Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 1. szám - KÖRKÉP - Edelényi István - Hofher József - Szegedi László - Székely János - Tarjányi Zoltán: A bűn elutasítása - a bűnös elfogadása
szeretet kapcsolatáról: ,,A szeretetnek két parancsa van, vagyis az istenszeretet és az emberszeretet. Az istenszeretetből születik meg az embertárs szeretete; s az embertárs szeretete táplálja az Isten iránti szeretetet. Mert, aki elhanyagolja az istenszeretetet, az ténylegesen nem képes szeretni a felebarátot. És akkor tudunk legjobban előrehaladni Isten szeretetében, ha előbb az ő szeretetének méhében felerősödünk a felebaráti, szeretet tápláléka által. Tehát Isten szeretete szüli a felebaráti szeretetet. Az Úr, mielőbb a Törvényben kimondta volna, hogy szeresd felebarátodat, előtte azt mondta: szeresd Uradat, Istenedet (MTörv 6,5). így szívünk talajában először az Őiránta való szeretet gyökerét ültette el, majd ebből fejlődött ki — > miként a lombkorona — a felebaráti szeretet. Hogy az istenszeretet össze van kötve a felebaráti szeretettel, azt tanúsítja Szent János is, amikor azt mondja: Aki nem szereti embertársát, akit lát, az nem szeretheti Istent sem, akit nem lát (1Jn 4,20)”. A felebaráti szeretet és a másik emberben megfeszített Krisztus iránti szeretet által a fény és a béke nemcsak a mi lelkűnkben ragyog fel, hanem a bűnös és összetört lélekben is. Krisztus tehát újból és újból Péterekben és Pálokban, a feleségemben, a férjemben, a gyermekeimben, a szomszédaimban, a kollégáimban szólít meg: Ki szeret, ha te sem szeretsz engem? Tarjányi Zoltán: NEM ELTÖRNI A MEGROPPANT NÁDAT Tolsztoj „Gyermekkor, Serdülőkor, Ifjúság” című önéletrajzában kritikus hangvétellel elmélkedik a — tapasztalatai alapján megkülönböztetett — háromféle szerétéiről. A szép szeretet szerinte abban áll, hogy magának az érzésnek s annak megnyilatkozásának a szépségét szereti az ember. „Emberek számára, akik így szeretnek, a kedvenc tárgy -csak annyiban kedves, amennyiben azt a kellemes érzést kelti fel, amelynek a tudatát és kifejezését élvezik. Emberek, akik szép szeretettel szeretnek, igen keveset törődnek a kölcsönösséggel, mint olyan körülménnyel, amelynek semmiféle befolyása nincs az érzés szépségére és kellemességére. Gyakran változtatják szeretetük tárgyát, fő céljük csak az, hogy a szeretet kellemes érzése állandóan fel legyen keltve bennük.” — A másik fajta szeretet, az önfeláldozó szeretet a szeretet tárgya iránti önfeláldozás folyamatát szereti, s nem törődik vele, hogy áldozatai jó vagy rossz irányban befolyásolják a szeretett lény életét. „Emberek, akik így szeretnek, nem hisznek soha a kölcsönösségben (mert hisz még érdemdúsabb dolog azért áldozni föl magunkat, aki nem szeret bennünket), s mindig betegesek, ami szintén növeli az áldozat érdemét; nagyobbrészt állhatatosak, mert nehéz elveszteniük azoknak az áldozatoknak az érdemét, amelyeket szeretetük tárgyáért meghoztak már. . . Azonkívül az ilyen emberek, akik az önfeláldozó szeretetre hajlamosak, mindig büszkék a szeretetükre, igényesek, féltékenyek, bizalmatlanok, de a szeretetük tárgyát szeretik veszélyben látni, hogy megszabadítsák tőle; boldogtalanságban, hogy megvigasztalják; sőt bűnben, hogy megjavítsák.” — A harmadik fajta a tevékeny szeretet, melyet az író így jellemez: „Az a törekvés, hogy a szeretett lény minden szükségletét, óhaját, szeszélyét, sőt vétkes hajlamait is kielégítse, mert minél jobban szeretnek, annál jobban megismerik a szeretett lényt, s annál könnyebb szeretniök, azaz óhajtásukat kielégíteni. Szeretetük ritkán mutatkozik meg szavakban, akkor is nemcsak hogy szépen, önelégülten, de szégyenlősen, félszegen, minthogy mindig félnek, hogy nem szeretnek eléggé. Ezek az emberek még a szerető lény vétkeit is szeretik, minthogy ezek a vétkek lehetőséget adnak nekik, hogy újabb óhajukat elégítsék ki. Viszonzást várnak e tekintetben, szívesen csalják is magukat, hisznek benne s boldogok, ha megvan; de éppen úgy szeretnek az ellenkező esetben is s nemcsak óhajtják szeretetük tárgyának a boldogságot, de azokkal a kisebb-nagyobb erkölcsi és anyagi eszközökkel, amik hatalmukban vannak, állandóan igyekeznek megszerezni.” (Németh László fordítása). Tolsztoj szavaiból nemcsak a kritika, hanem az ember mély ismerete is sugárzik. Rátapint metszőén éles meglátásaival az ember szeretetéhségére, hogy még a szeretet torz, nem megtisztított formái is milyen letaglózó erőt, milyen elemi vonzást birtokolnak. Elmélkedése hátterében ott a viszonyításai pont, a tökéletes emberszeretet, a jézusi. Ez a rejtetten jelenlévő szempont ad minősítést a gyarlóbb formáknak, s 24
