Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 1. szám - KÖRKÉP - Görbe József: Meditáció a bűn és megbocsátás természetrajzáról
többet mondani róla lehetetlen. Az idézet lényege: 1. A megbocsátás az Atya (Isten) kizárólagos joga és tulajdona. Ez még konkrétabb a tékozló fiú példabeszédben, ahol az idősebbik fiú (aki az embert jelképezi) képtelen a bocsánatra. 2. A megbocsátás mindig a bűnöst akarja megmenteni, de úgy, hogy a bűnt megbocsátva tisztává teszi az embert. Ehhez azonban a bűnös oldaláról nézve elengedhetetlen a bűnbánat. Mindezt az idézett helyen maga a Fiú kéri és mondja ki, nem a bűnösök helyett, de az ő nevükben: „Bocsáss meg nekik.” Amennyiben a megbocsátást nem csupán az Isten oldaláról akarjuk nézni, hanem mi magunk is gyakorolni szeretnénk ezt az isteni kegyelem által kapott erényt, akkor a leghelyesebb, ha először azt vizsgáljuk meg, amit az Isten meg akar bocsátani nekünk és amit nekünk is meg kell bocsátanunk az „ellenünk vétkezőknek”, tudniillik a bűnt. Mert a bűnök bocsánatát magunkon, bűnösökön kell kezdenünk. De hogyan kezdjük el, ha nem is tudjuk, hogy mit bocsássunk meg magunknak, ha „nem tudjuk, mit teszünk." És még kevésbé tudjuk, hogy miként tudunk tiszták és így megbocsátók maradni a másikkal szemben. A bún lényegének felismerése tehát segít a bűnnel szembeni küzdelemben, ami egyben a megbocsátásért vívott emberi harcunk. Az angyalok bűne. A bűn valóságának a megfejtésénél az üdvtörténet egyik fontos bibliai tanítására kell utalnunk, az angyalok lázadására. Célunk az, hogy a szavak mögé tekintve megragadjuk a kinyilatkoztatás első bún-modelljét. A bún az ismeret és az akarat Isten ellen irányuló tevékenységéből jön létre, ám az ismeret mindig megelőzi az akaratot. Ezért a bűn nem nevezhető rossz akaratnak, bár az akarat elengedhetetlenül szükséges hozzá. A bűn forrása a tudatban, az igazság elutasításában van. Ha azonban a bunt az ismerethez kapcsoljuk, akkor elkerülhetetlenül végtelen távlatot adunk a bűnnek. Hisz egy szellemi természetű lény (angyal) ismerete a végtelenre irányul. Az ő létük mindent megelőzve a „Lét”-ről beszél nekik, és az igazán fontos kérdéseik erre a Létre fognak irányulni. Az angyalok szellemi természetüknél fogva ennek a „Lét-kérdésnek” végtelen nyitottságát élik át egész valójukkal. Vagyis pontosan szellemi természetükből fakadóan egyfajta „végtelen-érzetük” van, amely állandóan keresi a betöltődést, kielégülést. Ez azonban nem egy Végtelenné (Istenné) válásban valósul meg számukra, hanem a Végtelenhez való vonatkozásukban. Úgy „végtelenek", ha kiüresítik önmagukat Isten számára, aki betölti őket. Ha elszakadnak Istentől, akkor önmaguk ürességébe zuhannak vissza. És ez az önmagukba zuhanás csak addig várat magára, amíg nem jön az a fájó felismerés, hogy egy náluknál „tökéletlenebb” teremtmény átistenülhet. És pontosan azért istenülhet át, mert a természetének egy része (az anyag) nem az isteni természet része. Hiszen nem ellentmondás az, hogy Isten testet öltsön magára, de az igen, hogy egy személyiséggel rendelkező teremtményt vegyen magára, mert így az angyal személyiségét ki kellene „radíroznia”. Ráadásul, ha az Isten angyallá akarna lenni, akkor ezzel felismerhetetlenné tenné (valósággal eltüntetné) annak az angyalnak teljes teremtményi voltát, akit magára venne, fgy viszont Isten minek vegye magára? Ennek elfogadásához alázat szükséges, ami nem más, mint az Istenre való ráutaltság belátása. A bűn (minden bűn) gyökere ennek az alázatnak a visszautasításában van. A szabadság, a függetlenség megvalósításának egy torzult formája ez, melynek a jelszava: „Ki parancsolhat nekem?” Azt mondtuk, a megbocsátás mindig a bűnöst akarja megmenteni bűnének eltörlése által. Hogy lehet azonban megbocsátani a gőgöt, az alázat-hiányt? Isten csodálatosan adja meg a választ: A birtoklás alapja az önzés. A gőg pedig azért van benned, mert belülről üresnek, semmisnek érzed önmagadat. Ezt az ürességet nem akarod elfogadni, hanem valami olyant állítasz magadról, ami hazug. Én megmutatom, hogy mennyit érsz te nekem, ha elfogadod saját „ürességedet”: Fiam leszel nekem, en pedig a te Atyád leszek. A megbocsátás tehát a másik „felértékelésével” és az értékeinek felismerésével kezdődik. Csak akkor tud az akarat (emberre vonatkozóan) igazán szívből megbocsátani, ha értékeket lát a másikban, és ezek az értékek vonzzák őt. Ennek az érthetetlenségig menő csúcsa az, amikor Isten megbocsát az embernek. A végtelen Isten értéket lát a bűnös emberben. Éppen ezért a megbocsátás a mi számunkra nem példa, hanem parancs. 35
