Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 2. szám - KÖRKÉP - Bittsánszky Géza: Katolikusok a közéletben?
identitásukat nemhogy a közéletben, de egy sor, hivatást igénylő (pl. tanári) munkakörben sem vállalhatják. Egyidejűleg fejlődött ki ellenérzésük a rossz példákat felmutató közéleti szerepléssel szemben. A közéletiséget így kettős - belső és külső - fal választotta el a hívőktől. A kialakult és több évtizeden át fennálló állapot a lelkiség, a belső építkezés, a közösségi élet fejlődése terén minden nehézség ellenére gyümölcsöket hozott ott, ahol az elkötelezettség és a keresztény remény ébrentartására, ébresztésére bátran vállalkoztak. Az elkötelezett keresztények, különösen a felnövekvő nemzedék számára az idők során szinte teljesen természetessé vált küldetésük leszűkített tere. Különösen nyilvánvalóvá vált ez akkor, amikor a hatalom által állított korlátok mind több helyen váltak átjárhatóvá, sőt bizonyos igény is jelentkezett a keresztény identitás megtartása mellett történő szerepvállalásra. A nem is olyan távoli múltban és a nem is olyan távoli tájakon azonos elvi alapokon termett ellenpéldák megannyi érvet szolgáltattak a gyanakvásra és bizalmatlanságra, óvatosságot, sőt elutasítást sugallva. Tűnjék bármilyen kockázatosnak is a templomok védettségéből, a liturgia és a kisközösségek adta melegségből, az őszinteség és bizalom légköréből való kilépés, a jól berendezett, mondhatni, összkomfortos sáncok mögött, sokszor rutinpályán, saját rutinakadályaink ellenében bontakozó (?) önépítés, lelki fejlődés mozgásterének az ismeretlen felé való kiterjesztése, nem vehetjük hallatlanra a figyelmeztetést: „Távol állnak az igazságtól azok, akik arra gondolva, hogy nincs itt maradandó hazánk, hanem az eljövendőt keressük, úgy vélik, hogy elhanyagolhatják az evilág szolgálatát. Nem veszik ugyanis figyelembe, hogy erre éppen a hit kötelezi őket, mégpedig fokozott mértékben annak a hivatásnak megfelelően, amelyet ki-ki kapott” (Gaudium et Spes 43.). „A HIVATÁSNAK MEGFELELŐEN, AMELYET KI-KI KAPOTT” A közéleti feladatokra való hívás adottságokhoz, karizmákhoz kötött. Bizonyos, hogy nem mindenkinek azonos mértékben és azonos formában feladata ez. Nehezen becsülhető veszteséget jelentene, ha az elmúlt évtizedek lelki gyümölcseit, a lelkiség bontakozta- tását társadalmi akcióprogramokkal cserélnénk fel. A magyar egyház belső erőforrásai nélkülözhetetlenek, sőt közismerten sok tennivaló van fejlesztésük terén. Ahogy azonban szükség van a kontemplativ adottságúakra (és adottságuk kibontakoztatásához a megfelelő feltételekre), ugyanúgy szüksg van arra is, hogy a közéletiségre, annak a személytől személynek szóló, tettben és szóban megnyilvánuló evangelizá- ciótól a politikai szerepvállalásig terjedő számtalan formájára a kellő adottsággal rendelkezők éljenek, élhessenek is adottságukkal. A karizmák sokfélesége kiegészíti egymást. A belső erőforrások a kegyelmi feltöltődést szolgálják a falakon kívül vállalt tevékenységhez. A zsinati és az azt követő pápai megnyilatkozások határozott útmutatást adnak ebben a vonatkozásban: „Az a sajátos küldetés, amelyet egyházának adott Krisztus, nem politikai, gazdasági vagy társadalmi jellegű, mert ő vallási természetű célt tűzött ki eléje.” (GS 42.). „Legyen továbbá világos a különbség a között, amit a keresztények, akár egyenként, akár csoportot képezve, mint keresztény lelkiismeretű állampolgárok a maguk nevében cselekszenek, és a között, amit lelkipásztoraikkal együtt az egyház nevében cselekszenek” (GS 76.). Tehát a keresztényeknek mint állampolgároknak vannak lelkiismeretükből fakadó kötelezettségeik. E kötelezettségeiket nem háríthatják át az egyházra, mint intézményre, mert ezzel annak természetfeletti jellegét és küldetését homályosítanákel, vonnák kétségbe csupán azért, hogy saját felelősségüktől meneküljenek. Noha a közéletiségnek csak egyik, ha úgy tetszik, korántsem súlyponti területe a politikai szerepvállalás, mégis ezzel kapcsolatban merülnek fel a legerősebb kételyek. E kételyekre is a hivatások különbözőségéből kiindulva találhatunk világos eligazítást: „Az egyház nem terjeszt elő gazdasági, politikai rendszereket vagy programokat... De az egyháznak van tapasztalata az emberi kérdésekben, ez arra ösztönzi, hogy vallási küldetését szükségszerűen kiterjessze különböző területekre...” „Szociális tanításának előadása és terjesztése evangéliumi küldetés.” E tanítás célja „a személyek 105
