Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Mészáros István: A világi hitoktatóképzés intézményes formái
-4. Magam úgy vélem: speciális profilú hitoktatóképző intézeteket kell szervezni mindegyik egyházmegye székhelyén; ez mindegyik egyházmegye családi ügye, akárcsak a papnevelés. Erre nem szabad sajnálni sem az anyagiakat, de főként nem a szakembereket. Az ma már természetes, hogy e hitoktatóképző intézetek oktatói között jelentős számban világiaknak is kell lenniük; igazgatópárosa is természetesen egyházi és világi rendű; ha van, akkor alkalmas nő. Az egyházmegyei két évfolyamos hitoktatóképző intézet egyébként kapcsolatba hozható a teológiai levelező tagozattal egy posztgraduális képzési rendszer keretében: a már hitoktatói képesítést szerzett egyén tovább képezheti magát a teológiában a teológiai levelező tagozaton. Tehát a mai helyzetnek éppen a fordítottja lenne a kívánatos (ma ugyanis a hároméves világi teológiai tagozat elvégzése után egyéves hitoktatóképzés következik. Sok okból célszerűtlen ez a megoldás, nem is beszélve az összesen négyesztendős időtartamról). - De - ismétlem - e két intézményt (a hitoktatóképzőt és a világiak levelező teológiai tagozatot) el kell választani egymástól. S ez már csupán magánvéleményem: a hitoktatóképző intézetek jelen helyzetünkben sokkal fontosabbak, mint a teológiai levelező tagozat hálózatának országos kiépítése.- Viszont elképzelhetőnek tartom, hogy az egyházmegyei hitoktatóképző intézet első évfolyamának teológiai anyagára nem csak a második évi hitoktatóképzés épüljön rá, hanem - mint a hitoktatóképzéstől elválasztott külön tagozatok - a kántorképzés, illetőleg a világi lelkipásztorképzés is.- 5. Felvétel. Követve a Ward Kollégium példáját: aránylag szűk létszámú hallgatóság számára kellene igen intenzív képzést adni. Éppen ezért lelkiismeretes és tapintatos szelektálásra van szükség; limitálni kellene a felvétel korhatárát is 35 év körül. És természetesen meg kellene kívánni az érettségit, a magától értetődő lelki, hitbeli kvalitások mellett. A jelölteket - nem zárva ki az egyéni jelentkezéseket sem - az egyházközségeknek kellene az intézetbe küldeniük, mert hiszen az egyházközségeknek a dolga, hogy saját hitoktató teamet szervezzenek saját fiataljaik hitoktatására, a lelkipásztor vezetése alatt. Az egyházközség gyermeklétszámától függően 2-3, 5-6 vagy 8-10 tagú hitoktató csoportra volna szükség - ez persze az ideál! - az egyházközség erre alkalmas, főként értelmiségi tagjaiból, megszereztetve velük a képesítést. Az volna a jó, ha helyi mérnökből, orvosból, agronómusból, pedagógusból s más hasonlókból állna a team. Természetesen férfiakból és nőkből, lehetőleg fiatalokból. És természetesen speciálizálódva az egyes korosztályokra, esetleg egyes hitoktatási témákra. Külön figyelmet kellene fordítani a 12-13 évesektől a 22-23 éves korú fiatalokból álló többrétegű korosztályokra. Itt köztudomásúlag katasztrofális jelenleg a helyzet: egyrészt ezek száma a hitoktatásban elenyésző a magyar - hasonló korú - összifjúság arányában, itt sürgősen tenni kellene valamit, mielőtt ezek a korosztályok - és majdani felnőttek - teljesen elvesznek az egyház számára; másrészt mai egyházi és világi hitoktatóink közül - sajnálatos, de így van - csupán kevesen alkalmasak az ilyen korúak hitre nevelésére. Tehát tudatosan erre kellene specializálni alkalmas, főként fiatal férfi és nő hitoktatókat. És sokat kellene imádkozni minden egyházközségben a papokért, új papokért, deúj világi munkatársakért, jó hitoktatókért is. És szükséges lenne - félreértés ne essék, nem profán értelemben mondom!-megfelelő propagandára is: egyszerűen figyelem- felhívásra, tájékoztatásra, eligazításra, hogy milyen tevékenység ez, miért érdemes ezt vállalni, melyek a lehetőségek stb.- 6. Az egyházmegyei hitoktatóképzőt végzettek munkába állítása körül manapság sok a zavar. Lelkipásztoraink legtöbbje számára a hagyományos fizetett hitoktató lenne az ideális, a munkaadó-munkavállaló viszonylatában. Tudomásom szerint azonban ennek anyagi alapjai csak nagyon kevés helyen állnak rendelkezésre. Persze, felmerül a kérdés: ha nincs rá pénz, ne legyen hitoktatás? Ahol nincs fizetés, ott ne legyen hitoktatás? - Számos helyen ezen úgy igyekeznek segíteni, hogy egyesítik a kántori, sekrestyési, pénzbeszedői, takarítói, irodista, és egyéb teendőket, s ennek összfizetését adják a hitoktatónak, természetesen azzal a kötelezettséggel, 118
