Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 2. szám - KÖRKÉP - Tomka Miklós: "Elveszett" katolikusok? - avagy mennyi a katolikusok létszáma ma Magyarországon?
mintegy 59 százaléka temetteti katolikus módon.) — A vizsgálhatóságon túl tudatában kell lennünk, hogy a négyféle megközelítés tartalma eltérő, a) A keresztelés tényéből való kiindulás „tagsági viszonyt" keres, annak minőségével, vagyis a személyes vallásossággal nem törődve, b) A magát katolikusnak nyilvánítás személyes döntést és vonzalmat fejez ki, de annak pontos tartalma tisztázhatatlan. c) A mások általi megítélés összetevői még bizonytalanabbak, de valószínű, hogy azok főleg külsőségek. Végül d) a vallásgyakorlat nyilvánvalóan a vallásosságnak csupán egy dimenziója. A későbbiekben saját számításunk alapjául a jogi (a) megközelítést vesszük, mert ez tűnik fogalmilag a leginkább egyértelműnek, mert ez a legpontosabban kimutatható és mert egyházszervezetileg is ez a legalapvetőbb. Kiegészítésül ellenben a magát katolikusnak nyilvánítást is említjük. — 3. Az adatgyűjtés a nemzetközi gyakorlatban nem egységesen történik. Ahol a népszámlálás és a statisztikai nyilvántartás felekezetet is kérdez, ez megfelelő kiindulópont. Egymástól távoleső adatfelvételek idején a köztes időpontokra statisztikai továbbszámítás végezhető. Ahol jól szervezett az egyház, és a plébániák pontos kimutatást vezetnek a hívekről (Status animarum — a költözések jelentésével), ezek a belső adatok is felhasználhatóak. Ahol rendszeres és széleskörű közvéleménykutatások vannak, azok adatait is igénybe lehet venni. Ugyanez érvényes a misehallgatás- számlálásra. (Ez esetben az előbb említett fenntartásokkal.) Ha ilyen rendszeres adatfelvétel vagy -kimutatás nincs, az becslésre ösztönöz, hiszen az egyházi adminisztrációnak, a lelkipásztori értékelésnek és tervezésnek és másoknak is időnként szüksége van ilyen adatokra. A becslést ellenben befolyásolja a helyi érdek. Az egyházközség önállóságára való törekvés felülbecsüléshez vezethet. Az egyházmegyének a lélekszám arányában történő befizetés alábecslésre csábíthat. Az egyházközség területén érvényesülő népességmozgások kihatása, különösen nagy plébániákon, igen nehezen felbecsülhető. A lassú kihalás és elvándorlás figyelmen kívül hagyása felülbecsléshez vezet. Az új betelepülés, különösen az új nagyobb lakótelepek számításon kívül maradása alulbecslést okoz. (Az ilyenkor alkalomadtán elhangzó érv, hogy a beköltözöttek „úgysem katolikusok" többszörösen is problematikus. Először is ellenőrizetlen előítélet. Másodszor kérdés, hogy mennyivel és miért inkább vagy kevésbé katolikusok, mint az „őslakosok”? Harmadszor, az előbbi érvben az az értékelés, minősítés sejthető, hogy nem „jó” katolikusok. Ennek az ítéletnek tárgyi bizonyítékaitól függetlenül az egyházközség a területén lakó összes katolikusnak keresztelt — s azóta vallásból nem kilépett — személyt kell, hogy összefogja, azokért felelős. Ha nem ezt teszi, nem felel meg feladatának. Negyedszer, természetesen az ilyen indoklásnak semmi köze a pontos számbavételhez, hanem ez a helyi felelős személy érdekérvényesítésének egy formája, a valóságosnál kevesebb katolikus becslése ugyanis egyúttal a vállalt vagy elvárható munka csökkentését, ezzel szemben a sikerek — az ellátottak aránya, a hittanosok, szentmisére járók aránya — művi úton való növelését jelenti.) S a statisztika oldaláról nézve az már mindegy, hogy ez a becslési hiba véletlen vagy tudatos, valamint, hogy az alulbecslés oka és haszna az egyéni lelkiismeret megnyugtatása és „ápolása”, vagy az egyházi adminisztráció elvárásaihoz igazodás. — Ami az idézett forrásokat illeti, azok zöme nem közli, hogy adatait honnan szerzi. Feltehető, hogy mind az Annuarium Statisticum Ecclesiae, mind az Annuario Pontificio az egyházmegyék által adott jelentésekre támaszkodik. (Nehezen érthető viszont az 1982—1984 közötti csökkenés.) Az egyházmegyei jelentések, ugyanúgy, mint a sematizmusok és az Almanach alapvetően a plébániai becslésekre épülnek. Voss hivatkozik az Annuario Pontificio-ra. Barrett, Morei és András ezt nem teszi, de talán egyszerűen más évbeli évkönyv-adatot vettek át. (Egyéb valódi adatforrás nem lévén, más eljárást nem tudunk feltételezni.) — Végül Barrett adata a „gyakorló, vagy/és magát katolikusnak valló” személyekről tökéletesen légből kapottnak tűnik. Realitásértéke nulla. Kár, hogy Clévenot kézikönyve is átvette. — 4. A magyar katolikusok létszámának megállapításakor a kiindulópont az 1949. évi népszámlálás. Ha innen kiindulva egyszerű továbbszámlálással kísérleteznénk, figyelembe kellene venni, hogy az 1949. évi arány történelmileg nem stabil. A mai 114
