Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)

1988 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Vanyó László: A Szentlélek adományai az egyház történelmi tapasztalatában

AMIT AZ EGYHÁZ MINDEN TAGJA MEGKAP. A vitathatatlan alaptényből kell kiin­dulni: a Szentlélek a keresztségben kapott adomány, a jövő és a feltámadás záloga a megkereszteltben (2Kor 5,5 kk), ugyanakkor a keresztény közösség személy-központ­ja. A Szentlélek ebből a szempontból: „Krisztus bennetek” (Róm 9,9—11). Azzal min­dig tisztában voltak a keresztények, hogy a megtérésben is ható Lélek készít elő min­denkit a keresztség vételére, ezt a hatását azonban nem azonosították a Lélek jelenlé­tével, ami az egyházon belül lehetséges. Azért még senkit nem tartottak keresztény­nek, mert kifejezte egy valamilyen pneumatikusnak ismert közösséghez való csatlako­zási szándékát, csak akkor, ha megkeresztelték és a bérmálásban részesült a püspök kézfeltételében, aminek előfeltétele volt a bűnbánat, a bűnbocsánat, Krisztus megval- lása.10 Ez tett valakit „Lélek-hordozóvá”. A nicea-konstantinápolyi hitvallás harmadik cikkelye is a Szentiéleknek erre az adományára utal, amikor a Lelket „éltetőnek” mondja. A cikkelyt Nagy Szent Baszileiosz A Szentlélekről c. műve gondolatai alapján állították össze, és a Lélek személyi valóságát, istenségét állítja, amikor Atyától való származását vallja, és az imádás „tárgyaként” jelöli meg. Hatásai közül az ószövet­ségi prófétai inspirációt említi és az életre támasztást a keresztségben. Szent Baszileiosz előtt sem volt ismeretlen a karizmákkal kapcsolatban felmerülő kritérium-kérdés. Atyai barátja, majd későbbi — éppen A Szentlélekről írt műve bizonyítékai miatt — ellensége, Eusztathiosz szebasztói püspök révén fiatal korában kapcsolatba került a rajongó, karizmatikus szerzetesi mozgalmakkal. Ezek a körök nagy becsben tartották a karizmákat, de korántsem gondolkodtak ortodox módon a Szentlélek személyéről, istenségéről, s a legfőbb angyali lénynek fogadták el. Ezért kapcsolta a keresztségben megkapott Szentlélekhez a karizmákat Baszileiosz. A kappadokiai metropolita karizmák meglétével és értékével tisztában volt, de azt is látta, hogy a karizmák értelmezésében a széthúzás forrása rejlik. Nemcsak az érdekelte, hogy mi a karizma, hanem az is, hogy mi válhat karizmává használata révén az egyházban, vagy miként szűnik meg az adomány karizma-jellege a kisajátítás következtében. „A te javad ez, és testvéred éretted kapta meg a tanítás adomá­nyát.. . Miért nem fogadod hálás lélekkel a jótéteményt?” — írja.11 Aki saját karizmáját keresi, az képtelen észrevenni a másikét, vagy ha észrevette is, irigységből elutasítja, holott a felismert karizmát mindenki sajátjának tekintheti, mert az az egyház „köztulajdona”. Az „Ügyelj önmagadra” homiliájában leszögezi hogy mindenki csak sáfára mesterségének és művészetének, de nem tulajdonosa.12 A karizmáknak egy célt kell szolgálniok: Isten egyetemes uralmának megvalósulását, az emberek közötti faji, nyelvi, társadalmi, vagyoni, kulturális különbségek kiegyenlítődését. A jeruzsálemi ősegyház a karizmatikus egyház mintája, mert ott a híveknek egy volt a szíve-lelke, mindenük közös volt, megosztották szellemi és anyagi javaikat.13 Az egyházatya adományokként sorolja fel az életkorokat, a mesterségeket, itt említi még a földi javakat is, mert nemcsak a szellemi, de az anyagi javak megosztása is közösségterem­tő, és a célrarendelés bármily dolgot a szeretet és erény eszközévé tehet.14 Baszileiosznál még a karizmánál is fontosabb az, hogy a karizmatikus hogyan viszonyul az adományhoz, miként él vele. A Szentlélek különleges ajándékai dialekti­kus természetűek: egy valaki kapja a többi javára, az egyén ezért nem sajátíthatja ki magának, sőt csak a közlésben, az odaadásban válik igazán azzá, ami. Ezért olyan fontos a karizma ekleziális dimenziója és egyházi elismerése. ÖSSZEFOGLALÁSKÉNT megállapítható: A Szentlélek és az egyház összetartozásá­nak fényében értelmezhetők és értékelhetők a karizmák. A kiindulás a keresztségben mindenki által elnyerhető adományok, amelyek fölé a Lélek különleges adományai nem állíthatók. Nem is minden ún. „lelki adomány” jelenti szükségképpen a Szentlélek adományát. A Szentlélek közösségalkotó tevékenységének (koinónia) kell tükröződnie a karizma közösségi hasznában. A Lélektől adott különleges adományok is elveszíthe­tik értéküket, ha az egyház szentségi centrumától eltávolító centrifugális erők hatása alá kerülnek. A Szentlélek elsősorban Krisztus követésére indít, és ezt nem helyettesít­heti a korintusi „glosszolália” mimetikus felidézése. Krisztus követhető, a Lélek nem utánozható, a Léleknek engedelmeskedni kell. Nem a jel, hanem tartalma továbbélése 80

Next

/
Thumbnails
Contents