Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Frenkl Róbert: Világiak a ma és a holnap egyházában
TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK Frenkl Róbert VILÁGIAK A MA ÉS A HOLNAP EGYHÁZÁBAN Pontosabban a világi elem feladatairól, szolgálatáról van szó. A kérdés ma kétségkívül új megvilágításba került, új összefüggések derültek ki a nem lelkészek szolgálatának a területén. Péter apostol első levele 2. rész 9—10. versére szokás hivatkozni — locus classicus —, amikor a világiak szolgálatát a Szentírással kívánják alátámasztani. Ez a szakasz az úgynevezett egyetemes papság elvét tartalmazza. „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket. — Akik hajdan nem nép voltatok, most pedig Isten népe vagytok; akik nem kegyelmezet- tek voltatok, most pedig kegyelmezettek vagytok.” Természetesen a keresztény élet mindig szolgáló életet jelentett. Koronként (később egyházanként) változott azonban a szolgálat tartalma. A szeretet-munkában, az áldozatvállalásban soha nem volt vitatott a nem lelkészek szolgálatának fontossága. Századunkban azonban — részben szükségszerűen, részben törvényszerűen — szinte az egyházi élet minden területén, olyanokon is, amelyek korábban kizárólag a lelkészek feladatát jelentették, szóhoz kell jutnia a világi elemnek is. A szükségszerűségről: „Az aratni való sok, de a munkás kevés...”, idézhetnénk az Írást. De nemcsak arról van szó, hogy a lelkészek abszolút vagy relatív létszámcsökkenése teszi szükségessé a laikus munka kiterjesztését, hanem arról is, hogy valószínűleg fel nem tartóztatható módon terjed a találóan kisközösségi formának nevezett gyakorlat a különböző országok egyházaiban. Talán éppen ez a legfigyelemreméltóbb vonása a jelenségnek. Nem csupán egy országhoz vagy egy nagy egyházhoz kötött megújulás, hanem a mai élet, a mai ember igényeivel nagyon is jól értelmezhető közösségi gyakorlat ez. A kisközösségek igen alkalmasak a nagy közösségen belül, azzal összhangban — intenzívebb, a tagokhoz jobban igazodó, az elmélyült lelki életet és a feladatvállaló aktivitást egyaránt hangsúlyozó, valóban korszerű kereszténység közvetítésére. A kisközösségek a tagok aktivitása révén jelentősen megnövelik a lelkipásztori munka hatékonyságát. A lelkipásztor egyidejűleg több kisközösség működését irányíthatja, közvetlen és közvetett részvétellel, egyben elősegítve a kisközösségek élő kapcsolatát. Csak a jövő fogja eldönteni, hogy betölt-e majd hazánkban az egyház — a lelki közösség nyújtásán túl — olyan szerepet is, mint számos országban, amelyekben a tagok számára segít a szabadidő értelmes eltöltésében, kulturális javak élvezetében, művelődésben, szórakozásban stb. A továbbiak előtt két emlék: 1952 augusztusának utolsó napjaiban az akkori Deák téri ifjúság háromnapos konferenciát rendezett a Hűvösvölgyben. Érdemes lenne szinte az egész programot felidézni. Jellemző volt az akkori ifjúság érdeklődésére, hogy igencsak zsúfolt volt a három nap. Délelőtt és délután két-két alkalom is volt, reggel és este áhítat. Amiért az eseményt felidéztem, az az egyház jövőjével foglalkozó előadás-sorozat volt. Gyapay Gábor történész a történelemtudomány alapján foglalkozott az egyház jövőjének kérdésével. Elmondta, hogy mint evangélikus ember, szívesen mondana sok biztatót, de a történelem tanulmányozása arra mutat, hogy az úgynevezett Nagy Constantinus-i korszak a végéhez közeledik. Az egyház trendje — legalábbis a látható kereszténységé, nem túl szerencsés kifejezéssel a „közegyházé” — negatív, jövője ezért kétséges. Az azóta eltelt több mint három évtized igazolni látszik a történész szavait. Bár a 231
