Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)

1988 / 3. szám - KÖRKÉP - Tomka Ferenc: A katolikus felnőttképzés Magyarországon

A felnőttképzés a jelen magyar lelkipásztorkodás jelentős része számára újszerű feladatnak tűnik. Nyilvánvaló, hogy az egyház ilyen irányú útmutatása nem a gyermekkatekézis megszűntetését célozza, hanem a lelkipásztori munka arányosabb elosztását. (Ami a gyermekkatekézist illeti, gyakran épp a gyermekek által tudunk eljutni a felnőttekhez!) Az is nyilvánvaló, hogy nem minden plébánia, és nem minden lelkipásztor lesz képes egyik napról a másikra első helyre tenni a felnőttképzést. De bizonyos, hogy minden lelkipásztornak (papnak vagy világinak) el kell gondolkoznia a felnőttképzést sürgető szempontokon, s a lehetőségekhez és képességeihez mérten gyakorlattá kell váltania a témát érintő római irányelveket. A Catechesi Tradendae azt írja, hogy a katekézis megújítását szorgalmazó törekvéseknek végülis arra kell indítást adniok, hogy egyre jobban figyeljünk a Szentlélek szavára, aki egyedül képes megújítani az egyházat (vő. 72). A Szentlélekre figyelő lelkipásztorkodás bizonyosan érzékelni fogja korunk és a felnőttek szükségleteit, s meg fogja találni az Evangélium utáni igény helyes kielégítésének útját. Jegyzetek. 1. A felnőttképzés témájával több zsinati nyilatkozat foglalkozik. De még jelentőseb­bek a témában a zsinatutáni dokumentumok. így elsősorban a Directorium Catechisticum Generale (DCG) és a Catechesi Tradendae (C.Tr.). — Megjelentek a „Pápai megnyilatkozások" sorozatban „Korunk hitoktatása” címmel, Bp. 1980; valamint az Evangelii Nuntiandi (EN), megjelent „A II. Vatikáni zsinat tanítása” c. kötetben, Bp. 1973. — 2. Vö. Teológia 1987.43—48. — 3. Vö. I.h. — 4. A Püspöki Kar idézett felmérésének feldolgozását, kiértékelését, lásd: Tomka M.: A magyar katolicizmus statisztikája és szociológiája c. írásában. (Kézirat. Megjelenés alatt a magyar Katolikus Almanach II. kötetében.) Adatainkat (melyeket már a Teológia 1988/1. számában is idéztünk) a jelzett tanulmányból merítettük. — 5. Vö. L. L.: Megújulási mozgalmak az egyházban, Vigilia 1987. 462—466; a Szolgálat c. folyóirat 71. száma a mai lelkiségi irányokról; Cserháti J.: A New-Age világmozgalom, Vigilia 1988. 2—8; a Magyar Rádió beszélgetése: Terjed-e a vallásosság a mai fiatalok körében, Vigilia 1987. 568—576; Miklós /.: Bővülő lehetőségek az együttműködésben, Magyar Hírlap 1984.1.14.; Kerékgyártó P. I.: Katolicizmus, vallási kisközösség, politikai szocializáció ... Bp. 1987. — 6. Vö. Heller Gy.: A magyar papság ma és holnap, Teológia 1985. 216—219.; Tomka M.: Számok és tézisek — a magyar papság szociológiájához, Teológia 1985. 211 —215. — 7. Részletesebben vö. Teológia 1988/1.57—59. * * * Az európai keresztény felnőttképzéssel foglalkozó szövetség (FEECA) időszakos tájékoztatójából ismertetünk két szemelvényt. Az egyik a Nagy-Britanniában, a másik a Jugoszláviában folyó munkáról ad rövid tájékoztatást. Nagy-Brltannia A „Felnőttek Vallásnevelőinek Egyesülete 1985 szeptemberében a Felnőttek Vallásnevelő Egyesületének (Association of Adult Religious Educators) a megalapítása jelentős lépés volt a keresztény felnőttne­velés területén. Az egyesület a kölcsönös támogatásnak, a kommunikációnak, a rendelkezésre álló anyagi eszközök és az információk közös felhasználásának, valamint azon katolikusok továbbképzésének a szerve, akik Nagybritanniában a vallásos felnőttoktatás és -nevelés területén tevékenykednek, de ugyanakkor támo­gatja a felnőttoktatás egyéb egyházi és állami intézményeivel való kapcsolatokat is. Ezt a szolgálatot egy évente megrendezendő szeminárium, ugyancsak egy évente megrendezésre kerülő tanulmányi konferencia és egy rendszeresen megjelenő tájékoztatólap segítségével végzik. A tagokhoz eljuttatják a vallásos felnőttoktatás és keresztény felnőttképzés területén működők általános érdeklődésére számot tartó anyagokat. 169

Next

/
Thumbnails
Contents