Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Stecher, Reinhold - Bánhegyi B. Miksa (ford.): A bűnbánat a lelkipásztori munkában és a katekézisben
Az így történő szabadulásnak van egy aktív formája is. Folyton vádolunk, támadunk, kritizálunk, mindig hajszálat találunk a levesben. Nem jó jel, ha egy pap állandóan a kor, meg az emberek gonoszságát szidja, elsősorban neki magának: mert lehetséges, hogy nem tud tisztába jönni önmagával. Persze tudom, hogy óvatosaknak kell lennünk, hiszen gyanúba keverhetünk minden jogos bírálatot. De nem szabad elfelednünk, hogy a Szentírás „Vádlónak” nevezi a Sátánt, aki éjjel-nappal vádolja az embereket. Aki sohasem nyit be a gyóntatószékbe, az hamarosan a kritikusok páholyában fogja magát a legjobban érezni. S ez áll az egyház életére is. Azonban, amikor a társadalomnak és az egyháznak ezt a negatív jelenségét bíráljuk, ez nem azt jelenti, hogy ördöginek mondjuk a kritikus elemet. De olyan óvatosan kellene a kritika területére lépnünk, mint egy lavinaveszélyes hegyoldalra. A valódi kritika sohasem rágódik élvezettel a visszás állapotokon, mindig hozzátartozik a pozitív lehetőségek keresése. Ebben az összefüggésben föltehetjük a kérdést: Miért volt olyan hatalmas sikerük a nagy zsarnokoknak azzal, hogy céltáblát tettek a gyűlölet elé, s miért dolgoztak valamennyien ezzel a módszerrel? Miért? Mert a gyűlöletnek ezek a céltáblái lesznek a bűnbakok, a tömeg rájuk dobálhatja homályos gyűlöletét; mert miközben bűnbakokként használja őket, maga előtt méc| tisztességes harcosnak érezheti magát. Érthető már, hogy milyen globális jelentőségre tehet szert a bűn terhétől való éretlen szabadulás? Sokat mondok, ha azt állítom, hogy a lelket terhelő bűn elfojtása a világtörténelem dinamitjává válhat? — c) Bőbeszédű kimagyarázkodás A kimagyarázkodás inkább az értelmiségiek játéka, mert szókincs kell hozzá. Ha például szeszélyes voltam, igazságtalan, nem tudtam uralkodni magamon, előítélettel voltam másokkal szemben, ezt úgy is megfogalmazhatom: nem tehetek róla, ilyen érzékeny, szenzibilis lény vagyok. Az „érzékeny” szó, vagy pláne a „szenzibilis” rettenetesen megnemesíti az egészet. A jellembeli bundapálinkából francia likőr lesz. Ez nem egyszer megesik a gyóntatószékben is, ahol egy bűnvallomás oly nemes lelket fed fel, hogy a gyóntató nem is adhat feloldozást, legfeljebb gratuláló táviratot küldhet a jó Istennek. Igen otthonosak vagyunk a kimagyarázkodás nyelvi játékaiban. Ha jól tudom, egy bécsi pszichológus mutatott rá egy ilyen kimagyarázó játékra az abortus esetében. Ha valaki a ténynek megfelelően — tudniillik, itt kegyetlenül megölnek egy ártatlan embert — „gyilkosságról” beszél, felháborodottan hördül felf az egész ország. Túl kemény szó az „emberölés” is, sőt még a „magzat megölése” is, pedig ebben a kifejezésben már kissé el van takarva az áldozat személy volta. Átváltanak tehát a „terhesség megszüntetése” kifejezésre, s akkor már nem is az embert érinti a folyamat, hanem az állapotot. De még a „megszüntetés” is erős, mondjunk hát inkább „terhességmegszakítást”, ami ugyan egyáltalán nem logikus, hiszen a megszakítás esetében a dolognak később folytatódnia kellene, de a logika itt nem érdekes. Aztán „magzatelhajtásnak” is mondják, de ez a szó is valahogy nagyon direkt, s egyáltalán nem esztétikus. Akkor már jobb a „beavatkozás”. Ezzel eljutottunk arra a szintre, amelyiken a vakbélműtét vagy a foghúzás van. De a bűntudatos lelkiismeretnek ott a lélek mélyén még ez sem elég. Pozitív hangzás kell. S ráakadnak a mentő szóra: „Határidős megoldás, Fristenlösung”. Ezzel megoldódott az ügy — nyugodj meg, lelkiismeret! —, pedig rémületnek kellene eltöltenie a XX. század tanult emberét: mert hogyan is nevezték a Harmadik Birodalom nagyjai, még az egymás közötti bizalmas beszélgetésekben is, hatmillió zsidó meggyilkolását? A zsidókérdés „végső megoldása” — Endlösung. Pontosan azonos szóképzés! Nem tudom, tudatosan vagy öntudatlanul, de ezek az elfojtott, a be nem vallott bűn nyelvi játékai, azé a bűnös állapoté, amellyel nem foglalkozik az ember. S ha a végén még valami tudományos színezetet is akarnak adni a dolognak, és „posztkonceptív populáció-szabályozásról” beszélnek, akkor az ügy végérvényesen és eredményesen le van zárva. — d) A megosztott bűn csábítása A bűn terhétől való szabadulásnak erre az éretlen módjára a svájci mélypszichológus és nevelő, Zulliger mutatott rá. Nyilvánvaló megkönnyebbülést okoz, ha másokat is belekeverhetünk a bűnbe. A bűntárs nem 43
