Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Korzenszky Richárd: Elveszíti-e az egyház a fiatal korosztályokat?
Isten epifániája, ikonja, szentsége (Emmanuel: Mt 1,23). Előfordul-e, hogyan fordul elő az Isten ma a mi konkrét egyházunkban? Kemény a kérdés, de föl kell tennünk: nem találkozhatunk-e gyakran valamiféle sajátos egyházi „ateizmussal", Isten-nélküliséggel? Ahol egy közösségnek Isten a középpontja, a gyűjtő- és gyújtópontja, ott gyarapszik a testvériség. Minél inkább Istenre irányul az egyház, annál inkább testvéribbé válik. Minél kevésbé testvéri, annál távolabb van a középpontjától. „Arról ismerik meg, hogy tanítványaim vagytok. .Egy olyan egyház, amely elmegy az emberek gondjai mellett, mindenképpen kérdőjelessé válik. Érdemes föltennünk a kérdést: mennyi igazi, életszerű kapcsolat fakad abból, hogy hívőként összetartozunk? Hogyan lehet tisztségeket úgy viselni, hogy közben — megőrizve a tekintély szerepét — ne kerüljünk szembe azzal a testvéri egyenlőséggel, amely minden hívő számára éppen keresztény meghívásunkból fakadóan azonos? Egy valóban testvéri egyház áldás lehet a fiatalok számára, akik megbízható közösség után vágyakoznak. Ahol a közösség igazi mértékadó középpontja az Isten, ott a közösség szükségképpen magára veszi Istennel az emberek iránti elkötelezettségét. Ez annyit jelent, hogy nem lehet nem törődni az emberek ügyeivel; nem lehet nem törődni a közügyekkel. Végül is az Istenre figyelő, testvéri közösséget teremtő egyház a szó legtisztább értelmében szükségképpen felelősséget vállal a közért, vagyis politikus. (Keleten és Nyugaton egyaránt vigyázni kell arra, hogy tisztán, felhangjai nélkül használjuk ezt a megjelölést, mindenféle pártpolitikától függetlenül.) Az Istent úgy ismerjük meg és úgy tesszük ismertté az emberek számára, mint aki figyelmes, akit érdekel az elesettek, kisemmizettek ügye, aki nem közömbös, hanem elkötelezett, és embereket hív magához, hogy rajtuk keresztül munkálkodjék a világban. Egy olyan egyház, amelynek élete belterjes, amelynek figyelmét elkerülik az emberi gondok, szükségképpen abba a gyanúba keveredik, hogy nem elég mély a kapcsolat az Istennel. Egy olyan egyház, amely elkötelezett tud lenni, nemcsak szavaiban, hanem tetteiben is, áldás lehet azoknak a fiataloknak a számára, akik nyugtalanul keresik az igazságot. Bízunk-e Istenben, hogy meg tudja újítani egyházunkat? Tudunk-e hinni abban, hogy rajtunk keresztül, a mi tetteinken keresztül is képes felragyogni az Isten, és „elhírlik” az emberek között, hogy kicsoda az Isten? Ha tudunk hinni ebben, akkor nem kell aggódnunk azért, hogy az egyház elveszíti a fiatalságot. Beteljesedik a régi zakariási ígéret: „Azokban a napokban egyetlen zsidó ruhája szegélyét tíz különböző nyelvű ember fogja majd meg, és kéri: hadd menjünk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van a Isten.” (Zak 8,23). De tegyük fel a kérdést konkrétabban: Elveszíti-e a magyar egyház a magyar fiatalságot? Vagy: birtokolja-e a magyar egyház a fiatalságot? A választ mindannyian érezzük. Inkább érezzük, mint pontosan tudjuk. Óvakodnunk kell attól, hogy az egyházat, mint valamiféle „termelő üzemet”, a produktivitás szempontjából elemezzük. Mindenesetre a számok irányadóak lehetnek. A fiatalság: a gyermekkorra következő életszakasz. Az egyház jobbára a gyermekkel foglalkozik, a hitoktatás őket szólítja meg. De hol van a helyük egyházunkban az aktivitást, önállóságot, kezdeményezést, tevékenységet, felelős megbízatást igénylő fiataloknak? Azoknak, akik korábban, gyermekkorukban részesültek a hitoktatásban, van-e később lehetőségük arra, hogy betagolódjanak a közösségbe? Varga Csaba írja (Árnyék nélküli ifjúság. In: Valóság. 1987/2. 51. o.): „A mozgástér nem tekinthető át: minden út, járat ködös. A többség szerint a család, mint összetartó, értékközvetítő közeg, nem funkcionál. A kor által felkínált és majdnem mindenki által elfogadott fogyasztói magatartás a minta. Nincsenek olyan intézmények, amelyekben a fiatalok szuverén személyiséggé válhatnak: hálás alattvalók helyett önállóan gondolkodó individuummá.” Ez a kijelentés elsősorban a szélesebb társadalmi szférát veszi célba. De vajon nem áll-e ugyanilyen határozottsággal a fiataloknak az egyházhoz való kapcsolatára is? Sok jel mutat arra, hogy a kereszténység egyre inkább azok között él elevenen, akiknek iskolázási szintje magasabb. Hogyan rétegeződik a magyar ifjúság? Nem érdektelen a lelkipásztor számára sem, ha nagy vonalakban látja az ország ifjúságának 154
