Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Somorjai Ádám: A fogamzásszabályozásról - néhány szempont tükrében
meg, az új kódex inkább keret-törvényekről beszél, amelyek alkalmazása a konkrét helyzetben a keresztény hívő belső lelkiismereti fórumára tartozik. így a ma szokásos szexológiai jellegű kérdésfelvetés nem számol azzal, hogy a mai erkölcsteológia már nem jogi szemléletű, és nem kazuisztikus jellegű. Belénk gyökerezett reflexeinkkel új, neo-kazuisztika rabjává válunk, amikor a morális illetékességi körébe csupán néhány konkrét és sajátos kérdés megválaszolását utaljuk. Mentségünkre szolgáljon, hogy néhány egészen új szempontot is figyelembe kell vegyünk, amelyeket azonban nem a teológiai, hanem a társadalomtudományok területén állapított meg a kutatás. 3. Két új szempont a társadalomtudományok területéről — a) A túlnépesedés kérdése. Az emberiség létszámának fejlődését grafikonon ábrázolva sajátos népességrobbanást állapíthatunk meg: a népesség duplázódásának időszaka nagymértékben zsugorodik, az első kimutatható becslés időszámításunk kezdetétől Amerika fölfedezéséig mintegy 1500 évet jelöl meg, a második intervallum már csak 340 év, a harmadik 100, és 1930-tól 1975-ig elég volt 45 év ahhoz, hogy két milliárdról négy milliárdra növekedjék számunk. Ma már ezen is bőven túljutottunk. S ha ez így megy tovább, 2469-re 100 000 milliárd (!) ember élne a Földön2, s ez képtelenségnek tűnik fizikailag is, nem szólva a jelenlegi alultápláltságról, éhínségről. Az ilyenfajta számításokból kézenfekvő a megállapítás, hogy a felelős szülői, sőt emberi magatartás csakis az utódok számának korlátozásában állhat.3 Hosszú távon azonban ez súlyos deformációkra vezet, amelyeknek első jeleit máris megtapasztalhatjuk saját társadalmunkban is. A számításokban módszertani hiba rejlik: a múltra vonatkozó becsült és felmért adatokat grafikonon ábrázolva, folyamatos görbét tételezünk fel a jövőben is, mintha az emberiség számának fejlődése automatikusan alakult volna, természettörvénysze- rűen, az emberek közreműködése nélkül. Az adott pillanatban, a történetileg érzékelt görbét hosszabbítottuk meg, vetítettük ki távoli jövőnkbe! Az ismertetett gondolatmenet azonban a demográfia tudományának korábbi eredményeire támaszkodik. Velük szemben, évtizedünkben, egyre inkább annak az álláspontnak körvonalai bontakoznak ki, hogy 2050—2100 között az emberiség létszámának növekedése megállhat, és a tízmilliárdos szint környékén megállapodik. Ez a létszám pedig bőven alatta marad a Föld népességeltartó kapacitásának, jelenlegi termelési technológiáink szintjén.4 Bizonyítható-e ez az eredmény? Mivel jövőre vonatkozó becslés, nem bizonyítható. De a demográfiai átmenet törvényszerűségei tanulmányozhatók. Itt most egy körülményre utalunk: Európa népessége az elmúlt két-háromszáz évben jutott túl a demográfiai átmenet folyamatán, s ennek során az egyes országok — így Nagy-Britan- nia — népessége megnégyszereződött, másoké — így Franciaország esete — csak kétszeresére növekedett (hazánk is ehhez a típushoz áll közelebb). A folyamat áttételekkel, megkésettséggel szemünk előtt zajlik le a harmadik világban. S amint az egyes európai országok között eltérések mutatkoztak, ugyanúgy eltérések figyelhetők meg az egyes kontinensek, országok, kultúrák esetében is. Az általunk jelenleg ismert tényezők arra mutatnak, hogy a növekedés lassul, sőt, bizonyos harmadik világbeli országokban — így Singapore városállamban — fogyásnak indul a népesség. Afrika az egyedüli kivétel, ahol még nem indult meg kontinentális mértékben a születések csökkenése, de feltételezhetően ez is megindul egy nemzedéknyi időn belül. Európa és a fehér ember által lakott más területek, így elsősorban Észak-Amerika államai már nem csupán a születések számának, hanem az egyes országok teljes népességlétszámának csökkenését tapasztalhatják. Ha a jelenlegi helyzet nem változik, az NSZK lakosságának németajkú része 2030 táján 40 millió körül lehet, a jelenleginél 15 millióval kevesebb. Európában két ország kivétel, Írország és Lengyel- ország. Az általános közhangulat szerint a népesség a Földön túlságosan nagy. Ugyanakkor mintha a közhangulat nem kapna megfelelő információkat. Európai viszonylatban mindenesetre meg kell cáfolnunk az uralkodó felfogást, itt nem az éhínség a baj, hanem a „fehér pestis”. A hiedelmek és a tények következetes szembesítése érdekében felvetődik a tömegtájékoztatási eszközök felelősségének a szerepe. 246
