Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 3. szám - Rózsa Huba: Prófétai karizma és küldetés az Ószövetségben
bűnöket. A Jahve parancsai iránti elkötelezettség hiányát nem pótolja a kultusz területén tanúsított buzgalom, sőt ez egyenesen Isten akaratának megkerülése. A kultusz az engedelmesség és hála kifejezése, s nem annak pótlása. Jogosultságát és igazi tartalmát Jahve parancsokban kifejezett akaratának követése adja meg, enélkül csak lélektelen gyakorlattá válik. A próféták nem egy kultusz nélküli Jahve-tiszteletet akartak bevezetni, szándékuk nem a kultusz eltörlése volt, hanem azt az Istennel való igazi kapcsolat normái alá akarták helyezni. A PRÓFÉTÁK AZ ÓSZÖVETSÉGI ISTEN NÉPÉBEN A prófétai küldetés és karizma mibenlétének megértéséhez szükséges még, hogy megvizsgáljuk, Izrael teológiailag miként értelmezte az üdvtörténetben betöltött szerepüket. A prófétai igehirdetést ma a többi nagy hagyománnyal együtt a Szentírásban találjuk, és ezekkel együtt képviselik az ószövetségi kinyilatkoztatást: a prófétaság is annak a kinyilatkoztatásnak egyik eszköze, amelyet Isten Izraelnek adott. A babiloni fogság előtti időszakban a klasszikus prófétaság Izraelben csak kisszámú hallgatóságra talált, amely befogadta és továbbadta tanítását. Ez a hallgatóság a próféta tanítványi köre, amely a nemzedékek során hagyományozó körré bővült, vagyis már a fogság előtti időszakban felismerték, hogy a próféták Jahve autentikus üzenetét közvetítik, szavuk összhangban áll a mózesi örökséggel és Izrael javára szolgál. Fontos felfigyelni egy másik nagy ószövetségi szellemi áramlat, a deuteronomista- deuteronomisztikus mozgalom döntő szerepére, amely Jahve és Izrael kapcsolatát mint szövetséget értelmezte. Ez a több évszázadon át (Kr. e. a VII. századtól a fogság utáni időszakig) széles körré terjedő mozgalom a prófétákat elfogadta, és a Sinai-szö- vetség összefüggésébe állítva értelmezte. Erről tanúskodik a Második Törvénykönyv, amelyben Mózes így beszél a néphez: „Neked prófétát támaszt az Úr körödből, testvéreid közül mint engem, őrá hallgassatok... neki adom ajkára szavaimat, s ő mindent tudtukra ad, amit parancsolok neki” (MTörv18,15-22). A deuteronomista tanítás szerint tehát a próféta Mózes hivatalának folytatója, akinek Istentől rendelt küldetése, hogy Jahve Izraellel kötött szövetségének közvetítője legyen. A prófétaságot Jahve akaratából létrehívott maradandó intézménynek tekinti, amelynek mindig van képviselője Izraelben. Igazolásként hivatkozhatunk a 700 év izraelita történetét összefoglaló deuteronomisztikus történeti műre. A Józsue - Bírák - Sámuel 1-2 és Királyok 1-2 könyve Sámueltől kezdve úgy mutatja be a prófétákat, mint akik Judát és Izraelt a törvény megtartására intették és Mózeshez hasonlóan a szentély szolgái voltak. A 2Kir 17, 13-14 szerint „az Úr figyelmeztette Izraelt és Judát a próféták meg a látóemberek által. Azt mondta: Térjetek meg gonosz útjaitokról és tartsátok meg parancsaimat és törvényeimet, pontosan úgy, ahogy atyáitoknak meghagytam, és szolgáim, a próféták által rendeltem nekik.” ÖSSZEFOGLALÁS A Jahve-kinyilatkoztatást Izrael népe kapta hosszú és fordulatos története során folyamatosan, mindig további új tartalommal gazdagítva. A különböző történeti, intézménybeli, kultikus-liturgikus vagy bölcsességi hagyományok adott helyzetekből kibontakozva sajátságos szempontjaikkal, formáikkal hordozzák Isten igéjét. Mellettük vitathatatlanul kialakult egy önálló prófétai tradíció a Vili. századtól egészen a III. századig, amelyet összeköt a próféták meghívásukból fakadó küldetéstudata, igehirdetésük formái és motívumai. A más-más történeti körülmények között tevékenykedő, jellemükben, társadalmi helyzetükben különböző próféták igehirdetését a hagyományozó körök összegyűjtötték, kiegészítették és írásos formájukat rendezték. Ezekből alakult ki a Bibliában őrzött írásos prófétai hagyomány. Mindebben döntő szerepe van Izrael vallási közösségének, amely ezekben a kiemelkedő emberekben felismerte Jahve küldötteit, és azt, hogy a mózesi hit talaján álltak. Ugyancsak felismerték, hogy 142
