Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 3. szám - Jelenits István: Az apostoli egyház prófétái - Szent Pál leveleiben
6 skk-ben a Lélek adományai között külön szerepel a prófétálás mellett „a buzdítás ajándéka: ho parakalón en té paraklészei”. Viszont bőven bemutat más, jellegzetesen a prófétaság képzetköréhez tartozó újszövetségi szakkifejezéseket, például meggyőzően bizonyítja a misztérium szónak a prófétasággal való kapcsolatát (i. m. 234 skk. és passim). Az elmúlt évszázad biblikus kutatásai nagy érdeklődéssel vizsgálták azt a kérdést, hogy mit is jelentett az apostoli egyházban a prófétaság. Ennek a vizsgálódásnak különös lendületet adott 1883-ban a Didaché fölfedezése és kiadása. Ez az első századból származó irat súlyos óvásokat tartalmaz a hamis próféták ellen. Első nagy értelmezője, a protestáns racionalista Harnack innen indulva értelmezte az Újszövetségnek a prófétaságról szóló megállapításait. Szerinte az apostoli egyházban kétféle közösségi modell állt szemben egymással: egy karizmatikus és egy tekintélyelvű, intézményes jellegű. Az elsőt Korinthusban, a másodikat Jeruzsálemben látjuk kibontakozni. Harnack szemében természetesen a karizmatikus közösségi modell a rokonszenvesebb, veszteségnek tekinti, hogy ezt gyorsan visszaszorította a másik. Szemlélete - visszafogottabban, de érezhetően - tovább él Kásemannak és Küngnek az ősegyház szervezetéről szóló tanulmányaiban (vö.: J. Budillon: La premiére építre aux Corinthiens et la controverse sur les ministéres-in: Istina (1971) 471—488). R. Bultmann formatörténeti szempontból vizsgálta az evangéliumokban Jézus szájából elhangzó kijelentéseket, s úgy találta, hogy közülük sokban felfedezhetők az ószövetségi prófétai megnyilatkozások formai jellegzetességei. Ezek a logionok tartalmilag gyakran hordoznak valami apokaliptikus vonatkozást. Bultmann szerint ezek mögött a mondatok mögött az ősegyház prófétáit kell keresnünk. Nekik, mint lélektől vezetett embereknek joguk volt Jézus nevében nyilatkozniuk: az ősegyház nem tett különbséget a történetileg hiteles Jézus-logionok meg az általuk Jézus szavaként meghirdetett mondatok között, mert meg volt győződve arról, hogy Jézus él az ő egyházában, s kinyilatkoztatását új meg új elemekkel gyarapítja. Ez a Bultmanntól származó gondolat tovább él tanítványai közt, megint csak Käsemann tanulmányaira gondolunk, de rajta kívül többen is kísérletet tettek arra, hogy a „prófétai” prédikációnak ezt a teremtő jelenlétét kimutassák az evangéliumokban. P. Vielhauer az összes „Emberfia”-logiont szíriai és észak-palesztíniai prófétáknak tulajdonítja, de G. Born- kamm is fontosnak tartja a próféták szerepét az evangéliumok Krisztus-képének kialakulásában. A legutóbbi évtizedek kutatásai azzal járultak hozzá az újszövetségi prófétaság megközelítéséhez, hogy föltárták az „intertestamentális” irodalomnak ide vonatkozó anyagát, vagyis azt a környezetet, amelyben Jézusnak a prófétasággal kapcsolatos megnyilatkozásai elhangzottak, s az egyház megtette első lépéseit. Eddig úgy tudtuk, hogy a Jézus korabeli zsidóság lezárt üdvtörténeti ténynek tekintette a prófétaságot. A Makkabeusok első könyve valóban így ír: „Olyan nagy elnyomás volt Izraelben, amilyen nem fordult elő, mióta véget ért a próféták ideje” (9, 27). A prófétai kánon is lezárult Malakiás könyvével, Dániel könyve már nem került bele, a héber kánonban is a „ketubim: iratok” csoportjába tartozik. Erről a szemléletről tanúskodik Josephus Flavius s a Talmud jó néhány szakasza (v. ö. G. Vermes: Jesus the Jew. Franciául használtam: Jésus le Juif, Desclée, 1978: Le prophéte dans le judaisme postbiblique i. m. 120-135: és E. Cothenet cikkének vonatkozó részlete: Survivancesdu prophétisme dans le bas-judaisme i. m. 1224-1233). Az újabb eredmények azonban arra világítottak rá, hogy a judaizmus teológiai szemléletében sok különböző nézet megfért s vitázott egymással. A qumrániak például elevennek vallották a prófétaságot, voltak prófétái a zélótáknak is, s a maga módján az egész apokaliptika továbbviszi a prófétai vonalat. Sokakban élt a remény, hogy az a Lélek, aki a nagy ószövetségi prófétákban megnyilatkozott, újra kiárad. Várták Illés második eljövetelét, a Másodtörvényben megjövendölt Mózesnél is nagyobb prófétának érkezését, és a prófétai vonásokkal rajzolták meg a Messiás alakját is. Volt, aki azt tartotta, hogy a mindenkori főpap örököse a prófétáknak is: erre utal a János evangélium egyik mondata: „Jobb, ha egy ember hal meg a népért, mintsem, hogy az egész nép elpusztuljon! - De ezt nem 145
