Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Rédly Elemér: Az új hittankönyvek kateketikai szemlélete
sem tesz jóvá. Ahhoz, hogy tanítványaink valóban Jézus tanítványaivá legyenek, szükséges, hogy Akit tanítunk, Azt megszeressék, tanítását szívükbe fogadják, hogy ezáltal életük alakítója legyen. Hitoktatásunknak állandó feladata, hogy tanításunkkal tanítványainkat a jóra késztessük. Ezért kell megfelelő gyakorlatokkal nevelni, jórahajlóvá tenni akaratukat, és megfelelő érzelmek ébresztésével rá kell hangolnunk őket, hogy örömmel legyenek Jézus követői, hogy örömüket leljék Jézus követésében, az érte vállalt áldozatokban. Tudnunk kell, hogy egyedül a felnőtt ember lehet öntudatosan elkötelezett keresztény. Kateketikai feladatunk, hogy a gyermekeket és fiatalokat erre a felnőtt döntésre felkészítsük. Tőlük azonban még nem kívánhatunk érett döntést. Ezért nem lenne szabad félbehagyni a hittantanulást a gyermekkorban, mert megfelelő katekézis nélkül aligha juthatnak el felnőttkoruk küszöbén a hívő döntésig, hogy elkötelezzék magukat Jézusnak. Sajnálatos tény mégis, hogy gyakorlatilag a legtöbb gyermek hitoktatása félbemarad a bérmálás, de sok esetben már az elsőáldozás után. Ez késztet nem kevés hitoktatót arra, hogy az elsőáldozás és a bérmálás előtt mindent meg akar taníttatni a gyermekekkel, amire az életben szükségük lesz. Be kell azonban látnunk, hogy ez a gyakorlat nem egyeztethető össze sem a nevelésközpontú oktatás elveivel, sem a gyermekek életkori sajátosságaival, sem azzal a kateketikai szemlélettel, amelyre a zsinat óta megjelent kateketikai dokumentumok tanítanak. Ennek a gyakorlatnak sajnos, nemkívánt következményei is vannak. Sok gyerek épp azért hagyja abba a hittantanulást bérmálás után, mert ő már „mindent tud”. S valóban, sok hitoktató bérmálás után nem tud nekik mit tanítani, hiszen már mindenről tanított. Ennél még sajnálatosabb következmény, hogy nem kevés gyerek egy életre elfordul Jézus örömhírétől és követésétől, mert hitoktatója nem vette figyelembe a gyermekek életkori sajátosságait, képességét meghaladó ismeretekkel terhelte és megvalósíthatatlan követelmények elé állította. Ennek következtében téves fogalmai lesznek, s később úgy fog vélekedni, hogy hite összeegyeztethetetlen a modern tudomány eredményeivel és a keresztény élet követelményei megvalósíthatatlanok. A megoldást tehát nem abban kell keresnünk, hogy megpróbálunk mindent megtanítani a gyermekeknek. E helyett mindent meg kell tennünk, hogy a gyermekek örömmel kapcsolódjanak be a keresztény közösség életébe, és így később is meg legyen az alkalmunk arra, hogy katekézisüket, esetleg megváltozott formában, de mégis tovább folytassuk. Biblikus katekézis. Egy másik lényeges szemléletbeni változást kell megfontolnunk, amikor azt hangsúlyozzuk, hogy a hitoktatásnak biblikusnak kell lennie. A biblikus katekézis azt jelenti, hogy a katekézisnek az Isten igéjét kell átültetnie azok nyelvére, akikhez irányul. így „az isteni ige a katekézisben az emberi szó által lesz jelenvalóvá (DCG 11—17 és 30—32). A hitoktatás szükségszerűen biblikus oktatás kell legyen, hiszen a katekézis tárgya a keresztény örömhír teljessége. Jézus parancsa: „Hirdessétek az örömhírt. . (Mk 16,15), élőszóban való tanítást jelent. E parancsot teljesítve már az első években szükségessé vált írásos feljegyzések készítése és használata, és ez vezetett el az evangéliumok megírására (vö. Lk 1,1—4). Ezek az írások lettek az ősegyház katekézisének alapjai. Hamarosan szükségét érezték azonban annak is, hogy a legfontosabb igazságokat megfelelő formulákban foglalják össze. így születtek meg a hitvallások, amelyek a liturgikus szövegekkel, imádságokkal együtt szintén a katekézis alapjává lettek. A hitoktatás biblikus jellege akkor szorult háttérbe, amikor megjelentek a katekizmusok, majd később a különböző teológiai tárgyak szerint összeállított hittankönyvek. Valójában ezek is a kinyilatkoztatott igazságokat tolmácsolták — kiegészítve az egyház tanítóhivatala és a hittudósok magyarázataival —, de az igazságok közlésének sorrendjét már nem a keresztény életbe való bevezetés követelményei, hanem hittudományi megfontolások határozták meg, szétválasztva a hit tanítását és a keresztény élet követelményeit. Lényegesen megváltozott ebben az oktatási módban a Biblia szerepe. Idővel ugyanis már nem úgy alkalmazták, mint az örömhír forrását, hanem úgy használták, mint az egyes hittételek bizonyítékát, vagy mint a parancsok 61
