Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 1. szám - KÖRKÉP - Edelényi István - Hofher József - Szegedi László - Székely János - Tarjányi Zoltán: A bűn elutasítása - a bűnös elfogadása
Ebben a látószögben világos igazán az individualista lelkiség elégtelen volta: többről van szó, mint az egyéni hibák boncolgatásáról. A bűnbánó a helyes szeretetet fölismerve intim módon találkozik az irgalmas Istennel, s e fölemelő találkozás nemcsak Istennel, hanem az emberi közösséggel szemben is gyümölcsöző lehetőséget teremt neki. Mert az Istennel szövetségben élő, Krisztust Főként elfogadó közösséghez kapcsolódása erősödik meg az egyénnek, s ez az egyéni tapasztalat erősíti magát a közösséget is. A megtisztított szeretet a teljesség igényével lép föl: rádöbbenti a megtérőt, hogy az isteni irgalom önmagára engedése követelményeket is támaszt vele szemben. Nevezetesen: a mikro- és makrotársadalomban, a családban és helyi egyházban, mindenféle közösségben neki előrevivő, építő szerepet kell játszania. S maga a megtérés, a helyes szeretethez való igazodás lefolyása is a közösség formulái szerint történik meg, tehát nem magánbeszélgetés, melyet véd a gyónási titok szankciója, hanem az egyház egyik tagjának az egyházhoz, mint Krisztus Misztikus Testéhez való mélyebb kötődése. Más szóval: belegyökerezés Isten szeretetébe és Krisztus egyházába. Az igazi kommunió a szeretet teljes megvalósulása: az egységet a kiengesztelődés, a másik elfogadása hozza létre. A bűnbocsátás pedig Jézusnak, a Megtestesült és hiteles Szeretetnek az önkéntes, bűnösökért hozott áldozatának, a bűnös emberért kiontott vérének konkretizálása. Aki ezt a szeretet fölismeri, az képes a világ szeretet-mo- delljeit kellő értékűeknek minősíteni, sőt képes azokban az autentikus szeretet csíráit fölfedezni, s a megtisztítás programját rájuk alkalmazni. Az egyház letéteményese a hiteles szeretet hirdetésének és liturgikus, szentségi megvalósításának. Ezen vigasztaló igazságokat tudnia kell a nem tökéletes szeretet megtapasztalóinak, akik a megtisztított szeretet megélésére vágyakoznak, Istennel és a másik emberrel kapcsolatban egyaránt. Ám e vigasztaló igazságokat tudatosítania kell minden közvetítőnek, minden papnak, mert ők a jézusi fölemelni akaró isteni irgalomnak a továbbítói. Osztozniuk kell a gondolkodásmódját Krisztushoz igazító bűnbánó megrendülésében, mert ők állnak Isten és a közösséghez tartozó mélyebb találkozásának a metszéspontjában. Ők a megroppant nádat nem eltörni akaró Krisztus szentségi karjai, akik által a szép, az önfeláldozó és a tevékeny szeretet minőségben megemelkedhet, hiteles Isten- és emberszeretetté válhat. Szegedi László: ISTEN IRGALMA. A bűn lehetősége. Isten egészen tökéletes. Ehhez hozzátartozik az is, hogy nem tehet semmi rosszat, és nem mehet tönkre. A világ különbözik Istentől többek között abban is, hogy megromolhat részletében vagy egészében. Tönkremenésről akkor beszélünk, ha a világ vagy annak bizonyos tagjai nem érik el azt a célt, amit eléje tűztek. Teológiailag akkor rossz a világ, ha nem teljesíti azt a célt, amit Isten eléje tűzött. Világunkban az ember képes megakadályozni Isten akaratát. A rossz az ember akaratában gyökerezik. A bűn rossz. A jó mindig jót akar és szemben áll a rosszal. Isten végtelenül jó, ezért Isten teljes ellentétben áll a rosszal és annak minden következményével. Ennek alapján rendkívül egyszerű Isten magatartása a bűnnel és a bűnössel szemben. Amennyiben egyértelműen és kizárólag teljes rosszal áll szemben Isten, a kérdés igen egyszerű. — A világ azonban fejlődő jelenség, ahol a fejlődés folyamatában a jó elromolhat és a rossz megjavulhat. A világ fejlődő jelenség — ez azt is jelenti, hogy a rossz nem adott benne végső kifejlett formájában. Ebben a világban a jó és a rossz igen sokszor elválaszthatatlanul össze van fonódva. A jóban is van rossz, a rosszban is van jó. Bonyolítja a kérdést, hogy amilyen határozottan elutasítja az Ur a legkisebb rosszat is, ugyanúgy állítanunk kell, hogy a legkisebb jót is megbecsüli. Mi, emberek, jóról, rosszról gondolkodva mindig a magunk által gyártott primitív sablonokban gondolkodunk, amik az igazságot sokkal inkább elhomályosítják, mint kifejezik. Gondolkodásunkba mindig belejátszik az érdek. Nem hiába hangoztatja az Ószövetség, hogy „Az én gondolataim nem a ti gondolataitok”, az Újszövetség pedig arra figyelmeztet, hogy 26
