Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Somorjai Ádám: A fogamzásszabályozásról - néhány szempont tükrében
Bizonyosan számolnunk kell a túlnépesedés kérdésével a Föld legnagyobb részén. Ez a túlnépesedés azonban átértékelődik; ha röviden végigtekintjük az emberi történelem tapasztalatait, viszonylagos jellegű túlnépesedésről beszélhetünk csupán. Mezopotámia és Egyiptom területei a történeti kor kezdetén túlnépesedettek voltak a primitív népek által lakott területekhez képest. Ugyanígy a többi folyómenti nagy kultúra területei is, a Távol-Keleten. A gyűjtögető, halász-vadász életmódról, amely egy ember eltartását 5—20 km2 területen biztosította, a gabonatermelés fölfedezése és elterjedése következtében (újkőkori, neolitikus forradalom), döntően új életformára való áttérés következett be, a népesség robbanásszerűen növekedett: 1 km2-en már 10—20 lakos élhetett meg. — Majd az ipari forradalom folyamatát követően 100—200 lakos/km2 lett a népsűrűség, mégsem beszélünk túlnépesedésről például Hollandiában. Erről ott beszélünk, ahol nincs elegendő élelmiszer, munkaalkalom, megélhetési lehetőség. A harmadik világban, bizonyos agglomerációkban (így Kína tengerparti vidékein) hatalmas embertömegek élnek összezsúfolódva, másutt viszont óriási lakatlan területek maradnak megműveletlenül. A túlnépesedés mindig egy adott terület demográfiai mutatóinak, népesedési potenciáljának viszonya a terület gazdasági, társadalmi lehetőségeihez képest. A harmadik világban a kivezető út egyrészt az iparosítás, másrészt a „tanult emberfő” számának gyarapítása. Előbbihez tőke kell, utóbbihoz pedig egy új,, racionális szemlélet elsajátítása, nem utolsósorban a fehér ember tapasztalatainak átvétele (kölcsönadható szakemberek, szakértők!). Éppen ez a fehér ember azonban egyre fogyóban van. Ennek okait a szociális állam berendezkedésében találhatjuk meg. — b) Szociális állam (?) A huszadik század második felében a fehér ember többnyire „szociális állam"-ban él, akár szocialista, akár kapitalista szervezésben. Ugyanakkor a „szociális indikáció”6 egyre szélesebb körű elfogadásával, anyagi szempontokra hivatkozva, nem engedi világra hozni a jelentkező élet egyre nagyobb arányát. — Ennek oka egalitáriánus (kollektivista) és emancipatív (individualista) elemek sajátos keveréke jelenlegi kultúránkban. Az előbbi szemlélet „egyenlő munkáért egyenlő bért” követel és tart igazságosnak. Az utóbbi pedig „egyenjogúságot a nőknek” alapon felszámoltatja a családot, mint az emberi élet helyét7 Az egalitariánus fizetési — és nyugdíjrendszer — alapján, mely átvette a tagdíjon alapuló életbiztosítási intézetek (magánvállalkozások) elvét — azaz: amíg fizeted a nyugdíjjárulékot, növekszik az a tőke, amelynek kamatait nyugdíjas korodban kifizetjük részletekben — nos, ennek az a következménye, hogy egy — tegyük fel, négygyerme- kes-családanya, aki „nem dolgozott”, mert fölnevelte saját gyermekeit, férje esetleges korai halálát követően kegydíjból tengeti nyugd íjas éveit, ugyanakkor egy — mondjuk — gyermeket nem vállaló „emancipált” nő, nyugdíjas korában akár két—férje és saját nyugdíjából is élheti világát. A példa megvilágítja: a nyugdíjrendszer, az egalitariánus fizetési rendszer, amely nem veszi figyelembe a családi kiadásokat, öngyilkos következményekkel jár a társadalom számára. Nem szabadna társadalmilag díjazni azt, ha valaki nem gondoskodik megfelelő „munkaerőről” a következő nemzedék számára — mert hiszen ez a következő nemzedék termeli meg azt a nemzeti jövedelmet, amelynek elosztása révén a nyugdíjalap is létrejön! A négygyermekes családanya felnőtt korba jutó gyermekei tartják el a gyermektelen, idős korba jutó asszonyt! Ennek belátása, sajnos, egyéni, individuális horizonton nem szükségszerű: „jogom van” a nyugdíjra, ha például negyven éven át dolgoztam. — Pedig, amíg nem vált absztrakcióvá a társadalmi berendezkedés, minden falusi családban arra törekedtek a szülők, hogy bőven legyen gyermekük, akik munkaképtelen, idős korukban eltartják őket! Gyakran halljuk még az ellenvetést: a technika haladása, a kompjuterizálás révén pótolhatóvá válnak az emberek — majd a gépek, a robotok dolgoznak helyettünk. — Bár ez első látásra igaznak tűnik, mégis szembehelyezhetjük azt a kérdést, hogy az új technológiák kezelését nem az elöregedőben levő népesség fogja elsajátítani, hanem ellenkezőleg, dinamikus, fiatal népesség. 247
