Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 3. szám - KÖRKÉP - Edelényi István: Bosco Szent János, a hitoktató
Don Bosco nagy tiszteletben tartotta a Katekizmust. Azt követte az oktatásban. Nem bővítette, de nem is szűkítette az anyagát. Azt tartotta, a Katekizmus az a könyv a gyermekek számára mint a Szentírás vagy Szent Tamás a teológusok számára. Nem tartotta magát okosabbnak, tanultabbnak azoknál a püspököknél, hitoktatóknál, akik a Katekizmust megírták. — A gyermekek előtt sohasem bírálta a hittankönyveket. Az volt a véleménye, nagyon kevés kell ahhoz, hogy lejárassunk valamit. A lejáratott dolgoknak viszont nincs becsületük. Az is előfordult, hogy kiegészítette a hiányokat, de bírálni sohasem bírálta magát a könyvet. Magyarázataiban nem csillogtatta teológiai tudományát. A szöveghez igazodott, és azt fejtette ki. Okoskodásokban és példákban sem merült el. Az volt a felfogása, hogy az üdvözülés tudományára kell megtanítani a gyermekeket. A hitoktatásra szánt idő rövidsége miatt a szavakat, a fogalmakat magyarázta meg tökéletesen. A buzdítást, az érzelem felkeltését a szentbeszédekben eszközölte. — Nem hagyta magát attól a kis hiúságtól sem elragadtatni, hogy dicsérjék, mert szépen és érdekesen adott elő. „Az Isten azt kéri számon tőlünk— mondotta—, tanítottuk-e a gyermekeket, és nem azt, hogy szórakoztattuk-e őket.” Mintha Szent Pál szavai csengnének vissza kijelentésében. Szent Pál ezt írja a korintusiaknak: „Krisztus nem keresztelni küldött, hanem azért, hogy hirdessem az evangéliumot, de nem bölcselkedő beszéddel, nehogy Krisztus keresztje elveszítse erejét” (1 Kor 1,17). Utolérhetetlen volt abban, hogy mennyire le tudott ereszkedni az egyes korosztályok értelmi szintjére. Ezt nagyon fontosnak tartotta. Vázlatokat, óraterveket készített és készíttetett azért is, hogy a hitoktató fel tudja azt mutatni, ha ellenőrzésre jöttek. Nem ment ui. simán a hitoktatás az akkori időkben. Hiszen ha valaki ismeri egy kicsit Don Bosco életét, biztosan emlékszik arra, mennyi kellemetlensége volt. — Többször tartottak nála házkutatást. A növendékeket kikérdezték, miről beszél nekik Don Bosco. Mit mond az alkotmányról, a hadseregről, Itáliáról. Még a Katekizmusba is belekötöttek, s a legfurcsább és leggonoszabb kérdéseket adták fel, hogy olyan következtetésekre vezessék rá a fiúkat, amilyenek soha eszük ágában sem voltak. Nem voltak tekintettel senkire és semmire. Elkoboztak egy csomó füzetet, és az ifjú Savio Domonkos életrajzából egy példányt. — Don Bosco állta a zaklatásokat, hogy életére törtek, és oktatás közben rálőttek. Egy házkutatás alkalmával a nyomozók kezébe nyomta a házi szabályokat, amely akkor még csak kéziratban volt meg, és azt mondta: „Ebből a szabályzatból megtudhatják, milyen erkölcsi elveken és szabályokon nyugszik az a nevelés, amelyben fiaimat részesítem, s könnyen meggyőződhetnek arról, hogy az intézet mekkora hasznot hajt a társadalomnak azáltal, hogy jó gyermekeket és okos polgárokat nevel.” Buzdításainak gyakoribb témái. Amint láttuk, az oktatásban a katekizmus kérdései szerint haladt előre, szentbeszédeiben pedig buzdított, lelkesített. Melyek voltak azok a kérdések, amelyekről gyakrabban beszélt? Egymás iránti jóindulat (szeretet), engedelmesség, a munka szeretete, gyakori gyónás, áldozás; a tétlenség, a rossz társak kerülése, a rossz beszéd és annak következményei. — Sokszor beszélt a végső dolgokról, különösen a jóhalál-gyakorlatok (recollectio) alkalmával. Ilyenkor az volt a célja, hogy a gyermekek és munkatársai is úgy rendezzék maguk körül és lelkűkben ügyeiket, mintha meg kellene halniuk. Nem az ijesztgetés és megfélemlítés volt a célja, hanem a készenlét gondolatát tartotta bennük ébren. Azt szokta mondani: „Azt hiszem, biztosítottnak lehet mondani annak az üdvösségét, aki mindig jól végzi a jóhalál gyakorlatot.” Ilyen alkalmakkor és nagyobb ünnepeken mindig biztosított egy vagy két rendkívüli gyóntatót. Különleges imádságokkal nem terhelte növendékeit. Megelégedett a legszükségesebbekkel, de azokat — szépen elosztva — minden alkalommal elismételtette. — Nagy híve volt a gyakori gyónásnak és áldozásnak, de sohasem kötelezte erre a gyermekeket. Nem engedte meg még azt sem, hogy padonként menjenek a gyermekek áldozni. Teljes szabadságot biztosított ebben mindenkinek. Buzdította őket, és megragadott minden alkalmat, ünnepet, különösen Szűz Mária ünnepeit, hogy felhívja 175
