Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Windisch, Hubert - Somorjai Ádám (ford.): Személyközpontú lelkipásztorkodás - a lelkiismeret mint a lelkipásztori szolgálat célja és tartalma
megelégedett lelkiismeret kritikai korrektívuma, provokációja és egyben tehermentesítője, másrészt pedig a testvéri tekintélynek való felelősség előmozdítója, elvezet a hitbeli közösségben megélt meggyőződéshez. Ebben az értelemben a lelkipásztor „lelkész”, a Szentlélek iránt megnyílt ember. Mert ahol az Úr Lelke működik, ott van a szabadság (vő. 2Kor3,17). „Az én feladatom — a te szabadságod”10, ez a könyveim a lelkiismeretet bátorító és képesítő szolgálat alapvető perspektívája, s ez a szolgálat elkötelezett, önzetlen, keresztény szabadságra képesíti az embertársat — beleértve azt a következményt is, hogy sokan a keresztény felfogással ellentétesen döntenek. A lelkipásztor lelkiismereti nagykorúságára tartozik az, hogy kibírja ennek a végső következménynek a terhét. El kell tudni fogadnia a pasztorális kudarcokat is. (így a szentmisén részt vevők számának folyamatos csökkenését, jóllehet lelkiismeretesen készülünk mind igehirdetésünkre, mind az istentiszteletek méltó végzésére; templomi rendezvényeink gyér látogatottságát, bár a legjobb előadókról gondoskodunk; vagy a gyermekek és a fiatalok távolmaradását, pedig erőfeszítéseket teszünk a katekézis hatékonyabbá tételére.) Sőt, ezek a kudarcok még üdvössé is válhatnak a lelkipásztori lelkiismereti felelősség számára. Nem a lelkipásztor a Megváltó, a végső felelősség nem rajta nyugszik. így megszabadulhat a siker állandó kényszerétől, amely alatt egyre több lelkipásztor omlik össze. Ismét előnyben részesítheti azt a lelki tapasztalatot, hogy a megtérés és a keresztény élet nem az ember manipulációjából fakad, hogy Istennek nem a siker az egyik neve (M. Buber), hogy az egyházat nem szabad azonosítani Isten Országával és, hogy nem mindenki hitetlen és erkölcstelen, aki távol marad az egyháztól. Következésképpen szert tehet a lelkipásztori nyugodtságra és távolságtartásra. Ez a (hívő) távolságtartás nem kerül ellentétbe a lelkipásztori lelkiismeretességgel. Ellenkezőleg, a kettő együttes hatékonysága arról tanúskodik, hogy mindannyian a növekedés törvénye alatt állunk, és hogy emberi-keresztény erőfeszítéseink Jézus ígéretén állnak vagy buknak: „Ne féljetek... én legyőztem a világot” (vö. Jn 14,1; 16,33) 3. A KERESZTÉNY KÖZÖSSÉG — A LELKIISMERETEK FÓRUMA „Csak az egymással való lét biztosít szabadságot, de fordítva is igaz: csak a szabadság kölcsönös lehetővé tétele biztosítja az egymással való létet.”11 Mivel az ember nem lehet szabad egymagában, a lelkipásztori szolgálat is közösségi út. Ezenkívül az ember nem eleve nagykorú lény, amely saját erkölcsi mivoltát egyszerűen a Semmiből tudja meríteni, szolgálat és segítség nélkül. Bár (theonóm!) autonómiára van szánva, ezt azonban csak akkor képes elérni, ha nem mond le arról, hogy beágyazódjék egy őt hordozó közösségbe. Szabadságban történő önkibontakoztatása állandó vezetést és támogatást igényel a közösség részéről. Létezik tehát egy olyan erkölcsi egyszeriség, amely megismételhetetlen, de egyedül a közösségben. így a lelkipásztor emberszolgálata is a közösségbe ágyazódik, amely ugyanúgy hordozza őt, amint ő is hordozza a közösséget. Hogyan kell azonban úgy alakítani az egyházközség életét, hogy az egyén az egymással való létben egy egészen személyi Krisztussal való találkozásra juthasson, és hívő módon tudja alakítani életét, személyének legbensejéből? HIT. A keresztény egyházközség a hitnek az erőtere. A hit azonban a hallásból ered (vö. Róm 10,14). Annak érdekében, hogy a közösségben növekedhessék a hit, közösen kell meghallgatni Isten igéjét. Ez természetesen feltételezi az egymással együtt hallgatás és egymásra figyelés légkörét. Ebben a hallgatásra és figyelésre való készségben Jézus Krisztust mint Isten igéjét fogjuk fel, aki szólt az emberhez. Az egymással együttes hallgatásban Krisztus az egyházközség igazsága, az egymásra való figyelésben ö — igazságom és társam igazsága — elevenedik meg. Az a szava, hogy „én vagyok az igazság” (Jn 14,6), akkor lesz gyakorlatilag megtapasztalható, ha az a napi küzdelem, amely a szabadság és igazság harmóniájáért folyik az Istennek, az emberrel és egyben az embereknek egymás közt folyó dialógusán fog alapulni. A keresztény egyházközség ezért az engedelmesség közössége, amely az igazságot a 242
