Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)

1988 / 4. szám - KÖRKÉP - Görbe József: Legyetek kicsinnyé, hogy naggyá legyetek!

gyermeket meghatározó valóság, vagyis az alakulóban lévő szellem is a naggyá levésre van beállítva. A szellem növekedése abban áll, hogy kinyílik és rácsodálkozik a „nagyobbakra”. Ez a csodálkozás akkor tudatosul, amikor már ő maga nagyot gondol saját magáról. Nem akar megmaradni többé kicsinek. Ellenkezőleg, az életet, az egész jövőt annak rendeli alá, hogy kiteljesedjék. Ezek a testi és lelki energiák az életbe vetett hithez szükséges reményt adják meg. A gyermek számára a jövő nem értelmetlen küzdelmek sorozata, hanem az igazi „ÉLETBE” (az Isten és a szentek életébe) való bekapcsolódásnak a lehetősége. A kicsinység tehát predestinál a naggyá levésre, méghozzá úgy, hogy közben a jövő (az élet egésze) megtelik reménnyel. Aki nagy akar lenni, annak előbb kicsinnyé kell válnia. „Mert, aki a legkisebb köztetek, az az igazán nagy” (Lk 9,48). Krisztus ezt a mondatot kinyilatkoztatásnak szánta a nagyságról vitatkozó apostoloknak. A naggyá levés lehetőségét Krisztus a befogadásban adja meg. Ez a befogadás nem olyan mint a „világ fiaié”. Ok tágulnak, növekednek ugyan, nagyságuk azonban viszonylagos, hiszen a végén a halál megsebzi őket és „szétpukkannak”. A keresztény ember növekedése felülmúl minden elképzelhetőt. Mert, amikor a legkisebbet fogadja be Krisztus nevében, akkor magát Krisztust fogadja be és vele együtt a végtelen és határtalan Istent. Erre a befogadásra a lélek tesz képessé minket. A továbbiakban mi is a lélekre figyelünk, ám nem veszítjük szem elől, hogy a gyermek lelke azért lehet minta a felnőttek számára, mert a gyermek testével együtt harmonikus egységet alkot.

LÉLEK. A rólunk elképzelt isteni teljesség méretei túlnőnek saját emberi elképzeléseinken. Ezért szeretné Krisztus, ha újra gyermekekké válnánk, akik elfeledve a felnőttek józanságát, mernek gyermekien nagyot gondolni önmagukról. „Mivel engedelmes gyermekek vagytok, életeteket ne szabjátok múltbeli vágyaitokhoz, amikor még tudatlanságban éltetek, hanem, mint ahogy szent, aki meghívott benneteket, legyetek ti is szentek bármilyen körülmények között: mert meg van írva: .Szentek legyetek, amint én is szent vagyok” (1 Rt 1,16). Krisztus az Atyához intézett imádságában tudtunkra adja azt is. hogy a megszentelődésünk elszakíthatatlan az igazságtól. Atyám: „szenteld meg Őket az igazságban, mert hiszen a tanításod igazság” (Jn 17,17). Éz a megszentelő igazság el van rejtve a csupán kíváncsiskodó emberi elme elől. Krisztus igazsága a „kicsinyeké”. Azoké, akik számára a másikra (Istenre) való ráhagyatkozás nem megalázó, hanem a biztonság, az élet és a növekedés alapja.

.....amikor eljön az igazság Lelke, Ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra” (Jn

16,13).

Ahogyan a gyermeket szokták vezetni, úgy akar vezetni minket a Lélek. A krisztusi alázat és engedelmesség lényege: hagyni, hogy vezessenek. Nem lehet megalázó számunkra Krisztus Lelkének vezetése, mint ahogy nem megalázó a gyermeknek sem, ha tanítják őt. A gyermek tanulása az engedelmes befogadás által valósul meg. (Itt is a befogadás — az engedelmesség — a növekedés alapja). A valós és valótlan dolgokat is elhiszi, s szellemisége révén alázatosan befogadja azokat. A „tiszta szellem” tulajdonsága ez. Mindehhez képes hasonulni és ezért mindent meg tud ismerni. A gyermek szellemiségének olyan engedelmessége ez, ami lehetővé teszi a Léleknek, hogy a gyermeket vezesse és így birtokba is vegye. De lehetséges-e az, hogy a gyermek ilyen értelemben „szellemibb” legyen mint az őt tan ító felnőtt? Hiszen a gyermeknek a tanulásban eltöltött fáradalmai is azt jelzik, hogy még nem „szellemi” lény, hanem csak azzá akar lenni. Igen, de a gyermekkor egybeesik a tanulással, a szellem éledésével és a tudatosulással. Sőt figyelembe véve azt, hogy minden létező olyanná válik, amilyen valóságra irányul — a jót kereső jóvá, a rosszat kereső rosszá — nyugodtan állíthatjuk, a tudásra és az igazságra vágyó gyermek „értelemmé” — megértéssé és szellemmé válik. A gyermek lényege szerint szellemibb mint a felnőtt, akiben az igazságkeresés vagy kihunyóban van, vagy talán már be is fejeződött. És minden bizonnyal az „újszülöttnek” ezt a szellemibb valóságát hangsúlyozza Péter apostol is, amikor (valószínű az újonnan kereszteseknek) ezeket írja: „Mint újszülött csecsemő, kívánjatok lelki, vizezetlen tejet, hogy tőle felnőjetek az üdvösségre...” (1 Pt 2,2).

228