Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Fodor György: "Ha olyanok nem lesztek mint a gyermek..." (Mt 18,3)
(mind krisztológiai, mind ekleziológiai értelemben), s hogy a tanítványok kérdése, továbbá Jézus válaszának végkicsengése (a 4b vers igealakja „esztin” jelenidejű, tehát: az „van” a legnagyobb a Mennyek Országában) arra utal, hogy az itt és most, miközöttünk érvényes igazi nagyságrendről van szó, vagy még pontosabban: Isten Országának örökérvényű, nem horizontális vagy kronologikus, hanem vertikális törvényéről.4 Jézus válasza szűkszavú: olyanná kell lenni, mint a gyermek (vö. Mt 18,3), mert aki magát olyan kicsivé teszi mint egy gyermek, az a legnagyobb (vö. Mt 18,4). Mit jelent hát olyanná lenni, mint a gyermek (az eredeti szövegben többes szám: hósz ta paidia), vagy — Lukács fogalmazásában — Isten Országát úgy fogadni, mint a gyermek (vö. Lk 18,17)? Kicsivé lenni (tapeinószisz) nem gyermeki gondolkodásmódot vagy „tiszta, bűnte- len” gyermeki érzelmet jelent, hanem azt, hogy Jézus tanítványainak olyan kicsinnyé kell lenniük és kicsiségüket úgy kell megélniük Isten előtt, mint ahogyan a gyermek kicsi a felnőtthöz képest és vele szemben magát valóban kicsinynek tapasztalja meg. Ebből az első megközelítésből tehát kitűnik, hogy Jézus hasonlatának alapja az a nagyon reális és objektív különbség, amely a gyermek és a felnőtt között áll fenn, s ez kizárja azt, hogy a szóban forgó verseket a gyermeki „ártatlanság, alázatosság, igénytelenség” vagy netalántán „naivitás" oldaláról közelítsük meg. Az összehasonlítás objektív tartalmának ismerete szükséges ahhoz, hogy megértsük a tulajdonképpeni mondanivalót: aki Isten előtt valóban (egzisztenciális értelemben) olyanná lesz, mint a gyermek, az be tud menni a Mennyek Országába (4. vers: eiszelthéte eisz tén baszileian) és ott a legnagyobbnak számít. Az ilyen tanítvány ugyanis átéli kicsiségét, törékenységét, lépten-nyomon tapasztalja, hogy kiszolgáltatott, segítségre szoruló, következésképp boldogan és igazán el tudja fogadni a neki Krisztusban ajándékképpen felkínált országot, „be tud menni” abba.5 Kicsinek lenni... Ha felidézzük azt az eredeti helyzetet, amelyben Jézus most elemzett szavai elhangzottak (a tanítványok versengése), kitűnik, hogy a tanítás magában foglalja egymás előtti kicsinységünket is. Ha ugyanis valóban megéljük, hogy Isten Országa ajándék, amit Isten nekünk, embereknek nyújt, felismerjük, hogy az ország belső törvénye minden irányban és minden helyzetben érvényes: arra kötelez, hogy megszüntessük önzésünket, kiirtsuk magunkból a másokon uralkodni akarás vágyát, feladjuk valóságos vagy vélt egyéni privilégiumainkat, tehát kicsiként, bizalommal, adni és elfogadni készen nézzünk egymás szemébe. Jézus válasza tehát nem hagy kétséget afelől, ki az, aki nagynak számít Isten előtt, Isten Országában: nem a bölcs, nem az írástudó, nem a gazdag, nem az, aki a világ szemében nagy, hanem az, aki — bármilyen körülmények között él is — mindent Istentől vár, kicsinek és rászorulónak érezve magát mind Isten, mind pedig az emberek előtt.7 Ahhoz, hogy a Mennyei Atya gyermekei legyünk (végső soron ugyanis ezért kell „gyermekké” válnunk) tudatosan is az Isten Országában, fordulatra, megtérésre van szükségünk (vö. Mt 18,3a: „Ha meg nem változtok...”).® Jézus tanítása ezt a belső átalakulást — a hittel együtt — feltétlenül szükségesnek jelenti ki követői számára. A szükséges — és helyes — gyermeki magatartást és fordulatot értelmezve nem hagyhatjuk figyelmen kívül az üdvtörténeti előzményeket sem, nevezetesen azt, hogy a prófétai teológia e téren is előkészítette a talajt az Újszövetség számára. Izajás és különösen Ozeás az, akinek könyvét feltétlenül figyelembe kell venni az adott újszövetségi téma kifejtése során. Izajás gyermekeinek és a királyi házból születendő Immanuélnak fontos jel-szerep jut osztályrészül, olyasvalami, ami nemcsak az adott helyzetben sürgeti a megtérést (sub), hanem túlmutat az Újszövetség irányába. Ozeás könyvében viszont — gyermekeinek jel-szerepén túl — szoros tartalmi összefüggéseket is felfedezhetünk a szóban forgó evangéliumi szakasszal: Izraelnek gyermekké kell lennie, hogy Jahve újra magához tudja fogadni. „Még gyermek volt Izrael, amikor megszerettem. Egyiptomból hívtam ki fiamat” (Oz 11,1) — mondja Jahve a próféta által. A kivonulás és a pusztai vándorlás idilli korszaka után azonban a nép megrögzötten elfordul Jahvétól (vö. Oz 7,11; 11,7 stb.). Jahve szövetségi hűséget (heszed veemet) és visszafordulást (sub) kér népétől, sőt ő maga 205
