Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 3. szám - KÖRKÉP - Edelényi István: Bosco Szent János, a hitoktató
erre a figyelmüket, azonkívül megadott minden kényelmet ahhoz, hogy a szentségekhez járuljanak, de kényszert sohasem alkalmazott. Sokszor beszélt a vallás szépségéről, értékéről, szentségeiről és arról a segítésről, amelyet a jellem nevelésében ez nyújt. A jóban való kitartáshoz is ez az erőforrás. Hangsúlyozta, mennyire hasznos az egyénnek, hiszen a lélek békéjét és üdvösségét biztosítja. Lelkesítése nem volt eredménytelen, mert szentek nevelődtek a szentségek gyakori vételén—, gondoljunk csak Savio Domonkosra. Nagyon küzdött a káromkodás, a vasárnapok profanizálása, az erkölcstelenség, a lopás ellen. Óva intette őket attól, hogy kellő bánat, javulási szándék és őszinteség nélkül járuljanak a szentgyónáshoz. — Nagyon vigyázott kifejezéseire. Sohasem tréfálkozott a hittel, a vallással kapcsolatban. Olyasmi fölött sem élcelődött, ami a gyermekeknek kedves volt. Nem nyilatkozott elítélően a ruházatukról, külsejükről, esetleg egy rossz barátjukról. Nem tette nevetségessé a tehetségteleneket. Azt szokta mondani: „Ha meg akarjátok nyerni magatoknak a gyermekeket, szeressétek, amit ők kedvelnek, és akkor ők is megteszik szívesen, amit ti óhajtotok.” Nem mondott beszédet, amiben ne lett volna példa. Ennek használatát követőinek is ajánlotta. „Ha azt akarod, hogy figyeljenek a gyermekek, és eredményes legyen a beszéded, használj példát, példabeszédet, hasonlatokat. Érdekesen, aprólékosan add elő, hogy kíváncsiakká tedd őket a végére.” — Nagyon híresek voltak Don Bosco álmai, amelyeket növendékeinek szokott elmondani. Hogy mennyi volt ebben a természetfölötti, arról már sokat vitatkoztak. Maga Don Bosco ennyit mondott róluk: „Hívjátok álmoknak vagy példabeszédeknek, vagy adjatok bármilyen más nevet ezeknek, ami nektek jobban tetszik, abban biztos vagyok, ha elmondjátok, nem marad el azok jó hatása.” Versenyek. A gyermekek szeretnek versenyezni. Ezt a tulajdonságukat a hitoktatásban is felhasználta. Időközönként katekizmus versenyeket rendezett. Ünnepélyesebb alkalmakkor előkelőségeket is meghívott erre. Különböző díjakat tűzött ki, amit aztán valamelyik meghívott vendég adott át a nyerteseknek. Arra azonban mindig vigyázott, hogy valami kis ajándékot mindenki kapjon, aki a versenyen részt vett, hogy így méltányolja a készület erőfeszítéseit. Mindenütt katekizált. Don Bosco a katekizmus tanításában nem kötötte magát egy elméleti módszerhez sem. Viszont nemcsak a hitoktatások alkalmával vagy szentbeszédeiben tanította a katekizmust, hanem megragadott minden alkalmat, hogy ésszerűséggel és szeretettel az örök igazságokra emlékeztessen mindenkit, aki csak útjába került. Ebben is hitoktatói öntudatát kell meglátnunk. „A pap mindenütt pap — szokta mondani —, és ilyennek kell megmutatkoznia minden szavában. Papnak lenni annyit jelent, mint állandóan az Isten érdekeit, vagyis a lelkek üdvösségét képviselni.” Bárki közelítette meg Don Boscot, mindenki hallott tőle arról, hogy mennyire óhajtja a lelke üdvösségét. Szívleljük meg azokat a tanácsokat, amelyeket első hithirdetőinek adott 1875-ben: „Különös gondotok legyen a betegekre, a gyermekekre, az öregekre és a szegényekre, így kiérdemlitek majd Isten áldását és az emberek jóindulatát.” Hivatások. Don Bosco a hitoktatással kapcsolatban kötelességének tartotta azt is, hogy ápolja a papi hivatásokat. Hol érhetnének be a papi hivatások, ha nem a hittanórákon, a szentmiséken, a szertartásokon való bevonás által? — A hivatások ápolására a következőket ajánlotta: a tisztaság szeretetét, a gyakori áldozást, a bűn és a kevésbé jó magaviseletű társak kerülését. Ezenkívül minden munkatársának lelkére kötötte, hogy különös figyelmet, előzékenységet, szeretetet tanúsítsanak mindenki iránt, akiben a hivatás csíráját vélik felfedezni. Ezek az eszközök annyira beváltak, hogy az egyik vallásellenes turini lap karikatúrája Don Bosco házait egyenesen „pap-gyárnak” nevezte, hozzáfűzve, hogy Don Bosco „szeretettel és vallásossággal fogdossa a madarakat.” 176
