Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Nyiredy Maurus: Az egyház dilemmája (Részesíthetők-e az elvált, újraházasodottak a bűnbocsánat és az Eucharisztia szentségében?)
egyes hívők, családok és népek, sőt maga az emberi kultúra is türelmesen adják át másoknak mindazt, amit Krisztus misztériumából már elnyertek; ezáltal segítik őket abban, hogy a saját életkörülményeik között teljesebben megismerjék és megvalósítsák e misztériumot.” — A fokozatosságnak ez a szinódus által fölismert és megfogalmazott törvénye különös jelentőségű azoknak, akiknek házassága tönkrement, mert jövőt nyit meg számukra. Ez a folyamat lehetővé tesz egy fokozatos előrehaladást, ugyanakkor szem előtt tartja Krisztusnak és az egyháznak tanítását is. A fentebb már idézett Lehmann püspök szerint még távolról sem aknáztuk ki eléggé a „Familiáris consortio”-nak ezt a megállapítását, melynek értelmében az egyháznak föl kell ajánlania a tönkrement vagy zavarokkal küzdő házasságoknak „az elfogadás, a párbeszéd és a segítés” készségét. Ebből az is következik, hogy az elvált újraházasodottak helyzetével kapcsolatos kérdéseket nem lehet a szentségekhez való bocsátásra leszűkíteni. A szentségekhez való bocsátást csúcspontnak, egy folyamat tetőzésének kell tekintenünk. Ahhoz, hogy ide elérkezzünk, szükséges az érintettekkel való állandó lelkipásztori törődés, hogy egyre érettebb keresztényekké váljanak és így azokat a követelményeket, amelyek ma meghaladni látszanak erőiket és lehetőségeiket, holnap vagy holnapután örömmel és nagylelkűen meg tudják valósítani. Ebben a szemléletben nem lehet túlzott az a megfogalmazás, mely szerint a szentségekben való részesülés tilalma egyetlen elvált újraházasodott felé sem végleges és definitiv elzárkózás. Éppen a fokozatosság elvének megfogalmazása nyithat mindenki számára a szentségekhez járuláshoz lehetőséget. Természetesen — és ezt fontos hangsúlyoznunk — nem valamiféle semmire sem kötelező automatizmus vagy rutin eljárás módjára, hanem keresztény életük egyre hitelesebbé válásának megfelelően. Ezek előrebocsátása után megfogalmazhatunk négy konkrét szempontot az elvált újraházasodottak szentségekhez bocsátásával kapcsolatban; — 1. Ott, ahol lehetőség van rá, továbbra is élni kell az első házasság semmisségének kimondatásával. Ennek részletezése túlmegy jelen tanulmányunk keretein. De a házasság érvénytelenségével kapcsolatosan meg kell jegyeznünk, hogy a már idézett pápai buzdítás is lehetségesnek tartja, hogy elvált újraházasodottak „olykor lelkiismeretükben biztosak afelől, hogy az előző, helyrehozhatatlanul tönkrement házasság soha nem volt érvényes. ’ ’ Igen sok esetben ez a meggyőződés jogilag nem igazolható. Ennek ellenére ezek az elvált újraházasodottak részesedhetnek a szentségekben, ókét is és a lelkipásztorokat is természetesen kötelezi az, hogy ne okozzanak botrányt a keresztény közösségben. — 2. Mind a szinódus, mind a pápai dokumentum a nemi önmegtartóztatást az elvált újraházasodottak feloldozásának, illetve az Eucharisztiához bocsátásának feltételeként kezeli. Természetesen ez egyáltalán nem jelenti a nemiség leértékelését vagy lebecsülését. A követelményben az a keresztény meggyőződés fogalmazódik meg, hogy nemiségünk megélésének jogos és igazi helye az érvényesen megkötött házasság. Lehetséges, hogy a szexualitást bálványozó korunkban ez a felfogás érthetetlen. Hadd emlékeztessünk azonban arra, hogy korunkban is vannak keresztények, akik Isten iránti élő szeretetük kifejezéseként a szüzességet életformaként vállalják. Ismerünk a történelemből olyan házaspárokat, akik ugyancsak Isten iránti szeretetük kifejezéseként önmegtartóztatóan éltek házasságukban. Emberek iránti szeretet is megvalósulhat szexualitás nélkül, az Isten iránti szeretet is nevelt, teremtett hősöket. Ezt ma sem tarthatjuk lehetetlennek. A kérdés kezelésében a fokozatosság elvének fontos szerepe van. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy a nemi önmegtartóztatásra való becsületes készség nem válik lehetetlenné attól, ha számolni kell azzal, hogy vállalói nem tudnak majd minden kísértést legyőzni. Ha esetleg sokan ismételten csődöt is mondanak, ez még nem akadályozza meg, hogy újra megújítsák elhatározásukat. Ilyen esetekben hathatós segítséget és bátorítást adhat egy, az elvekhez hű, de ugyanakkor az Úr irgalmas jóságát sugárzó lelkipásztor kísérő törődése. — 3. Az egyház a világban él, ahol még hat a „szív keménysége” (Mk 10,5). Ezért a világos szükséghelyzetekben behatárolt kivételeket el kell viselnie a még nagyobb rossz elkerülésére. Erre főleg akkor kell késznek és képesnek lennie, ha a bűn oka az 14
