Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Pfister-Schölch, Xaver - Bánhegyi B. Miksa (ford.): A gyermekek helye az egyházközségben
jövendő felnőttek. A gyermekek azért az egyház jövője, mert az aktuális egyházhoz, az itt és most a plébánián élő felnőttekhez a gyermekekben jöhet közel Isten. A gyermekek tehát azért fontosak a plébánia számára, mert tanulnia kell tőlük, mégpedig nem csupán valamit, hanem az üdvösség szempontjából nagyon fontos dolgot. Tehát belső teológiai szükségszerűségből fakad, hogy a plébániának érdeke legyen a gyermek. A plébánia miatt, belső feladata végett kell a gyerekeknek jelen lenniök a plébánia közösségében, nem mint „tanoncoknak” csupán, akiket be kellene vezetni a hitéletbe és a plébánia életébe, hanem mint mestereknek is, akik a felnőttek számára az üdvösség jelévé lesznek.3 A hasadás legyőzése A plébánia kétarcúvá hasadását— egyik oldalon az istentisztelet világa a felnőttekkel, a másik oldalon a gyerekek világa a plébánia épületében — át kell törni. S itt nemcsak arról van szó, hogy bevigyük a gyerekeket az istentiszteletre, hanem a felnőtteket is össze kell hoznunk a gyermekekkel. Ennek az érdeknek nagyobb súlyt kellene kapnia. A felnőtteknek meg kellene tanulniuk, hogy hallgassanak a gyermekekre. Hans Leu ezt így fogalmazza meg: „Ebben a megtérésben számomra nem kisebb dologról van szó, mint arról, hogy nekünk, felnőtteknek föl kell fognunk a gyermekek üzenetét. A számtalan sok üzenet és hír között, amely naponta hull ránk, meg kellene tanulnunk meglátni a harmat cseppjeit, a gyermekek üzenetét.”4 — Ennek komolyan vétele azonban sokat jelent. Mert a gyermekeket az egyházban általában csak a szocializácó szempontjából veszik tekintetbe mint olyanokat, akik kívül állnak, s akiket be kell vezetni a hívők közösségébe. Ebből a szempontból nézve a felnőtt a norma, a felnőttből kiindulva gondolkodnak és cselekszenek. Újrakezdés a gyermekeken keresztül Érvényesülnie kell azonban az ellenkező szempontnak is, hogy ti. érdekünknek tekintsük a gyermekeket (és a fiatalokat) a bennünk rejlő újrakezdés végett, azon ígéret végett: Isten még egy kísérletet akar tenni a világgal. A gyermek felé fordulással megtérésünket fejezzük ki, készenlétünket, amely a keresztény gyakorlat lényege. Akkor azután már nem egyszerűen a felnőtt a mérce, amelyiken le lehet olvasni, hogy mit kell még megtanulnia a gyermeknek, hogy közéjük tartozzék, hanem sokkal inkább jel lesz a gyermek, s ez a jel megmutatja a felnőttnek, hogy hol kell újrakezdenie, és miben kell megváltoznia. A célcsoportos lelkipásztorkodás egyoldalúsága Éppen ezért kritikus szemmel kell nézni a célcsoportos lelkipásztorkodást, amely külön csoportként szólt a gyermekekhez, s ehhez nagyon sokrétű eszköztárat fejlesztett ki. Az egész egyházi gyermek- és ifjúsági munkára gondolok itt, a gyermek-istentiszteletekre, a hitoktatásra, a szentségek vételére való fölkészítésre. Fontosabb ennél az integrált lelkipásztorkodás, amely összehoz és összeköt, amely képes arra is, hogy a gyermeket állítsa a közösség középpontjába. Ezért újra kellene gondolnunk a keresztelés, az elsőáldozás, a bérmálás külső formáját. Ezekben az esetekben mindig hallhatóvá kellene lennie annak az üzenetnek, amit a gyermek jelent a felnőttnek. Sokszor igen gyorsan a gyermekekre és a fiatalokra terelődik a beszélgetés, ha az egyház jövőjéről van szó. Aggódó hívők nagy súlyt fektetnek a gyermek- és ifjúsági pasztorációra abból a meggyőződésükből kiindulva, hogy ennek kell kialakítania a jövő egyházát. Ez jogos, de veszélyessé is válhat. 235
