Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)

1988 / 3. szám - KÖRKÉP - Edelényi István: Bosco Szent János, a hitoktató

Iskolásoknak Szent Alajos társulatát, ipari növendékeknek Szent József társulatát, ministránsok részére Oltáriszentség társulatát, Szeplőtelen Fogantatás társulatát a növendékek közötti apostolkodás és a papi hivatások ápolására. Mindig szeretettel fogadta a gyermekeket, és munkatársaitól is megkövetelte, hogy türelemmel, szeretettel bánjanak a növendékekkel. Ezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni egy gyermekkori élményét. — A kis Bosco János gyermekkorában szeretett volna közelebbi kapcsolatba kerülni a falu papjával. De annak túlzott komolysága inkább taszította mint vonzotta. Édesanyja előtt feltárta ez irányú gondolatait, aki ezt válaszolta:

— Azok az emberek tele vannak tudománnyal, a fejük tele van komoly gondolatokkal; nem értenek ahhoz, hogy hogyan kell bánni olyan fiatalokkal, mint te vagy.

— De hát mibe kerülne nekik, ha néhány pillanatra megállnánk, és egy-egy nyájas szót váltanának velem?

— És ugyan mit beszélnének veled?

— Akármit, amit a lelkem üdvössége megkíván.

— Hát nem látod be, milyen tömérdek dolguk van a gyóntatószékben, szószéken és a lelkek gondozása körül?

— És mi, fiatalok nem tartozunk a juhaik közé?

— Dehogynem. Csakhogy nincs elvesztegetni való idejük!

— Úgy? Jézus tehát az idejét vesztegette, amikor a gyermekekkel foglalkozott? Sőt, éppen ellenkezőleg, megdorgálta apostolait, amiért ezek távol akarták tartani tőle a gyermekeket, és azt mondta, hogy engedjék őket hozzá, mert övék a mennyország.

— Nem vitatom el, hogy igazad van; de hát mit akarsz csinálni?

— Én? Ó, majd meglátod! Ha egyszer pap leszek, egész életemet a fiúknak szentelem; nem vágok köztük szigorú arcot, én fogom őket megszól ítani, s megind ítom a beszélgetést velük.

Sikerének titkát ebben kell látnunk: Istenért és a lelkekért dolgozott. Minden reggel Istennek ajánlotta napi munkáját, nevezetesen: a gyóntatást, a katekizmus oktatását és szentbeszédeit. Jelmondata az volt: „Lelkeket adj nekem Uram, a többit vedd el!” — Vidámság sugárzott arcáról, valahányszor a gyermekek között tartózkodott. Dicsérte azt, aki megérdemelte, de késedelmes volt a feddésben. A hibák javításánál mindig bátorító szavakat használt. „Hogy jó és eredményes legyen a hitoktatás, olyan komolysággal és összeszedettséggel kell azt végezni, ahogyan az imádságot tanítjuk.” Magyarázatainál a gyengébb tehetségüeket tartotta szem előtt. Nem esett azoknak a hitoktatóknak hibájába, akik azonnal tovább mennek, mihelyt a jobb tehetségűek megértették magyarázatukat. Az a helyzet ti. ebben az esetben, hogy a gyengébb képességűek mindig lemaradnak, és kedvüket vesztik. Segítőtársainak is hangsúlyozta, hogy a gyengébb tehetségűekre figyeljenek. A lényegtelen részeket tőlük ne követeljék, a lényegeset is egyszerűsítsék le.

Személyes kapcsolatot teremtett minden növendékével. Négy kategóriába sorolta őket: jó természetű, általános, nehéz és rossz jelleműek. Szorgalmasan tanulmányozta azokat az eszközöket, amelyekkel össze tudta hozni ezeket a különböző jellemeket, hogy mindenkivel jót tegyen, és egyik se árthasson a másiknak. — Igyekezett megnyerni a gyermekszíveket. Barátainak, testvéreinek tekintette őket. Bánásmódja szeretetre méltó volt, együtt érzett velük. Ezért jelentett örömet mindig a megjelenése. „Úgy bánjatok a fiúkkal — figyelmeztette rendtársait —, mint ahogy Jézussal bánnátok, ha itt lenne növendék ebben a kollégiumban!”

A gyermekek között és a gyermekekkel élt. Felügyeletét azonban úgy gyakorolta, hogy azt észre sem vették. Csak akkor figyelmeztetett, ha biztos volt a mulasztás vagy hiba elkövetésében. Minden egyes esetben nyugodtan kivizsgálta a történteket. Könnyen és gyorsan megbocsátott a vétkesnek, ha az a bánat jelét mutatta. Egyformán bánt mindenkivel. A kivételezést nagyon kerülte. Ezért aztán mindegyik növendéke azt gondolta, Don Bosco őt szereti a legjobban. Szem előtt tartotta Szent Jeromos mondását: „Vagy senkit se vagy egyformán szeress mindenkit.”

173