Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Tomka Ferenc: Öt tézis a hazai katolikus felnőttképzésről
például a szülők rendszeres időközökben való összehívása, a szülői értekezleteknek hitbeli továbbképzéssel való összekapcsolása. De a témát érintő egyházi megnyilatkozások hangsúlyozzák — idézzük az Általános Kateketikai Direktóriumot (DCG) —, hogy a felnőtt katekézisnek „fel kell gyújtania a vágyat az emberekkel való közösségbe kerülésre” (93). Ugyanezt mondta már a zsinat is a papi szolgálatról és életről szóló határozatban: „A lelkipásztori szolgálat nem szorítkozhat arra, hogy a hívekkel egyenként törődjék, hanem kiterjed arra is, hogy valódi keresztény közösségei alakítson ki” (6). A hívő közösség — plébániai közösség vagy azon belül egyéb kisebb közöségek (pl. az énekkar, egyháztanács, ifjúsági vagy felnőtt csoport) — adnak egyrészt helyt kebelükben a híveknek, a közösség ad erőt és védelmet — írja az idézett dokumentum, — hogy a hívek a világ sokszor ellenkező felfogásával szemben képesek legyenek megélni a teljes keresztény életet (uo), másrészt, amint láttuk, a közöség lesz meghívás és jel a hit felé elindulok vagy a nem hívők számára (DCG 35; EN 2,41,76). Az egyház, a plébánia, illetve a felnőttképzés közösségi vonása számos kérdést vet fel, amelyekre itt nincs időnk kitérni. Csak utalhatunk arra, hogy e téren is vidékenként különbözők az adottságok. — Vannak lelkipásztorok, akik olyan hívekkel találkoznak, akik egyáltalán nem mutatnak különösebb igényt valamiféle mélyebb közösségre. Ennek oka lehet az, hogy egyes falvakban és kisvárosokban még él bizonyos hagyományos közösségi szellem, s így a közösség kevésbé „hiánycikk”. Másrészt megmagyarázhatja ezt az is, hogy a magyar társadalom és lelkipásztorkodás szerkezete a legutóbbi időkig feudális—autokratikus volt, s ez a struktúra mind a vezetőkben, mind a vezetettekben megakadályozhatja a testvéri—közösségi szellem kialakulását. A magyar társadalom egészére azonban mégiscsak a városiasodás és elmagányosodás jellemző, s a minden szinten jelentkező és növekvő közösségigény. Ez társadalomkutatók számára ma már közhely. így a közösség létrehozását már nemcsak a Szentírás és az egyházi útmutatások javallják, hanem a társadalmi igény is. A plébániai közösségek kialakításának természetesen sok útja van. De, ha elindul a felnőttképzés, ha összehívjuk a felnőtteket vagy a szülőket egy előadássorozatra, és ennek során közös megbeszélésekre kerül sor, majd később esetleg egyesek újabb és újabb kérdésekkel fordulnak egymáshoz és hozzánk — maga ez már nagy lépés egymás felé, vagyis a „közösségibbé” válás útján; s ez, úgy tűnik, a legtöbb lelkipásztor számára járható út. 4. Szükséges a tanítás — de az életre vezessen. A felnőttkort „alkotó felnőttkornak” nevezi a fejlődéslélektan. E korban, különös mértékben a férfiak, az alkotásban találják meg magukat. (Hány faluban eljönnek a férfiak templomot vagy plébániát építeni, de a templomba legfeljebb karácsonykor.) A vallás viszont a keresztények jelentős része számára valamilyen elméleti-érzelmi dolognak tűnik. S kevés fogalmuk van annak életet és világot alakító — alkotó — erejéről. Pedig a felnőtteket ez ragadná meg. S amikor az egyházi útmutatások korunkban a kizárólagos elméleti előadásokkal, hitoktatással szemben a gyermek- és felnőttképzés életszerűségét hangsúlyozzák — azt, hogy a képzés életalakító legyen —, az eredményes felnőttképzés egyik lényeges feltételét húzzák alá. Az evangelizáció célja tehát „nem egyszerű tudás közvetítése, hanem elvezetés a keresztény életre” — hangsúlyozza az Evangelii Nuntiandi (44); célja, hogy „létrehozza a belső átalakulást" (18); vagy, ahogy a Catechesi Tradendae írja — célja, hogy az előadásokon résztvevő „egyre inkább úgy gondolkozzék mint Krisztus, úgy ítéljen, úgy cselekedjék, ahogy Krisztus parancsai követelik” (20). A tömegkommunikációs eszközökön keresztüli igehirdetéssel kapcsolatban Evangeli Nuntiandi külön fontosnak tartja kiemelni, hogy ez jó, de „a szónak be kell hatolnia az egyes emberek leikébe. Személyes elköteleződést kell elérnie. Ezért az evangélium nyilvános hirdetésén kívül mindig szükséges lesz a közvetítés másik formája is: embertől emberig (45—46). Az Általános Kateketikai Direktórium pedig még félreérthetetlenebbül konkretizálja a kérdést: Vannak a felnőtt katekézisnek speciális formái — mondja —, például a különböző előadássorozatok, tanfolyamok, előkészítő oktatások stb. „E speciális 251
