Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Széll Margit: Egyházi szociális tevékenység a két világháború között
A fejlődés egy további szakaszán a hitoktatók országos egyesületének központi vezetőségi stábja alkotná az országban folyó hitoktatási kutatások koordinálását, pályázatok kiírását; illetőleg fenntartana és vezetne egy központi jellegű, országos mintául szolgáló, két évfolyamos hitoktatóképző kurzust. - De amit már most meg lehetne, most meg kellene tenni: Nem lenne-e érdemes megrendezni a katolikus hitoktatók első országos konferenciáját? Ennek állami részről aligha lenne akadálya (és egyébként is fel kellene már hagyni azzal a belénk idegződött szokással, hogy az új kezdeményezéseket az államhatalom várható beavatkozásával torkolljuk le, a legbelsőbb egyházi ügyekben is a külső hatóságtól várva engedélyezést, hozzájárulást). E konferenciát természetesen egyházi és világi hitoktatók részvételével kellene megszervezni, a legégetőbb problémákat programba véve, minden protokolláris ballaszttól mentesen, csakis és kizárólag a hitoktatás mai és közeljövőbeli helyzetére koncentrálva. Ezeket a tapasztalatokat szűrtem le a világi hitoktatóképzés múltját tanulmányozva. Lehet, hogy az általam elmondottak maximalista színezetűek, utópiának látszanak, de szerintem elkerülhetetlen feladat, hogy vagy így, vagy másképpen, de létrejöjjön a világi hitoktatók korszerű képző intézményrendszere hazánkban. Ez elodázhatatlan feladat. S nem lehet egy az egyben lemásolni egyetlen más ország világi hitoktatóképző rendszerét sem, bár tanulmányozásuk szerfölött szükséges. Sajátunkat azonban magunknak kell egészében, koncepcionálisan megtervezni; nem kapkodva, nem egymásnak ellentmondó intézkedések alapján a meglévőt toldozni-foltozni. Szükséges ez elsősorban az Ügy - a hit korszerű továbbadása - szempontjából, de azért is, mert a világiak így sajátos tevékenységi kereteket kaphatnak a tanúságtételre, a közösségért végzendő egyéni rátermettségüknek, tehetségüknek, karizmájuknak megfelelő munkára. Valamiképpen abból a felismerésből, amelyet Ward Mária így fogalmazott meg: „Az Isten szeretete hasonló a tűzhö^ amelyet elzárni nem lehet, mert lehetetlen az Istent szeretni anélkül, hogy az Ő dicsőségét terjeszteni ne fáradoznánk.” *Ez az előadás 1988. szeptember 1-jén Egerben az egyházi és világi lelkipásztorok továbbképző lelkigyakorlatán hangzott el. Széli Margit EGYHÁZI SZOCIÁLIS TEVÉKENYSÉG A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT Don Helder Camara, a szegények püspöke mondja: „A szegényeket a szegénységtől, a gazdagokat az önzésüktől kell megszabadítani!” A második világháború előtti harminc évben bontakozott ki hazánkban a szociális szerzetesrendek igazi munkássága. Az egész országot behálózta a csaknem 22 rend, közösség és társulat áldozatos tevékenysége. - Amikor 1950-ben a rendek működését váratlanul beszüntették - utoljára a kórházi nővérek szolgálatát társadalmunkban átmenetileg szinte megbénult mindenfajta szociális ellátottság. Csak az állam és az egyház megállapodása után foglalhatták el helyüket újra az erre vállalkozó rendtagok civilként a betegápolásban és egyéb szociális munkakörben. Korábban a különböző rendek tagjai -1. kórházi és házi betegápolást vállaltak - 2. szegények és öregek gondozását, - 3. fogyatékosok és - 4. elmebetegek ápolását végezték. - 5. Felkarolták és mentették a veszélyeztetetteket, - 6. részt vettek a börtönlakók gondozásában, illetőleg látogatásában. - 7. Otthonukba fogadták a szegénysorsú terhes lányokat, kidobott csecsemőket és árvákat neveltek fel, taníttattak, hogy kiegyensúlyozott családokat és hasznos tagokat adjanak a társadalomnak. Mindezt 120
