Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Tomka Ferenc: Öt tézis a hazai katolikus felnőttképzésről
260—298. 396—417. — 10. Somorjai, A. A.: Geburtenbeschränkung in Bauernfamilien Ungarns (ca. 1750—1945). Ein moraltheologischer Beitrag zur Geschichte der sozialen Indikation in einer vorindustriellen Gesellschaft. — Doktori értekezés, Róma, 1987. Tomka Ferenc ÖT TÉZIS A HAZAI KATOLIKUS FELNŐTTKÉPZÉSRŐL Előző számunk a felnőttképzés témájával foglalkozott. Részben az ott leírtakkal is kapcsolatban kérdések merültek fel. Ezek alapján hasznosnak látszik — az újabb egyházi dokumentumok útmutatásait idézve — néhány alapvető tézisben összefoglalni a hazai felnőttképzés fontosabb irányelveit. Nem a teljesség igényével, hanem azokat a szempontokat kiemelve, amelyek sajátosan kritikus pontjai a magyar lelkipásztorkodásnak, felnőttekkel való foglalkozásnak. 1. „A katekézis legfőbb formája”. Az első tézist az Általános Kateketikai Direktórium már idézett szavaival fogalmazhatnánk meg: „A felnőttek katekézise a katekézis legfőbb formája, amelyhez az összes többi formáknak igazodnia kell” (20. pont). Az előző számunkban mondottakon kívül ehhez még egy fontos megjegyzést kell fűznünk. A magyar lelkipásztorkodás a teljes túlterheltség állapotában él, óriási lelkipásztor-hiánya következtében. A túlterheltség még inkább megköveteli, hogy rangsorolja feladatait, s a legfontosabbra fektesse a legfőbb súlyt. (A felnőttképzés elsősége nyilván nem jelenti a gyermekkatekézis elhanyagolását, csupán a munka arányos elosztását; és így természetesen a világiak beállítását is megfelelő helyekre.) 2. Előbb a hívők, utána a keresők. Egy plébános mesélte. Éveken át nagy odaadással, nagy óraszámban végezte a jegyesoktatást. A jegyesek jelentős része igazi érdeklődéssel figyelt a vallásról szóló előadásokra. De az esküvő után egyetlen egy sem vált templomjáróvá. Egy idő után rájött, hogy ennek egyik oka lehet, hogy a templomból is teljesen hiányzik ez a fiatal felnőtt korosztály. S ha jegyesei egy alkalommal eljönnek oda, azonnal el is riadnak, mert egyedül érzik magukat korosztályukban. Elkezdett tehát hittanosai szüleivel, fiatal házasokkal rendszeresen foglalkozni. Egy kis csoportnyi lassan templomba járóvá vált közülük. S ekkor megtörtént a „csoda”. Ezt követően több fiatal jegyespár templomba járóvá lett az esküvő után is. Volt kihez csatlakozniuk! Bár az egyház minden emberhez küldetést kapott, jelenleg lelkipásztori munkaerőállományunk sem teszi lehetővé, hogy egyszerre mindenki felé elinduljunk. De nem is ez az út. A zsinat óta az egyházi lelkipásztori nyilatkozatok szinte kivétel nélkül fontosnak tartják aláhúzni, amit az Evangelii Nuntiandi (EN) is megfogalmaz: „Bár az üzenet mindenkihez szól, a Jó Hír csak úgy juthat el a tömegekhez, ha az egyház előbb a hívek közösségének hirdeti azt” (57). Hiszen a hívek élete és élő közössége lesz azután (teológiai és szociológiai értelemben egyaránt) jel és meghívás a nem hívők számára — hangsúlyozzák a dokumentumok (EN 13,15,21,41,76; GS42; P0 6; AA 17,18,30; DCG 35,76,93). 3. Legjobb kezdés az előadás — de a távlati cél a közösségalkotás. A mondottakból is következik a kérdés: Vajon hol lehet legtermészetesebben elkezdeni a felnőttképzés munkáját a mai magyar adottságok közt. Minden plébánia egy kicsit más. Mégis sok nagyobb helyen járható útnak tűnik a felnőttképző előadások meghirdetése vagy kisebb helyeken (ahol egyszerű hirdetésre aligha jönnének el) 250
