Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 3. szám - Gerics József: "A két királyi apostol" (Szent István és Szent Henrik kapcsolata a 11-12. századi német és magyar hagyományban)
bizonyos olyan körülményektől, amelyek kultuszát beárnyékolták. Ezeket Merseburgi Tietmar püspök (-(-1018), mint kortárs, Henrik iránti személyes odaadása ellenére az egyházi ember lahangoltságával vette tudomásul. Keserűen jegyezte fel, hogy a liutizok, urának a keresztény lengyelek elleni aposztata szövetségesei, a hadban szokásuk szerint magukkal vitték istenképeiket; egy másik alkalommal pedig, szintén lengyelek elleni hadjáratban, Henriknek 12 talentumot kellett fizetnie megsértett pogány szövetségesei részére jóvátételül azért, mert istennő képmásával ellátott hadijelvényüket a német seregből valaki kővel megdobta. A hagiografus már pusztán az ilyen események emlékének homályba borítására és ellensúlyozására is térítői érdemeket kellett hogy tulajdonítson hősének, mint a birodalom uralkodójának. Erre azonban egyéb helyszínt, mint Magyarországot nem találhatott. A Breviáriumnak az a látszólag keveset mondó és egészen általános megfogalmazása, hogy Henrik „inkább imádsággal küzdött a barbár népek ellen, mintsem fegyverrel”, részben szintén annak a kifejezése, hogy politikája következtében a császár egyszerűen nem folytathatott fegyverrel is támogatott hitterjesztést, s hogy a missziók előmozdításának evilági eszközeként csak a családi politika állt rendelkezésére. Henriket, mint császárt, illetve a birodalom uralkodóját tehát a magyarok megtérítő- jének érdemével vagy dicsőségével ruházták fel. Ennek a beállításnak azonban nyilván nem az volt a kizárólagos oka (vagy célja), hogy az emlékezetből kitöröljék Henriknek a kereszténységtől elszakadt liutizokkal való szövetkezését és pogány kultuszuknak politikai szükségből történt hajdani védelmét. Ez a tárgyalt, kronológiailag is lehetetlen ábrázolás ti. azt tulajdonította Henriknek, amire a császárt az imperium eszmei-ideológiai hagyománya eleve is kötelezte: a térítést, a Breviárium nyelvén szólva a hamishitű, barbár népek elleni harcot. Henrik történetében a magyarok az elméleti követelmény megvalósulásának lehetőségét jelenítették meg. Vagyis rajtuk mutatták be, miként teljesítette egyik alapvető kötelességét a birodalom első szentté avatott uralkodója. Az csak öregbíthette dicsőségét, hogy említett kötelességét a beállítás szerint a magyarságon nem fegyverrel, hanem imával és a családi politika eszközével teljesítette, s ez az előadás nem véletlenül került be a Breviárium már idézett szövegébe. A vonatkozó források és irodalom lelőhelyei: Fontossága miatt a Henrik-életrajz idézett részletét latinul is közlöm. „Et mirum, quod homo Dei... in nullo provectum regni negligebat, quin immo sine effusione sanguinis, pietate et sapientia terminos regni sui dilatavit ac imperialem dignitatem glora et honore ampliavit et ordinavit. Boemiam vicit et subiugavit, Burgundiam in dedicionem recepit, Pannoniam quoque fidei catholicae et Romano imperio adunavit. Victor enim aliarum nationum, apostolus fit Ungarorum. Cum enim omnes adhuc infideles essent, Heinricus imperator ad fidei catholicae confessionem illos adtraxit. Quod ut facilius fieret, sororem suam Giselam Stephano regi eorum matrimonio copulavit, secundum apostolum dicentem: .Sanctificatur vir infidelis per mulierem fidelem et sanctificatur mulier infidelis per virum fidelem’. Stephano itaque rege baptizato universa Pannónia verbum vitae suscepit et mira rerum novitate per reges apostolos sanctae catholicae aecclesiae incorporata est. O, quam praeclara tanti apostolatus societas, quam colenda et veneranda utriusque sanctitas, per quos tot salvati et sanctificati sunt.” Vita Heinrici II. imperatoris et miracula auctore Adalberto diacono Babenbergensi. Gombos i. m. 2438—2440. old. — A Breviárium Romanum július 15-i, korábbi lectiója; Scriptores rerum Hungaricarum tempore ducum regumque stirpis Arpadianae gestarum. Edendo operi praefuit Emericus Szentpétery. Bp. 1938. II.; Catalogus fontium históriáé Hungaricae ... ab Academia Litterarum de Sancto Stephano Rege Nominate editus .. . Collegit Albinus Franciscus Gombos. Bp. 1937—1938.; Thietmari Merseburgensis Episcopi Chronicon. Recognovit Fridericus Kurze. Scriptores rerum Germanicarum in usum scholarum. Hannover 1889.; Tóth Zoltán: A Hartvik-le- genda kritikájához, Bp. 1942. és ugyanő: „Történelemkutatásunk mai állása körül.” Bp. 1943. 134
