Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Erdő Péter: Az egyházmegyei zsinatok
nak hosszú időn át szinte nélkülözhetetlen vezérfonalát képezték. A régi Egyházi Törvénykönyv megjelenését követő évtizedek zsinati határozatai hazánkban is a legutóbbi időkig fontos támpontot jelentettek a lelkipásztorkodó papság számára, s nagyban hozzájárultak ahhoz is, hogy az egyes egyházmegyékre jellemző sajátos lelkiségi- és munkastílus bontakozik ki.1 A zsinat után számos, új összetételi és eljárási elveket is érvényesítő egyházmegyei zsinat vagy ehhez hasonló gyűlés megtartására került sor.2 A Püspöki Kongregáció 1973. II. 22-én kiadott direktóriuma (Directorium de pastorali ministerio episcoporum)3 pedig 163—165. számában új elveket és útmutatásokat közölt, az egyházmegyei zsinat szerepéről. A régi Codex azt hangsúlyozta, hogy az egyházmegyei zsinat az egyházmegye papságának képviselőiből álló, a püspök által összehívott és az ő elnökletével lefolytatott gyűlés. Legfőbb feladata, hogy a püspök mellett tanácsadói szerepet töltsön be az egyházmegyei törvényhozás terén. Az új Egyházi Törvénykönyv megtartja az intézmény alapvető jellegzetességeit. Az egyházmegyei zsinat továbbra is tanácsadói joggal rendelkező gyűlés, ahol az egyetlen törvényhozó a megyéspüspök (460. k., 466. k.). Újdonság azonban, hogy összehívásának gyakoriságát az egyetemes jog a megyéspüspökre bízza (461. k. 1. §). Még jelentősebb változás, hogy a zsinat résztvevői már nem csupán a papság soraiból kerülnek ki, hanem lehetnek világi krisztushívők is (460. k.), vagyis olyan katolikusok, akik az illető egyházmegye hívei. A nem katolikus keresztények adott esetben meghívhatok, de csupán megfigyelőként (463. k. 3. §). A másik jelentős módosulás az egyházmegyei zsinat feladatát illetően figyelhető meg. A 460. k. szerint ez a feladat segítségnyújtás a megyéspüspöknek az egész egyházmegyei közösség javára, vagyis nem pusztán a törvényhozó tevékenység javaslatokkal való elősegítését jelenti, hanem ennél szélesebb körű. Ez fejeződik ki abban is, hogy—-szemben az 1917-es CIC360. k. 2. §-ával, mely a zsinat végeredményeként kiadott okmányokat határozatoknak nevezte, mintegy hangsúlyozva azok törvényhozói jellegét — az új CIC nyilatkozatokról és határozatokról beszél (467. k.). Vagyis a megyéspüspök, a Püspöki Kongregáció 1973-as direktóriuma 163. számának megfelelően az egyházmegyei zsinaton a következő feladatokra kell, hogy figyelmet fordítson: 1. Az egyetemes egyház tanításának és fegyelmének alkalmazása az illető részegyház körülményei között. 2. A lelkipásztori munka irányvonalának és rendjének meghatározása. 3. Az esetleges tévedések és hibák (hit, erkölcs, egyházfegyelem területén) kiigazítása. 4. A közös tevékenység és felelősség előmozdítása Isten népének építésében.4 Mindezeket a feladatokat az egyházmegyei zsinat egyházmegyei jogszabályok előkészítésével, útmutatások, buzdítások megfogalmazásának elősegítésével szolgálhatja. Megjegyzendő, hogy az 1983-as CIC kihirdetése óta számos egyházmegyei zsinat előkészítése indult meg. Sokukra jellemző, hogy hosszas előkészítő munkálatok, megbeszélések, az egyházmegye híveinek széles körű tájékoztatása mellett kevés figyelmet látszanak fordítani a zsinat szabályalkotó szerepére. Ezért egyházjogász körökben többen hangsúlyozzák, hogy az útmutatás és a buzdítás mellett a törvényhozói tevékenységnek is meg kell találnia az őt megillető helyet, hiszen az egyházmegyei törvények előkészítése ezeknek a gyűléseknek továbbra is egyik kitüntetett feladata. 2. Az egyházmegyei zsinat összetétele Az egyházmegyei zsinat nem püspökök gyűlése. A zsinat (concilium) név rá a szó szoros értelmében nem is alkalmazható. Az egyházjogban hagyományosan, de ma is a synodus kifejezéssel illetik, jelezve ezzel is, hogy mérsékeltebb jogköre nem valamilyen törvényhozói szűkkeblűségből fakad, hanem azzal a teológiai különbséggel áll összefüggésben, amely az ilyen gyűléseket a püspökök zsinataitól elválasztja. Az egyházmegyei zsinat résztvevői a megyéspüspök, aki a zsinat összehívója és elnöke, továbbá a rendes tagok, akiknek meghívása kötelező, és tartoznak is megjelenni, valamint a rendkívüli tagok, akiket a püspök belátása szerint meghívhat. Meghívhat a püspök ezenkívül megfigyelőket is. Rendes tagok: 1. a koadjutor püspök és a segédpüspökök (de nem az egyházmegyében tartózkodó egyéb püspökök); 2. az általános helynökök, a bírósági helynök, s ha van, a többi püspöki helynök (de nem a helyettes helynökök); 3. a székesegyház összes (valódi s nem csupán tiszteletbeli) 54
