Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 4. szám - Szennay András: "...Azt élet megjelent köztünk" (1Jn 1,2)
hogy egyáltalán élünk, hogy élet vesz körül s ez az élet az el nem múló öröklét felé mutat. Mindenkinek élete. A boldog emberé és a boldogtalané, az egészségesé és a betegé, a tisztán látóé-gondolkodóé és a szellemi fogyatékosé egyaránt. És nem csupán elvontan „az élet” követel értékelést, hanem minden élő erre igényt is tart. Mi több: minden élő szeretetre vágyik és maga is képes szeretetet adni. Minden élő képes - ha nem is él képességével - hűségre és kitartásra, örömre, bánatra és tudatosan vállalt szenvedésekre egyaránt. A fanyalgó, fanyar, a folyton panaszkodó nem az élet értékét, tiszta és szép örömeit tagadja, hanem önmagáról mutat be rosszul sikerült, félig exponált képet, állít ki rossz bizonyítványt. A katolikus hitnek az emberéletről vallott ősi és magvas kijelentése: az élet jó, önmagában jó. Akkor is az marad, ha rosszul, ha lelkiismeretlenül bánnak, ha visszaélnek vele. Mert az élet Istentől van és mert az ÉLET Jézus Krisztusban megjelent közöttünk. Ezért Őbenne és Őáltala tisztelünk és szeretünk minden élő embert, ezért kell mindenkit szeretnünk. Hogy ez bizonyos élethelyzetekben nem könnyű feladat - ahhoz nem fér kétség. Amikor e gondolatsorban eddig eljutottunk, arra is képesek leszünk, hogy tovább lépjünk. Mert tovább kell lépnünk, messzebb kell tekintenünk: a valódi, a teljes, az öröklétre meghívott élet felé. Ha nem szűkítjük le mesterségesen a horizontot, képesek leszünk rá, hogy megszeressük az életet és az élőket. Minden embert! Amikor ehhez a felismeréshez eljutottunk, akkor az is vaslogikával következik: nemcsak önmagámnak, nemcsak önmagamért élek. A karácsonyt is másokkal együtt kell ünnepelnem. A karácsony a szeretet ünnepe, a szeretet pedig kiárad. Vajon létezhet-e ember számára magányos, a másik, a többi nélküli élet? Van-e élet együtt-élés, lehetséges-e igazi, szeretetben fogant, szeretetből táplálkozó élet együtt-lét, egymásért-élés nélkül? Nem, mert aki igent mondott az életre, aki valóban az életet választotta, annak az odaadást, a szeretetet, a másikat, a többit is el kell fogadnia, mi több, feltárultan, nyitott szívvel kell szeretnie. A valóban és őszintén az életre feltárult lélek - szerető lélek. Igaz, számos embertelen, életellenes magatartással találkozunk. Mégis, vagy annál inkább: a közös, a szeretetben fogant és abban fennálló életre tesszük rá saját életünket. Közösségben Istennel, az élet forrásával és ajándékozójával, és közösségben minden megajándékozottal. Át kell lépnünk beszűkült vagy beszűkített, önzésünkkel lehatárolt horizontunkon. Helyesen érez és „lát" szívünk, ha minden földi, evilági beteljesülés és sikerélmény után elégedetlen marad. Mert vágyik a teljesen ép, a szétrombolhatatlan teljesség - az élet után. Ez az élet utáni vágy sem az evilági konjunktúrának, sem inflációnak vagy leértékelésnek nem válik áldozatává. Nem zavarhatják és nem zaklathatják a politikai-társadalmi változások, nem fenyegetheti rákos daganat, sem tolószék vagy mankó, semmiféle testi-szellemi fogyatékosság. Sem rakéták, sem kémiai fegyverek nem képesek bántalmazni, elpusztítani. Mert túlnő e világ minden tér- és időkategóriáján, mert am ás i k világ felől érkezik és afelé vezet. Mert az ÉLET-ről ad hírt, mert az ÉLET emeli fel véglegesen magához, vonzza szent és „bűvös" erőterébe. Az ÉLET, aki (nem ami!) elfogadott és vállalt minket, aki megosztotta sorsunkat a szegénységtől a szenvedésen át a halálig. Feltárta és biztosította a lehetőséget, hogy vele és nála örökké éljünk; hogy hasonlóvá legyünk Őhozzá, elsőszülött Testvérünkhöz, akit az Atya kiragadott a halál öleléséből és örökre hazavitt otthonába. Ez az oka - végső oka -, hogy karácsony éjjelén szívünket öröm tölti el. Átéljük, átérezzük, hogy a hibátlan-hiánytalan, az igazi, az örök élet vonzásába kerülünk. Örülünk annak, aki közénk jött, aki értünk, mindannyiunkért emberré lett, hogy részesévé tegyen itteni életének. A csak evilágra tekintő földi élet a halál bélyegének mindent lezáró pecsétjét hordozza homlokán. Az ÉLET-re feltárt ember számára a halál az élet kapuja. Karácsony éjszakáján - lehet-e ezt eleget és eléggé hangoztatnunk -, a köztünk megjelent ELET minden emberi életet kimondhatatlanul nagy értékké avat. Sajnos, olykor erről mi magunk, keresztények is mintha elfeledkeznénk. A konzum-gondolko- dás, a gyakorlati materializmus köztünk is végzi romboló hatását. A közelmúltban 194
