Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Nyiredy Maurus: Az egyház dilemmája (Részesíthetők-e az elvált, újraházasodottak a bűnbocsánat és az Eucharisztia szentségében?)
— A bizottság szerint a lelkipásztori munkának hatékonyabban kell a válások és a polgári újraházasodás megakadályozására törekednie. Fontos ezért, hogy a jövendő házastársak tudatában legyenek felelősségüknek, amely házastársi és szülői mivoltukból fakad. Egyre jobban be kell mutatni számukra „az Úrban’’ (1Kor 7,39) kötött szentségi házasság hiteles értelmét. Bár a Nemzetközi Teológiai Bizottság véleménye nem tanítóhivatali megnyilatkozás, hatása mégis jelentős volt a további fejlődésre. A TANÍTÓHIVATAL LEGÚJABB MEGNYILATKOZÁSA. A nehéz kérdés megítélése szempontjából fontos az 1980-ban tartott VI. Általános Püspöki Szinódus, valamint II. János Pál pápa „Familiáris consortio” kezdetű apostoli buzdítása, amely a szinódus ajánlásai alapján összefoglalja az egyháznak házasságról és családról szóló tanítását. — A pápai buzdítás a következőképpen foglalja össze az elvált újraházasodottak helyzetével, illetve a bűnbocsánat és az Eucharisztia szentségéhez való bocsátással kapcsolatos szinódusi állásfoglalást: ,,A Szinódussal együtt sürgetve buzdítjuk a pásztorokat és az egész hívő közösséget, hogy támogassák az elváltakat: gondoskodásukkal és szeretetükkel óvják meg okét az egyháztól való elszakadás érzésétől, hiszen megkeresztelt emberek, akik részesei lehetnek az egyház életének és részt is kell benne venniük. Buzdítsák ezért őket, hogy hallgassák Isten igéjét, vegyenek részt a szentmisén, imádkozzanak állhatatosan, gyakorolják a szeretet cselekedeteit, működjenek együtt az igazságosság megvalósításáért, gyermekeiket a keresztény hitben neveljék, éljen bennük a bűnbánat lelkülete és rendszeresen tartsanak bunbánatot, hogy így napról napra kiesdjék Isten kegyelmét. Az egyház imádkozik értük, megerősíti és támogatja őket a hitben és reményben.” Majd így folytatja: „Mindazonáltal az egyház megerősíti a Szentírásra támaszkodó hagyományát, mely szerint a válás után újra megházasodott híveket nem engedi áldozni. Ugyanis ők maguk akadályozzák meg, hogy áldozni mehessenek, mert állapotuk és életkörülményeik objektiven ellentmondanak annak a Krisztus és egyháza közötti szeretetnek, amelyet az Eucharisztia jelez és megvalósít. De van e fegyelemnek különleges lelkipásztori indoka is: ha az egyház az ilyen embereket az Euchariszti- ához bocsátaná, a házasság felbonthatatlanságáról szóló tanítására vonatkozóan tévedés és zavar támadna a hívőkben. A bűnbánat szentségében való kiengesztelő- dés — amely utat nyit az Eucharisztiához — csak azoknak engedhető meg, akik bánkódván amiatt, hogy megsértették Krisztus hűségének és szövetségének jelét (a felbonthatatlan házasságot), őszintén késznek mutatkoznak arra, hogy a továbbiakban olyan életet élnek, amely már nem ellenkezik a házasság felbonthatatlanságával. Ez azonban valójában azt követeli, hogy valahányszor a férfi és nő súlyos okok — például a gyermekek nevelése — miatt nem tehet eleget a szétválás követelményének, vállalják magukra azt a kötelezettséget, hogy teljes megtartóztatásban élnek.” A szinódus kijelentette, hogy az eucharisztikus közösségben való részesedés megtagadása nem jelenti azt, hogy az egyház bárkitől is megtagadhatja az üdvösséget. Ebben a szellemben hangsúlyozták például az osztrák püspökök, hogy az elvált újraházasodottak „számíthatnak Isten irgalmasságára és kegyelmi segítségére, ha igazi keresztény életre törekszenek.” SZEMPONTOK A SZENTSÉGEKHEZ VALÓ BOCSÁTÁSHOZ A szentségekhez való bocsátás szempontjainak részletezése előtt szeretnénk felhívni a figyelmet a szinódus által megfogalmazott rendkívül fontos alapelvre, az ún. gradualitás, azaz a fokozatosság elvére. A pápai buzdítás szerint „folyamatos és szüntelen megtérésre van szükség, amely megköveteli ugyan, hogy az ember bensőleg minden rosszal szakítson és adja oda magát a jónak annak teljessége szerint, a valóságban azonban e megtérés fokozatosan valósul meg és fokozatai mind magasabbra visznek. így bontakozik ki egy dinamikus folyamat, amely fokozatosan előre haladva egyre iobban beépíti Isten ajándékait és végtelen szeretetének követelményeit az ember személyes ^ és társadalmi életébe. Emiatt egy olyan nevelési folyamatra van szükség, amelyben az / ' KÖ.wyVT
