Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Frenkl Róbert: Világiak a ma és a holnap egyházában
különböző társadalmi rendszerekben különböző módokon a keresztény egyházak hatalmas intézményrendszere tartja is magát, mégis, a csökkenés a jellemző, sajnos a lelki tartalmat tekintve is. Másik emlékem 1957 nyaráról, Gyenesdiásról, a gyülekezeti munkások konferenciájáról él máig is bennem. Előadásra kértek, az Egyházak Világtanácsának Evanstone-i Nagygyűlése jelmondata volt a cím: „Laikusok az egyház reprezentánsai a világban”. Kicsit berzenkedtem a cím ellen. Ma be kell látnom, igen előremutatott. Előadásomban akkor a hangsúlyt arra tettem: Az egyház az Isten reprezentánsa, megjelenítője, képviselője a világban. Az egyházban ezért együtt kell, hogy érvényesüljön a lelkészi és a világi elem. Az utóbbi túlhangsúlyozásától féltettem a teológiai tisztaságot, a stabilitást, a jó értelemben vett struktúrát. Akkor érthető volt az, hiszen nálunk sok-sok gond ellenére 1948 és 1957 között is mennyiségileg és minőségileg imponáló volt a laikus munka az egyházban. Nem kétséges, hogy hazánkban a keresztények több milliós tábora rendkívül pozitív szerepet játszik a társadalom feladatainak megoldásában. Az élénk egyházi élet, az új nemzedékek bekapcsolódása nemcsak az egyház számára lényeges, hanem az állam céljait tekintve is kívánatos, — ha ez nem is világos mindenki számára — hiszen a keresztényeknek az állampolgári tisztesség, hűség természetes állapot. Igyekeznek gyermekeiket is hasonló szellemben nevelni, devianciáktól megóvni. Az egyház jövőjének kérdése nem választható el a nép, a nemzet jövőjének a kérdésétől. Felelősek vagyunk utódainkért. Ez kell, hogy legyen egyik meghatározó szempontunk. Nem járható út az egyházi élet, a gyülekezeti munka meglévő pozitívumainak számbavétele, és az ezzel kapcsolatos defenzív megkönnyebbülés; no, nem is olyan rossz a helyzet, mi még egész jó kis egyházat adunk át. Igaz, csökken a létszám, a lelkészek száma is, sok helyütt a munka minősége is, kevés a világi munkatárs, de azért mennek a dolgok. Boldoguljanak majd az utódok is. Milyen lesz a huszonegyedik század egyháza? Milyennek kell lennie? Ez a másik kérdéssor, ami segíthet kilépni a defenzív szemléletből. A prognosztikában segíthet az elmúlt fél évszázad tendenciáinak a vizsgálata. — Annyi bizonyos, hogy csak a dinamikus, hatékony, missziós erővel rendelkező, nem csökkenő létszámú, nem csak öregedő híveinek „szinten tartásával” megelégedő egyház az, amiről álmodunk. Sajnos, a világi elem nem érvényesül vagy nem eléggé érvényesül a mai egyházban, mert a lelkészek félnek, hogy a fokozott aktivitás kiválthatja az állam és—vagy az egyházvezetés rosszallását. Furcsa ellentmondás ez. Az egyház jövőjének problémája nemcsak a szocialista országok egyházainak a gondja. Mindenütt a szekularizáció, az elvilágiasodás és az erre válaszoló, tartalmában és módszereiben megújuló misszió megtalálása a téma. Igaz, a különböző társadalmi rendszerekben és a különböző országokban különféleképp jelentkezik a probléma. Nálunk sajátos veszély, hogy nem látjuk a fától az erdőt. A politikai probléma lehántásával juthatunk el sajátos gondunkhoz, a misszió kérdéséhez, lehetőségéhez. Nagy veszélye a nem tisztázott helyzetnek az önfelmentés. „Még ez is szép, hogy ennyit elértünk, ennyien maradtunk — ilyen körülmények között.” „Nem lehet, nem lehetett jobban csinálni...” Több mint három évtizede él a prognosztikus kérdés: „Meddig lehet visszavonulni, hogy még egyház legyünk?” — Rossz kérdésre csak rossz válasz adható. Lelkészeknek és világiaknak egyaránt fontos, hogy túllépjenek ezen a helyzeten. Meg kell találni a belső egyensúlyt, a megértést, az egyetértést. Nehéz ez, mert szinte patthelyzet alakult ki a teológia és politika keveredéséből. Nehéz, illetve nem lehet úgy evangéliumot hirdetni, hogy közben állandóan megnyugtatjuk az államot: nem ellene tesszük. Igaz, érted haragszom, nem ellened, de a hangsúly a haragon van. A lojalitás — mely végső soron evidencia — elfed sok kérdést. Például az egész egyházi múlt kritikus, őszinte átértékelésének a lehetőségét. Ehhez járul az egyházat sem kímélő és évtizedek alatt sokat ártó kontraszelekciós trend. Nemcsak a lelkészi munkával kapcsolatban került napjainkban előtérbe a laikusok fontossága. Számos hagyományos foglalkozásban dőltek meg évszázados, évezredes szakmai „tabuk". Persze, ez a folyamat sajátosan valósul meg a különböző 232
