Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 2. szám - KÖRKÉP - Lenhardt Vilmos: Konfliktusaink megoldása: a szociális partneri viszony
Lenhardt Vilmos KONFLIKTUSAINK MEGOLDÁSA: A SZOCIÁLIS PARTNERI VISZONY A keresztény ember fontos feladata a társadalomban, hogy „tanúságot tegyen az Isten kegyelmét hirdető evangéliumról” (ApCsel 20,24). Ennek a „jó hírnek” tartalmát, korhoz szóló üzenetét természetesen az egyház újra és újra megújuló tanítása és igehirdetése alkalmazza a kor problémáihoz. Ilyen újszerű problémát jelentett a múlt században az első ipari forradalommal megjelenő munkáskérdés. A csaknem száz esztendővel ezelőtt 1891 -ben XIII. Leó által kiadott Rerum Novarum helyesen ismerte fel, hogy ennek a kérdésnek egyik alapproblémája az új társadalmi rétegek között kialakult ellentét. A klasszikus kapitalizmus látszólag kibékíthetetlen munkaadó-munkás ellentéte húzódott meg e mögött. Forradalmi indulatok, sztrájkok és durva retorziók, elbocsátások rázták meg a társadalom alapjait. Az ellentétek megszüntetésére elméletek születtek a szélsőséges radikalizmustól kezdve a merev konzervativizmusig. A pápa világosan látta az ellentét súlyos és reális voltát: „Látjuk azt a nyilvánvaló tényt, hogy a legszegényebb sorsú embereken hamarosan és hatékonyan segíteni kell, mert az emberiség nagy része méltánytalanul szomorú és nyomorult viszonyok közt tengődik. ”1 A társadalmi konfliktusok megoldására nem teszi magáévá sem a szélsőségesen kollektivista elméleteket, sem pedig a merev, a múltban élő konzervatív elképzeléseket. A Rerum Novarum, megelőzve a kor politikusait és közgazdászait, az ellentétek megoldására az ellenőrzött tárgyalásokat ajánlja: „Gyökeres hibát követnek el a társadalmi kérdés tárgyalásában azok, akik a két társadalmi osztályt egymás ellenségének tartják, mintha a természet a gazdagokat és szegényeket arra teremtette volna, hogy állandó harcban egymást irtsák. Ez annyira ellenkezik a józan ésszel, hogy épp az ellenkezője igaz: egymásra vannak utalva, sem a tőke munka nélkül, sem a munka tőke nélkül fenn nem állhat. ”2 E megállapítást mind a tapasztalat, mind pedig a közgazdaságtan igazolta. Hiszen a holt tőke önmagában képtelen a hasznot hozó termelést megvalósítani, de a munkás sem képes eszközök, nyersanyag, gépek nélkül termelni. így egymásrautaltságuk alapot kell, hogy biztosítson ellentéteik megoldásához is. A pápa ennek megvalósítására érdekvédelmi testületek (szakszervezetek) felállítását javasolja, melyek tárgyalásokkal igyekezzenek a munkaügyi problémákat megoldani.3 Természetes, hogy száz évvel ezelőtt a pápa még nem láthatta e helyes megoldási út minden részletét, gyakorlati megvalósítását és alkalmazását. További megnyilatkozások és a II. Vatikáni zsinat. Negyven esztendővel a Rerum Novarum után XI. Pius pápa új gondolattal bővíti a társadalmi konfliktusok megoldási lehetőségeit. 1931 -ben a Quadragesimo Annóban jelenik meg az egyenrangú partneri szervezetek tárgyalása, sokszor állami törvényességi felügyelet mellett. A következőket írja: „Az ellentétek megoldása csak úgy lehetséges, ha a társadalomban olyan jól szervezett testületeket teremtenek: szakmai szervezeteket... melyeknek az egyes tagok foglalkozásuk alapján volnának tagjai... akár munkások vagy munkaadók... Ha olyan kérdések vetődnek föl, amelyekben a munkaadóknak és munkásoknak különleges érdekei vagy sérelmei szorulnak védelemre vagy orvoslásra, az egyes felek elkülönülten is tanácskozhatnak.”4 E körlevél alapján fogalmazta meg a bécsi egyetem szociáletika professzora Johannes Messner 1936-ban a Sozialpartner- schaft-szociális partneri viszony fogalmát, mely azután az egész nyugati világban elterjedt.5 Az angol nyelvben a „partnership” szóval adják vissza e fogalmat, mely ott „egyenrangú üzlettársi viszonyt" is jelöl. Magyarul, sajnos, egyetlen szóval nem fejezhető ki a fogalom gazdagsága, hiszen a „társas viszony” nem feltétlenül jelzi az egyenrangú partneri viszonyt a felek között. Ilyen szempontból szerencsésnek mondható a „munkatárs” elnevezés, amely az embertelen „munkaerő” kifejezés 108
