahol senkinek sem lesz szüksége mankóra, műlábra vagy tolószékre, utat tapogató fehér botra. Ahol majd a megvakult szem, az elhomályosult értelem tisztán lát, ahol a földön meg nem született élet-mert kiűzték e világból - otthonra talál. Isten előtt nincs sem testileg, sem szellemileg fogyatékos ember, mindegyikük részt kaphat a megdicsőült Krisztus teljességéből. Hitünkkel táplált szeretetünk arra szólít fel, hogy minden élő felé - legyen bár tehetséges vagy szerény tehetségű, nagy vagy csekély teljesítményekre képes, ép kezű, ép lábú vagy nyomorék, fiatal vagy öreg - megbecsüléssel, életének értékét, az élethez való jogát tiszteletben tartva forduljunk. Tisztelet és szeretet minden élő iránt - ez csakis a köztünk megjelent ÉLET, Krisztus szeretetéből táplálkozhat. Mindaz, aki nem éleszti fel és nem erősíti önmagában ezt a hitet, és nem mélyíti el napról napra ezt a szeretetet, arra előbb-utóbb „rászakad az ég”-vagy kicsúszik a talaj a lába alól. Utat téveszt, mert elfeledi, hogy Isten teremtő erejében és Krisztus megváltó szeretetének indítására merre tart az emberélet, minden ember élete. Elfeledi, hogy Isten „vigyázó szeme” előtt kell állnia és járnia. Ha életünket - az emberi életet - el akarnánk rejteni Isten őrködő, szerető tekintete elől, akkor előbb-utóbb a külső körülményeknek, az emberi manipulálásnak esnénk áldozatául. És jól tudjuk, mindazok, akik az élet körülményeit, tényezőit ál-tudomány- nyal vagy politikával manipulálják, azok az embereket is csak eszköznek tekintik, saját érdekeik és céljaik számára használják fel. Isten óvjon meg attól, hogy magunk vagy bármely embertestvérünk a manipulálóknak, a rideg szeretetlenségnek kiábrándult áldozataként, az élet értékét fel nem ismerőknek, megvetőknek eszközeként tengődjön világunkban. S ha mi mégsem lennénk elég tárt szívűek, elég erősek ahhoz, hogy tiszteljük minden emberben az életet, annak az örökéletre meghívott értékét - Isten akkor sem fog elfeledkezni az emberről. Mert amikor-az első karácsonyon - az ÉLET megjelent köztünk, Isten véglegesen elkötelezte magát az embernek. Ezért hisszük és valljuk, hogy karácsony az „élet ünnepe ”, bármennyire is kell oly gyakran megtapasztalnunk, hogy nem értékelik, hogy megalázzák, meggyalázzák ezt az életet. 195
