Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)

1988 / 3. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE DR. SEREGÉLY ISTVÁN EGRI ÉRSEKKEL - A keresztény felnőttképzésről

kinyilatkoztatás meggyőz arról, hogy bűnbánatunk is része Krisztust követő életünk­nek. A gyerek- és felnőttkatekézisben egyaránt akkor hirdetjük hitelesen Jézus Krisztus evangéliumát, ha bűnbánó életet hirdetünk. Akkor vagyunk hiteles tanúk, ha magunk is bűnbánó életet élünk. A pszichológusok és szociológusok állítják ahogy ezt az „Evangelii nuntiandi" is hangoztatja (42) —, hogy a modern ember számára a szó már hatástalan, a mai ember egyre inkább képekben gondolkodik. Az evangélium közvetítésében tehát — gyer­mekeknél és felnőtteknél egyaránt — használni kell a modem technikai eszközöket. ” — Kétségtelen, hogy a beszéd változatlanul időszerű marad. Milyen lehetőségek állnak mégis itt a keresztény felnőttképzés rendelkezésére? — Jézus Krisztus élő szóra adott megbízatást. Az élő szó sohasem fog hiányozni az egyház küldetésének betöltéséből. — Tény azonban, hogy már az apostolok leírták igehirdetésüket, és a Timóteushoz írt második levélben azt olvassuk, hogy „minden Istentől sugalmazott írás hasznos ... az igaz életrevaló nevelésre, hogy Isten embere tökéletes és minden jó cselekedetre kész legyen” (2Tim 3,16—17). — Már az első keresztény korszakban megjelent a képes ábrázolás, a középkor művészete; képek­kel, szobrokkal, üvegfestményekkel és gazdag szimbolikával hirdette és tartotta ébren a krisztusi életeszményt. — Külön indoklást nem igényel, hogy az újkor és a legújabb idők tájékoztató, ismeretközlő eszközei is részt vehetnek az evangelizációban, gyerek- és felnőttkatekézisben. A mai idők gazdag, evangéliumi szellemtől áthatott irodalmi alkotásai, drámák, filmek és tv-játékok nemcsak a keresztény terminológiát nem engedik elfelejteni, de szemléletet és információt is közölnek. A nyomtatás révén mindenkihez eljuttatható keresztény illusztrációk, — például: képes bibliák—, a szemléltető eszközök szerves részei a katekézisnek. — A diaképek nagyon jó összefoglalást adhatnak egy-egy kateketikai foglalkozásnak. A sokféle lehetőség felsorolása után az összegezést az „Evangelii nuntiandi” szavai adhatják meg: „Az egyház mulasztással vétkeznék az Úr előtt, ha nem használná fel e hatalmas segítséget, amelyet az emberi értelem napról napra tökéletesít” (45). Nem találtam azonban eddig olyan hasznos útbaigazítást, mely konkrét, eredmé­nyes módszerét adná katekézisben a technika nyújtotta eszközök eredményes és hatékony felhasználásának. Ezért minden katekéta, aki a felnőttképzés úttörője, inkább csak kísérletezik a technikai eszközök alkalmazásával, anélkül, hogy már megtalálta volna a mindenki által járható lehetőséget, módszert, gyakorlatot, amellyel az egyház — élve az „Evangelii nuntiandi” szavaival: „háztetőkről hirdetheti az evangéliumot.” — Nálunk is sok lelkes próbálkozás van. Az idő fogja eldönteni, mi bizonyul maradandónak, és lesz általános érvényű megoldás. A keresztények hite és hitből fakadó élete manapság világszerte és hazánkban is szembesül az evilágisággal, a konzum gondolkodással. Ez veszélyezteti a hitet. Hogyan, milyen utakon és módszerrel végezhető a felnőtt hitet tápláló és erősítő munka? — A kérdés nem elég konkrét. Egyrészt már fentebb szó volt arról, hogy kialakult és bevált módszerek és utak még nincsenek. Három, eredménnyel kecsegtető tényező azonban már mutatkozik. Amikor az evilágiság és szemlélete már éreztette hitet veszélyeztető hatását, XXIII. János pápa, a II. Vatikáni zsinat szinte első intézkedése­ként bevezette a nemzeti nyelvű, és a résztvevőket tevékeny bekapcsolódásra késztető liturgiát. Bár kezdetben mindenhol akadtak, akik sajnálták a megszokott szakrális nyelvű istentiszteletek megszüntetését, rövid időn belül az egész világon szíves fogadtatásban részesült. — A megújult, nemzeti nyelvű, változatos liturgia az első, hatékony eszköz lett a keresztény felnőttek hitének táplálására és erősítésére. Biztos, hogy az idők jele, azt is mondhatom, az egyházban ma is munkálkodó Szentlélek tevékenységének megnyilvánulása, az egyház új közösségteremtő ereje. 159

Next

/
Thumbnails
Contents