Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Barsi Balázs: "Ilyeneké az Isten országa" (Mk 10,14)
helyzetét, akit egy rabszolgára bíztak, hogy felügyeljen rá. Amikor azonban Isten Fia eljött a földre, megszabadította az embert ettől a szolgaságtól, és Isten fiainak szabadságába helyezte. Ezek a képek világosan tanúsítják a gyermeki állapot eléggé negatív értékelését (lásd még Ef 4,13—14). Ebben a kérdésben meglepő módon Szent Pál saját korának, világának meggyőződését tükrözi.1 Természetesen ez nem jelenti azt, hogy Szent Pál nem tanulta meg azt a leckét, amelyet Jézus adott. Amikor azt írja, hogy „Isten azt választotta ki, ami a világ szemében balga, hogy megszégyenítse a bölcseket s azt választotta ki, ami a világ előtt gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket, s ami a világ előtt alacsonyrendű és lenézett, azt választotta ki az Isten, a semminek látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik valaminek látszanak” (1Kor 1,27—28) —, akkor éppen azt állítja, hogy Isten saját tetszése alapján, nem pedig a „kicsinyek” pozitív lelki tulajdonságai miatt választotta ki őket. Mindezek tudatában most már értjük, miért nem akarják a tanítványok Jézushoz engedni a kisgyermekeket. Nem illett, hogy egy rabbi, egy csodatevő, netán az Istennek utolsó küldöttje, a Messiás, ilyen jelentéktelen lényekkel foglalkozzék, mint a gyermekek. Csak, ha jól megragadjuk ennek az elutasító mozdulatnak a lényegét, akkor tudjuk felfogni, mit is mondott Jézus, amikor így szólt: „Hagyjátok, hadd jöjjenek hozzám a kicsinyek, ne akadályozzátok őket, hisz ilyeneké az Isten Országa” (Mk 10,14). Az „ilyeneké” szóval egyébként azt is jelzi, hogy nemcsak a gyermekeké az Isten országa, hanem mindazoké, akik valamiképpen hasonlítanak rájuk. Ezt a hasonlóságot nem kereshetjük a gyermek kiválóságában, hiszen Jézus nem azt veti az apostolok szemére, hogy nem látják helyesen a gyermek értékét (mert a gyermek ártatlan, jó, kedves, az alázatosságnak példaképe), hanem kijelenti, hogy pontosan az ilyen jelentéktelen lényeké az Isten országa, mert Istennek így tetszik. Jézus nem oktatja ki az apostolokat a gyermekek belső világáról, pszichológiájáról, hanem egyedül Istenre mutat, aki éppen azért szereti a kicsinyt és jelentéktelent, mert kicsi és jelentéktelen, nem pedig azért, mert hatalmas belső lelki értékeket hordoz, mint például az ártatlanság meg az alázat. Ezt világosan láthatjuk Lk 10,21-ben is, ahol ezt olvashatjuk: „Abban az órában (Jézus) kitörő örömmel dicsőítette Istent a Szentiélekben ezekkel a szavakkal: dicsőítelek Atyám, ég és föld ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak előtt, és kinyilvánítottad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett neked.” Tehát egyedül az isteni tetszés magyarázza azt, hogy miért éppen a kicsinyeké és a hozzá hasonlóké a mennyek országa. Egyáltalán nem a kicsinyek belső jó tulajdonságai miatt. Az Úr Jézus nem a gyermek pszichológiáját tárja föl, hanem Isten pszichológiáját. Nem a gyermeket nyilatkoztatja ki, a félreismert gyermek igazi kincseit, hanem a félreismert és nem jól ismert Istent. Jézus revelációt, kinyilatkoztatást ad. Ez már abból is sejthető, hogy a gyermekekkel kapcsolatos mondatában benne szerepel az „Isten országa” kifejezés, az ő központi, szinte egyetlen üzenete. Isten országa Isten uralmát, uralkodását jelenti: személyes kapcsolatát az emberrel. Ez az „ország” Jézusban elérkezett, Jézus saját bensejéből hirdet új jövőt az egész emberiség számára. Aki benne hisz, az Istennel kerül személyes kapcsolatba. Ahhoz elérkezik az Isten országa. Az Úr Jézus tanításának ez annyira központi, szinte egyetlen mondanivalója, hogy minden egyéb csak konklúzió. Amikor Isten országát emlegeti, akkor mindig kinyilatkoztatást ad. Nem csupán téves emberi vélekedéseket, morális nézeteket javít ki, hanem megdöbbentő, egészen váratlanul új, meglepő istenképet rajzol elénk. A Mk 10,14-ben olvasható kijelentésben még az a mozzanat is fontos, hogy hasonlít a Nyolc Boldogság egyikéhez. Ott is olvashatjuk ezt a fordulatot: „ilyeneké az Isten országa” (Mt 5,3—12; Lk 6,20—23). A boldogság-mondásokban felsoroltak: a szegények, az éhezők, azok, akik sírnak, akiket az emberek gyűlölnek, rágalmaznak, kinevetnek, mind hasonlóak a gyermekhez abból a szempontból, hogy társadalmilag jelentéktelenek; olyanok, akik nem számítanak, akikkel a nagy politika nem tud mit kezdeni, akik legföljebb csak statisztáknak jók, akiket igazában meg sem számolnak 196
