Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Frenkl Róbert: Világiak a ma és a holnap egyházában
foglalkozási ágakban. A jó megértést talán legjobban az orvosi pályával való összevetés segíti. Nem is olyan régen — valljuk be, sokszor ma is — úgy vélték az orvosok, hogy a beteg egyetlen feladata gyóqyulása érdekében, maradéktalanul végrehajtani orvosa utasításait. Kétségkívül, a feltétel nélküli engedelmesség, főleg bizalommal párosulva, bizonyos esetekben maga is gyógyító hatású lehetett. De minél több betegségnek lett ismertté valódi oka, tisztázódtak a kóros történések részletei és a gyógyulás lehetőségei, annál inkább szükségessé vált a beteg aktív részvétele a gyógyítás-gyógyulás folyamatában. Elég, ha az életmód jelentőségét említjük, melynek tudatos tervezése mind a betegségmegelőző, mind a gyógyító és utókezelő stratégiában nagy fontosságú. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, milyen változást jelent a hagyományos orvosi gondolkodásban ez a helyzet. Természetesen nemcsak a „betegszerep” megváltozásáról van szó, hanem a gyógyítás „tudományának” demisztifikálódásáról is. Minél inkább helyeződik ugyanis valóban tudományos alapokra az emberi tevékenység egy életterületen, annál kevésbé igényli, sőt igyekszik kizárni a félhomályt. További következménye a megváltozott helyzetnek, hogy az egészségügy is igyekszik — figyelembe véve rohamosan növekvő gondjait — csak ott igénybe venni az orvosi szaktudást, ahol az okvetlenül szükséges. Az orvosi felkészültséget nem igénylő egészségügyi munkaterületekre szerényebb képzettségű egészségügyi szakembereket irányit. Az egyháznak viszont valóban a krisztusi gyökerekig visszanyúló gyakorlata az egyetemes papság elvén alapuló laikus munka. Csak éppen a történelem viharai és az egyházi élet vargabetűi olykor háttérbe szorítják. — Nem az a kérdés, melyek az egyházi élet azon területei, amelyekben nem kaphat helyet a világi elem, hanem az, hogyan válhat a leghasznosabbá a mindennapi életben. Különösen hangsúlyt kaptak az egyházi élet megújítását segítő laikus munkában egyház és értelmiség, valamint egyház és ifjúság kapcsolatai. E lelki gondozásban, de általában az egyházi munkában meglehetősen hiányzik a tudomány — a pszichológia (pszichoterápia, szociálpszichológia stb.), medicina, szociológia stb. — eredményeinek az alkalmazása. Szükség van a tudomány fejlődésével való lépéstartásra a lelkészképzésben és továbbképzésben is. Egyház és értelmiség aktív kapcsolatát az is elmélyíti, hogy az értelmiségiek, felkészültségüket is felhasználva, részt vesznek az egyházi életben, munkában. Nem erőltetett kegyeskedéssel, de nem is objektív kívülállással, hanem sajátos szolgálattal. önálló, nagy kérdéskör az egyház és ifjúság kapcsolata. Ez annál izgalmasabb terület, mert itt az egyház valóban társadalmi fontosságú szerepet vállalhatna. Országos gond ma az ifjúság alakulása, változása. A mai fiatalok számára nemcsak a második világháború, hanem az ötvenes évek is történelem. Nem érték számukra az a viszonylagos nyugalom, a kompromisszumos béke, amely az idősebb korosztályokat akár megalkuvásra is készteti. — Az egyháznak részt kell vállalnia az ifjúsággal kapcsolatos gondok megoldásában, a fiatalok társadalmi beilleszkedésének és a nemzedékek együttélésének elősegítésében. A ma és feltehetőleg a holnap embere azzal tud igazán azonosulni, amiben feladatot is talál. Felvetődhet a kérdés, vajon a változások szükségességének a hangsúlyozásakor, többek között a világi elem szerepének a kiemelésekor: mi az a mondanivaló az egyház örök üzenetéből, ami ma is a középpontba kívánkozik? Nehéz erre válaszolni, hiszen az örök mondanivaló minden mozzanata, a teljes evangélium ma is az egyház kincse. Mégis, úgy vélem, hogy a mai életben, a ma embere, a ma közösségei számára talán minden korábbinál hangsúlyosabb a kereszténység legsajátosabb üzenete, a feltétel nélküli krisztusi szeretet tolmácsolása — szóban és életben. Ez talán soha nem volt annyira ellentétes az uralkodó szokásokkal, mint a mai pragmatikus világban. Az egyházi tanítás minden részlete izgalmas lehet, és megbecsült érték kell, hogy legyen a hívők közösségében. De a misszióban eddig soha nem gondolt ereje lehet és lesz az „értelmetlen”, bűnbocsátó, minden elfedő szeretetnek. 233
