Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Barsi Balázs: "Ilyeneké az Isten országa" (Mk 10,14)
népszámláláskor (lásd Mt 14,21; 15,38), legalábbis nem tartanak számon, mint a gyermekeket. Jézus azt mondja, hogy „úgy tetszett az Atyának”, hogy a kicsinyeknek, vagyis a társadalmilag, emberileg semminek látszóknak nyilatkoztassa ki titkait, adja nekik az ő országát, tárja föl nekik személyes életét. Emiatt ujjong fel Jézus, az ő szemében ez az evangélium. Az isteni tetszésnek a „kiváltó oka” itt sem a kicsinyek jósága, ártatlansága, alázatossága, hanem az, hogy kicsinyek. Az evangélium mindig evangélium (örömhír) lesz számunkra, ha odafigyelve olvassuk. Most is szinte kiforgat, fölforgat minket, talán ellenkezésünket is kiváltja, hiszen annyi szépet hallottunk már a lelki gyermekségről, az alázatosságról, az ártatlanságról, a kevéssel való megelégedettségről, amely mintegy kiváltja Isten tetszését, hogy alig tudjuk megérteni, hogy itt nem erről van szó. A kicsik sokszor abban is kicsinyek, hogy még erényeik is hiányoznak. Természetesen valami tiltakozik bennünk az ellen, hogy elfogadjuk, a szegény pusztán szegénysége miatt érdemes az Isten országára, illetve a kicsi pusztán azért, mert kicsi. Talán már maga Máté sem tudta a maga nyerseségében elfogadni egészen ezt a tanítást, amikor azt írja, hogy „boldogok a lélekben szegények” (5,3). Tehát nem azok, akik materiálisán szegények, mert az nem érdem, hanem, akik mintegy szívükben szegények, vagyis nem ragaszkodnak a gazdagsághoz. Persze, innét már csak egy lépcsőfok az a következtetés, hogy lehet valaki milliomos is, ha szívében szegény, akkor övé a mennyek országa. Jézus igazi szegényekről, szomorúakról, éhezőkről, szomjazókról és valóban kicsinyekről beszél. Legeredetibb tanítása, melyet nem szabad felednünk, hogy a kicsinyeket Isten saját tetszése miatt választja ki arra, hogy föltárja nekik országának titkait. Egyszerűen ilyen az Isten. Ez a választás nem a kicsik pszichológiájával magyarázható, hanem Istennek a kifürkészhetetlen tetszésével, döntésével. Azt mondja Jézus, hogy ilyen az Isten, fölforgatóan más, mint gondolták. Mi is lehet annak a legmélyebb mozgatója, hogy nehezen tudjuk elfogadni ezt a nyers, csodálatos prófétai tanítást? Talán az, hogy az Isten—ember kapcsolatot kizárólag az érdem és jutalom világában tudjuk elképzelni. Azok a Szentírás-magyarázók, akik szerint a kicsinyeknek, a szegényeknek, a szomorkodóknak bizonyos lelki tulajdonságokkal kell rendelkezniük ahhoz, hogy Isten országát megkaphassák, jól megértették azt, hogy Jézus tanításának, boldogságmondásainak legmélyebb jelentése vallási mondanivalót hordoz, nem pedig társadalmi, szociális, politikai tanítást. Világosan látják, hogy a boldogságoknak vallási jelentésük van, de ezt a vallási jelentést nem látják egyebütt, mint az emberi lélekben, az emberi, lelki minőségekben. Igazában arra kell odafigyelni, hogy amikor az Úr Jézus az apostolok elé állítja a kicsinyeket, akkor nem azok lelki jó tulajdonságát állítja szemük elé, hanem jelentéktelenségüket; azt, hogy a társadalomban, a világban nem számítanak, s azt mondja, hogy Isten megmagyarázhatatlanul vonzódik az iránt, ami kicsi. A mennyek országa természetében rejlik az, hogy a kicsinyeké, nem pedig a kisgyermekek és a hozzájuk hasonlók természetében. Isten döntésében, tetszésében, nem pedig a kicsinyek életszentségében. Ezt a kérdést tehát egy még mélyebb alapról kiindulva kell újragondolnunk: az érdemről és a jutalomról szóló tanításból. Jézus a szőlőmunkásokról szóló példabeszédében2 (Mt 20,1—16) úgy fogalmaz, hogy hallgatói aktívan vegyenek részt a gondolkodásban. A szőlősgazda a nap első órájában kimegy, hogy munkásokat fogadjon szőlőjébe. Ez a részlet a legkidolgozottabb. Megegyezik a munkásokkal egy dénárban az egész napi munkaidőben. A harmadik órában is hív munkásokat, de akkor már csak azt mondja: „majd megadom nektek, ami jár”. így a hallgatóság levonhat már három óra bért ezeknek a béréből. A hatodik és a kilencedik órában újra kimegy a szőlősgazda, és „ugyanígy tesz". Itt már nem is ismétli el Jézus a szőlősgazda szavait. A tizenegyedik óra tájban is kimegy, és akiket fölfogad, azoknak nem mondja meg, hopy mit kapnak, csak azt, hogy „menjetek ti is a szőlőmbe”. A szőlősgazda egyre szűkszavúbbá válik, a hallgatóság pedig gondolatban egyre többet von le a bérből. A nyolcadik verssel új lendületet kap az elbeszélés, hiszen lezárul a munkanap, az érdemszerzés ideje. Beesteledett, és a szőlősgazda vincellérjének parancsot ad, hogy hívja össze a munkásokat, adja ki a bérüket, de az utolsókon kezdje. Meglepő, hogy az utolsó órában fölfogadottak is egy dénárt kapnak. Természe197
