Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 3. szám - Rózsa Huba: Prófétai karizma és küldetés az Ószövetségben
embert és feltétlen engedelmességet követel tőle. Jelenlétét ellenállhatatlan erőként élik meg. Egyéni terveik és vágyaik helyére Isten fellebbezhetetlen akaratának végrehajtása - Istenének szolgálata - lép. Istent felfoghatatlan másszerűségében ismerik meg, akit az ember nem képes elkötelezni. Ebből a megtapasztalásból hirdetik a próféták kortársaiknak, hogy Jahve korlátlan és mindenek felett álló Úr, aki személyes akaratának teljesítésére, majd erről számadásra szólítja Izraelt. Felfoghatatlan másszerűségében felülmúlja azokat a szemléleti formákat, amelyekkel az ősi Jahve-hit összekapcsolta Isten uralmát és tiszteletét. Vallották, hogy amint Isten megjelenése életükben minden emberi feltételt és ellenkezést felülmúlva átalakította sorsukat, ugyanúgy képes Izraelben hasonló fordulatot létrehozni. Meghívottság az üdvösségre. Isten világfelettiségének és lekötelezhetetlenségének élményével függ össze az a radikális látásmód, ahogyan a próféták az embert, ill. Izraelt az üdvösségre meghívott voltában, és a bűn miatt az üdvösség elvesztésének lehetőségében szemlélik. Az ősi Jahve-hit hangsúlyozza, hogy Isten kiválasztotta magának Izraelt a népek közül és különleges védelmet ígért neki. Ez azonban nem akadályozza meg őt abban, hogy hűtlenség esetén büntesse népét. A fogság előtti klasszikus próféták tevékenységével egyidejűleg a kultikus-nemzeti beállítottságú Jahve-hit a választottságot egyoldalúan értelmezve, az üdvösség biztos beteljesedését hangsúlyozta. Elfeledve a kiválasztásban az ember számára szabott feltételeket, állította, hogy Isten minden körülmények között üdvösséget ajándékoz. A próféták ismételten szembeszálltak ezzel a hamis nemzeti reménnyel. Izrael és Sión választott- sága csak akkor segít, ha az Jahve akaratának teljesítésével és a megtéréssel kapcsolódik össze. Jeremiás templomban mondott szavait idézem: „ezt üzeni a Seregek Jahvéja, Izrael Istene: Javítsátok meg utaitokat és tetteiteket... ha nem nyomjátok el az idegent, az árvát és az özvegyet, ha nem ontotok vért ezen a helyen és nem szegődtök idegen istenek szolgálatába a saját vesztetekre, akkor veletek lakom ezen a földön... De... loptok, gyilkoltok, házasságot törtök... idegen istenekhez szegődtök... Aztán mégis eljöttök és elém álltok ebben a templomban, amely az én nevem viseli, és azt mondjátok: Biztonságban vagyunk, olyan biztonságban, hogy továbbra is elkövethetjük ezeket a gonoszságokat” (Jer 7,3 köv.). A PRÓFÉTASÁG ÉS AZ INTÉZMÉNYEK. A próféták idején Izraelben már múlttal rendelkező intézményeket találunk, amelyek közül a királyságot, a jogrendet és a kultuszt kell kiemelnünk. Ezek szükségszerűen kapcsolatba kerültek a próféták tevékenységével. A királyság. A királyság intézményének kialakulását Izraelben feszültségek kísérték, mert ellentétesnek érezték az izraelita törzsek Jahve-hiten alapuló szolidaritásával és életrendjével. Izrael királya egyedül Jahve, előtte mindenki egyenlő, és a néphez tartozás az egymást összekötő szolidaritás táplálója. Az a felfogás, hogy a királyság Jahve üdvözítő akaratának letéteményese, a jeruzsálemi királyságban alakult ki. A bírák korának zavarai, főként a filiszteusveszély szükségessé tette a törzseket egységbe tömörítő királyság létrejöttét. Ebben Dávidnak volt alapvető szerepe: békét teremtett, az ellenséges veszélyt felszámolta, a törzseket nemzetté egyesítette. E helyzet hozza a felismerést: Dávid és dinasztiája királysága Jahve üdvözítő tette, aki ezáltal akar üdvösséget adni népének. A bírák meghatározott időre szóló karizmáját Jahve a királyságban állandóvá tette. így a jeruzsálemi királyságban bontakozik ki a vallásos királyeszme, amely végső soron elvezet a Messiás-eszméhez. A királyság szakrális, létrejötte üdvtörténeti esemény, és a király Jahve megbízásából uralkodik. A király, vagyis a dinasztia minden tagja különleges, isteni védelemben, Isten lelkének különböző adományaiban részesül (Zsolt 2; 110). A király részt vesz Jahve Izrael javára végbevitt üdvözítő tetteiben, mint az ellenségtől való megszabadítás, a béke megteremtése, az isteni jog és igazság érvényesítése és védelme a népben (Zsolt 72), uralma egyszerre evilági és vallási rendeltetésű. 140
