Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)

1988 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Korzenszky Richárd: Elveszíti-e az egyház a fiatal korosztályokat?

A mai szülőgeneráció tagjai között nem kevesen vannak, akiknek szülei kényszerű megalkuvásból döntöttek úgy: válasszon majd felnőttként a gyermekem, miként akar élni. Nem „befolyásolták” világnézetének alakulását, féltve gyermekük „jövőjét”. A másik oldalon pedig hosszú időn keresztül érvényesült egy hivatalos világnézeti „nevelés” sokcsatornás hatása, amivel — éppen a választási lehetőségek hiánya miatt—elsősorban fejlődéslélektani törvényszerűségek következtében sokan szembe fordultak, pontosabban: sokan elfordultak tőle. Hozzájárul ehhez még az a nem lebecsülendő feszültségteremtő tényező, hogy a megfogalmazott eszmények egy mindannyiunk által igényelhető igazságosabb, egyenlőbb társadalmat vázoltak föl, — s a fiatal generáció elsősorban tapasztalataiból él, tapasztalatai pedig az ellenkezőt tárják eléje. S miközben a szülők — az ötvenes évek fiataljai — berendezkedtek többnyire korai öregséget eredményező, önkizsákmányoló munkájuk eredményeként egy viszonylagos jólétben, a hetvenes évek és a nyolcvanas évek eleje sokaknak kínált valós lehetőséget erre —, a most fiatal korúak nemzedéke, akikben a nagyszülők világnézete, tartása, eszményvilága csak töredékesen öröklődhetett tovább, gyökértelenül teng-leng, példaképek nélkül; anyagi lehetőségei csökkennek, s a gazdasági-jóléti távlatok pedig elsősorban őelőttük zárultak le.

A szülőgeneráció élete meglehetősen szekularizált, összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy vonzata ez neveltetésüknek, ismereteik hiányának, a megélt minták hiányának, az élni tudás zavarainak, a megszerzésre, birtoklásra beállított gyakorlati életstílusnak, a fogyasztásra berendezkedett társadalomnak.

Megváltozott a szülő—gyermek viszony: hűvösebb lett, — azt is mondhatnánk, hogy aszimmetrikussá vált. Apa nélküli társadalomban élünk. A külső szemlélő számára is úgy tűnik, hogy vallási életünk meglehetősen elnőiesedett, elöregedett. A családban a hit dolgairól keveset beszélnek. Ha igen, akkor is inkább elvárások formájában, mint a hitélmény továbbadásának keretei között. Még a magukat vallásosnak mondó családokban is sokszor tapasztalható, hogy a nevelési célok és a látható magatartásminták között feszültség van.

Világképhiányban szenvednek a fiatalok. A legnagyobb hatásfokkal a tv-sorozatok közvetítenek valamiféle „világképet", nem pedig az iskola vagy az olvasmányélmények. Az olvasás egyébként is — mint a megértéshez aktivitást, reflexiót igénylő szellemi tevékenység — egyre jobban háttérbe szorul. A cselekedetekre való reflektálás pedig, az élet tudatos megélése, mind kevesebbek sajátja lesz.

Elveszíti-e az egyház a fiatalabb korosztályokat? így kellene talán fogalmaznunk: birtokolja-e őket? Azokról van szó, akik egy felmérés tanúsága szerint az eszmei elbizonytalanodás állapotában vannak. Nemcsak a jövő eszménye hiányzik, de jövőképük általában is szegényes, sőt megfogalmazódott a jövőre való irányultság értelmetlenségének tudata is. A bizonytalanság mellett a másik sajátosság, ami kimutatható: egyfajta fásultság, visszafogottság, sőt pesszimisztikus attitűd. A válaszolók 80%-a azzal kezdte: „Ha egyáltalán megérjük a 2000. évet...” A nemzetközi feszültségek átéléséhez szervesen kapcsolódik a hazai gazdasági nehézségekből fakadó nyomottságérzet is. De határozottan kimutatható, hogy a diákokra nem az anyagi javak szűkösségéből eredő gondok hatnak elsősorban, hanem az emberi kapcsolatok romlása nyugtalanítja őket. (Vö. Farkas Endre: A diákfiatalok jövőtudatáról egy felmérés tükrében. In: Ifjúsági Szemle, 1985/3. 36—43. o.)

Lehet, hogy merész és szokatlan így megfogalmazni a kérdést: Mi köze van az egyháznak az emberek jövőjéhez? De ha az egyház és az ifjúság kapcsolatát elemezzük, a kérdés ebben a formában nem kerülhető meg. Mi köze van az egyháznak az emberiség jövőjéhez? A keresztények mindennapi imádsága könyörög azért, hogy jöjjön el az Isten országa, — tehát világosan jövőre irányuló a keresztény magatartás és üzenet. De mit tapasztal meg ebből egy átlagos fiatal? Ne arra a néhány százra vagy ezerre gondoljunk, akiket szíven talált az evangélium életformáló üzenete, és benne állnak már a kereszténység — nem mint intézmény, hanem mint valamilyen mozgalom — sodrában. Mi hírlik el az Istenről az emberek között, aki valójában az élet és nem a pusztulás Istene?

152