Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Windisch, Hubert - Somorjai Ádám (ford.): Személyközpontú lelkipásztorkodás - a lelkiismeret mint a lelkipásztori szolgálat célja és tartalma
1.2 A lelkipásztori szolgálat mint a Krisztusban való szabadság. Szabadságunk jézusi értelmezése akkor lesz helyes, ha az nem másban történik, mint Istennek való engedelmességben. Jézus igényt tart arra, bogy ő legyen Isten igazság-igéje a szabadságában kérdező ember számára. Ha tehát az ember mint megszólított lény, egyben a legradikálisabb kérdés, amelyet Istennek feltehetünk, akkor Jézus Krisztusban megkapjuk azt a választ, amelyet maga Isten ad. így Jézus Krisztus az ember isteni igazságává válik, és ez az igazság megszabadít benneteket (vö. Jn 8,32). A Jézus Krisztussal való találkozásban az ember egészen önmagához, és ugyanakkor egészen máshoz jut el, mert így egészen Istenhez érkezik. A hit részesedés a Krisztus-szabadságban — Jézus Krisztusnak ebben az Isten—ember—eseményben vállalt szerepében a belé vetett hit által részesülünk. Isten Jézus Krisztusban ugyanis az az igazság, amelyet a hit a lelkiismeret révén szabadságunkhoz eljuttat. Bizonyosan megmarad eközben a hit és az erkölcs közti feszültség, mert a hit nem oldja fel gyakorlati szabadság-értelmezésünket, éppoly kevéssé, mint amilyen kevéssé vezethető vissza a Szentírás egy erkölcsi kódexszé. A Jézus Krisztusba vetett hitben felismerjük, hogy szabadságunk alapvető mozgása Istentől el és Isten irányába vissza történik, és hogy ennek a mozgásnak kettős irányulásában rendezhetjük el szabadságunknak a szeretetre irányuló evilági mozgását. Ezért saját életünkben több is lehetséges, mert Isten ott van. Ugyanez érvényes — amennyiben társadalmiegyéni tapasztalati világunk őstartományairól van szó —, az emberi törvényre, a bűn és a halál valóságára is (vö. 1 Kor 15,55—57). A Szentlélek a lelkipásztori szolgálat elve. — Ez a megnyilatkozó kegyelem végső soron maga a Szentlélek. Ő a hit és egyben a szeretet ereje. Amint Istennek és embernek a Jézus Krisztusban megvalósuló megváltó találkozását a Szentlélek működteti, ugyanúgy az embernek és Jézus Krisztusnak szabadító találkozását, az egyház lelkipásztori szolgálata közvetíti. Végső soron a keresztény erkölcsre vonatkozó feltétlen elhatározás a Szentlélek (egyházon keresztül történő!) kegyelmében történik meg. Ebben az értelemben mondhatja Aquinói Szent Tamás: Az Újszövetség erkölcsi „törvénye” maga a Szentlélek.6 A lelki pásztori szolgálat meghívás a Krisztussal való találkozásra. — Jézusnak a meghívását — „jöjjetek, nézzétek meg!” (Jn 1,39) az idők folyamán az egyház mondja ki. Ezt a meghívást úgy érthetjük, mint felszólítást szabadságunkat célzó megtérésre. Ez pedig a Jézus Krisztus követésére szólító megtérés, akiben az ember-lét kifejezetten elnyeri Istentől a neki szánt tökéletes formát. Jézus Krisztus követése ezért minden embert radikális ember-létéhez vezeti el, amely magánál Istennél található adottság. A lelkipásztori szolgálat pedig ennek a követésnek sajátos egyházi gyakorlata. Általa a leírt Krisztus-igazsághoz zárkózunk fel, Krisztus szabadságába gyakaroljuk bele magunkat. Eközben a lelkipásztori szolgálat magára veszi az ember ínséggel teli kérdését a szabadság és igazság helyes viszonyára vonatkozóan, miközben megkísérli, hogy a mindenkori időt történetileg találkoztassa Istennek Krisztusban adott válaszával. Másképpen: a lelkipásztori szolgálat az emberi lelkiismeret érdekében tett szolgálat azért, hogy az keresztény lelkiismeretté válhasson. 2. A LELKIPÁSZTOR LELKIISMERETE — A LELKIPÁSZTORI SZOLGÁLAT LEGBENSEJE Ha a lelkipásztori szolgálat az emberi lelkiismeret érdekében történik azért, hogy az emberi élet Jézus Krisztusra irányuljon, akkor eljutottunk a lelkipásztor pasztorális illetékességének kérdéséhez. 2.1 A keresztények a felnőttségre vezető úton. Ez az illetékesség olyan feszültségekben kell, hogy kiállja a próbát, amelyeket két alapvető formára vezetnék vissza. Az egyik az egyháznak a világhoz való feszültségére vonatkozó pasztorális szolgálat formája: A világban vagytok, de nem a világból valók vagytok (vö. Jn 15,19 és 240
