Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 4. szám - KÖRKÉP - Pajor András: Kicsinység és kisebbségi érzés - a lélekalakításban
vált e mondat magyarázatává. Mi tagadás, a rossz értelmezéshez eleven példák is akadnak bőven. Az egyház „jótékony” szárnyai alatt találunk számos olyan hivatást, állást kereső embert, akiről esetleg méltán gyanítjuk: máshol nem állná meg a helyét. Ugyanakkor nem alaptalan feltételeznünk azt sem, hogy a gyermeki lelkületre hivatkozva ugyanők tartósítják magukban a keményebb küzdőtérre való alkalmatlanságukat. Komoly lélekformáló és lelkivezetői faladat tehát a „kis út” lelkiségének gyógyító alkalmazása a kisebbrendűségi érzés káros hatásaival szemben. Annál is inkább így van ez, mivel a komplexus jelentkezésének nem csupán a visszahúzódó, félénk kicsinység az egyetlen megnyilvánulása. Ez az egyik szélsőség, melynek ellenpárja az a kicsinnyé lenni még Isten előtt sem tudó „szuperember”, aki a benne folyamatosan föltámadó kisebbrendűségi érzés visszahúzó erejét igyekszik legyűrni szembetűnő teljesítményekkel. Ezen a téren szinte hihetetlen példákat tár fel az élet és a szakirodalom: körülrajongott filozófust, aki elképesztő szellemiségével mindvégig alig észrevehető testi hibáját igyekezett ellensúlyozni; enyhe beszédhibáját feledni és feledtetni próbáló banktulajdonost; származásának és titkolt pszichikai betegségének tudata ellen küzdő élsportolót stb. Joggal feltételezhetnénk: a kisebbrendűség érzése ugyan hasznosan inspirálhat, de ez így mégsem reális. Ezek az emberek ugyanis éppen a legfontosabbat, a boldogságot, emberségük kiteljesedését nélkülözik, — talán mindvégig, még a siker csúcsán is. Hiszen bőrük alatt meghagyják a tüskét, és inkább több réteggel elfedik, míg végül is az egészen elmérgesedik. A benső saját kisebbséget a helyes megoldás helyett valami egészen másnemű tulajdonsággal próbálják ellensúlyozni, hogy a kívülállók figyelmét fogyatékosságukról eltereljék. Ezért akad például szakmájában tehetségtelen ember, aki megszállottan szorgalmas; kis termetű izomember, aki végtelenül lelkes; megfakult hangú színész, aki túlzóan mimikái. Hiszen, ha az emberek arról beszélnek, hogy milyen szorgalmas — szóba sem kerül tehetsége; hogy milyen erős vagy lelkes — ez feledteti termetét; sajátos arcjátéka, artikulálása — megfakult hangját. Csakhogy ettől még minden marad a régiben, és a küszködő ember egyre inkább megunja, feladja önmagát. Ha a szentek „gyermekségét” vészük szemügyre, meglepő, hogy éppen a „kis út” nagy követőiből mennyire hiányzik mindez. — Szent Pál a testébe kapott tövis elvételét háromszor kérte az Úrtól. Indokolt a gyanú: Vajon a megtérése utáni többéves várakozás alatt nem épp a titokzatos tövis tartja-e vissza a missziós munka megkezdésétől? Az „elég neked az én kegyelmem" — válasz (2Kor 12,9) még annak is kiteheti őt, hogy a hívek közötti lelki munkája veszélyt szenvedjen azok körében, akik tanúi testi gyengeségének. Végül azonban belátja: e veszély, e próbatétel épp javukra, megerősödésükre szolgál. Jó példa lehet Assisi Szent Ferenc mozgalma is. Népszerű kissé eltúlzóan ábrázolni az ő teremtésbe burkolózó, rajongásszerű kicsinységét, ez a kép azonban nem hiteles. Ifjúságában önbizalommal, ambíciókkal teli embernek látjuk. Később, „megtérésével” lassan a rendalapítás folyamata is elindul. Ezt a szentséget jelentő szerénység mellett olyan karizmatikus felelősséggel viszi végig, amely szükséges egy emberre bízott, ide illő műhöz. Lisieux-i Szent Teréz maga a talpraesettség, ahogy tizenévesen a pápa előtt föltárja lelkét, „kis út”-jának megjárása viszont nem menekülést, főleg nem pótcselekvést mutat, hanem egy lelkiség kialakulásának nagyon is „megmunkált”, megfontolt folyamatát. A lelki vezető ritka esetben találkozik a gyermeki lelkűiét hiteles példáival; a kényelmesen, félszegen, de „lilás ködben” visszavonult egyéniségekkel vagy az önmarcangolóan elégületlen szuperemberekkel gyakrabban. Általában rögös terepnek tűnik itt a pszichológizáló kísérletezés valós értékeik feltárására, hogy ezekben azután megnyugodjanak. A kisebbrendűségi érzés nem távolítható el úgy, mint egy vesekő. Azzal együtt, hogy e kellemetlen adottság meglétét elfogadjuk, azt is tudomásul kell vennünk, hogy a benne szenvedő ember többnyire a kívülről jövő 226
