Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 4. szám - KÖRKÉP - Görbe József: Legyetek kicsinnyé, hogy naggyá legyetek!
értékelés tükrében képes csak értékelni önmagát. Ha pedig ennek során megáll az emberek véleményénél, akkor óhatatlanul ki fogja válogatni és maga köré fogja gyűjteni csodálóit, családtagjai, gyermekei, barátai, munkatársai körében, ők azután az állandó „tömjénezéssel” úgy torlaszolják el előle a fejlődés lehetőségeit, hogy lassan mindenki másnak súlyos teherré válik. Akik viszont csak elviselik, azok nem fognak takarékoskodni saját véleményük tudtára adásával. Ez pedig arra lesz jó, hogy újra és újra megingassa önbizalmát. Ezért — bár külső elfogadásra szüksége van —, mégis függetleníteni kell őt az emberek véleményétől. Igaz, Istennek rólunk alkotott képe jócskán föltárulhat emberi viszonyainkban is, az az ember azonban, aki emberi kapcsolatait nem tudja reálisan feldolgozni, jobb, ha erre mégsem ad. Az evangéliumból kirajzolódó értékrend viszont sokat elárul Isten végtelenül megértő „véleményalkotásáról", jóságáról. A kisebbségével gyűrkőző ember inkább eszerint tekintsen magára. Egyrészt az „elfogadott vagyok” — tudatával, másrészt azzal a törekvéssel, hogy bizonyítsa: „én is elfogadom az engem elfogadót” — azaz Istent. „Benső törekvéseimben is, és az emberekkel kapcsolatos teljesítményeimmel is.” Végül lényeges, hogy a kisebbségét viselő ember ne meneküljön ábrándokba terhe alól. Rá kell őt vezetni, hogy a valóság jóval gazdagabb, és számos lehetőséget rejt számára — mindezt azonban jelentősen leszűkíti, ha meg nem valósult álmaihoz viszonyítja. E néhány szempont után talán nem tűnik majd rendhagyónak még több szerző még több tapasztalatának közreadása e témában. Napjainkban egyre számosabb hasonló krízisjelenségben élőnek kell lelkipásztorainknak és közösségeinknak rendelkezésre állnia, hogy a sérültek, deviánsok, politikai menekültek tornyosuló, elsősorban lelki problémáinak orvoslásánál közreműködhessenek. Jó néhány olyan embernél, — zömében fiataloknál —, akik számára az életre, üdvösségre való alkalmasságuk még sosem nyert megfelelő és támogató igazolást. Görbe József LEGYETEK KICSINNYÉ, HOGY NAGGYÁ LEGYETEK! Minden hívő embernek vannak olyan kérdései, amelyek nem a hittitkokra kérdeznek rá, hanem az emberi öntudatból fakadnak. Tipikusan ilyen kérdésünk az, amikor a másik kiválóságára, elsőbbségére kérdezünk rá. Miért éppen ő és miért nem én? Neki miért lehet, nekem miért nem? Saját magunk nagyságára, személyes értékünkre akarunk választ kapni. De miért is kéne visszautasítani egy olyan kérdést, amely ennyire „emberi”? És talán pontosan ezért az igazi, a Krisztus által adott válasz ott érinthet meg minket, ahol a legérzékenyebbek vagyunk. És képes lehet arra is, hogy kizökkentsen minket az emberiből és lendületet adjon az Istenhez vezető kegyelem útján. Ennek reményében tegyünk fel egy általunk megfogalmazott kérdést. Amikor Krisztus visszavonult imádkozni, hogy az imádsága végén biztos kézzel tudja kiválasztani az apostolokat, ö maga nem kérdezte-e meg: „Atyám, miért pont ezeket akarod apostolokká tenni?” Ez a kérdés a mi feltételezésünk, a választ azonban (szinte isteni garanciával) meg tudjuk rá adni. „Azért Fiam, mert ők olyanok, mint a gyermekek.” Az apostoloknak ez a „titka” érdekel bennünket, ami miatt igazi tanítványokká és igaz Krisztus-követőkké tudtak válni. TEST. A gyermekről szerezhető tapasztalatok élén a kicsinység áll. A kicsinység a gyermekség lényegéhez tartozik. Nem beszélhetünk úgy a gyermekekről, hogy közben kifelejtenénk gyöngeségüket és törékenységüket. Nem véletlenül azonban éppen ezek az adottságok adnak lehetőséget a naggyá levésre. Hiszen egy kisgyerek, a benső biológiai kényszernek engedelmeskedve, napról napra a növekedésre van „predestinálva”. Számára a növekedés nemcsak lehetőség, hanem az élet egészséges kényszere. A növekedés nem kizárólag ösztönös (testi) dolog. Az egész 227
