Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 2. szám - KÖRKÉP - Koncz Lajos: Szentség a világban és az emberben
magyarázata van Eliadénak ezzel összefüggésben a vallástalanság misztériumára: „Keresztény szempontból ... a nem vallásosság az ember új bűnbeesésének felel meg. A vallástalan ember elveszítette a képességét a vallás tudatos átélésére és ezáltal megértésére és elismerésére is. Ám léte legmélyén még mindig őrzi a vallás emlékét, mint az első bűnbeesés után ősének, az ősembernek, szellemileg bármilyen vakká vált is, annyi megismerő ereje maradt, hogy Isten nyomait még fellelje a világban. Az első bűnbeesés után a vallásosság a megkínzott tudat szintjére süllyedt, a második után még mélyebbre, a tudattalan szakadékéba zuhant.” De ,,e tudattalan aktivitásából még mindig támaszt merít az ember létének nehézségeire, s ebből a szempontból a vallás funkcióját is betölti.”2 A LÉT STABILITÁSA: A SZENT. Mert a világ és lét stabilitását a Szent, a Fanum jelenti. Szó szerint: „a szent megnyilatkozásaival alapozódik meg ontológiailag a világ”.3 A határtalan, lebegő térben ez jelenti a szilárd pontot, a központot és tengelyt, s ez teszi lehetővé, hoy tájékozódjunk a káoszban, profánban. S a profán latin szó már etimológiájában is hirdeti, hogy ő csak a másodlagos valóság: pro, prae, praeter fanum, vagyis az, ami körülveszi a központot, az igazi, stabil valóságot, a fanumot. A jelenségtani, vallástörténeti vizsgálódás tehát az ember legősibb felismerésének találja az istenség, a Szent felfedezését, ha eleinte mitikus is a megfogalmazás. És hogy annyira nem deszakralizálható a világ, hogy létének alapzatát pusztítanánk el vele. Ezért ne riadozzunk az olyan megállapítások miatt, hogy a világ véglegesen és végzetesen szekularizálódott, hogy a világban nincs már hely a Sacrum és vallás számára. Maga a szekularizáció — s ezt az egyház is elismeri ,,a világi értékek autonómiájaként” — az emberiség fejlődésének természetes tendenciája és állapota.4 De az általános fejlődés rendjén belül az egyénre nézve más törvényszerűség is megállapítható, annak ellenére, hogy egyeseknél észelhető a túlzásba átcsapó „szekularizmus” befolyása. Az emberi szellemiség történetének alapos feltárása mégis tanúsítja, hogy az ember lényegéhez tartozik a vallás, és minden elsötétülés, autonómia- és szabadság-követelőzés ellenére a Szent teofániái a világban elég erősek ahhoz, hogy előbb-utóbb térdre kényszerítsék az embert. Beethoven vallomása is bizonyság erről: „Mindenható, az erdőben boldog vagyok, minden fa általad beszél, Istenem, minden azt suttogja: szent, szent. . .” (Egyébként az evilági, deszakralizáló korszellemnek is komoly köze van ahhoz, hogy még a vallásos emberek is nehezen viselik el a szentség emlegetését konkrét egzisztenciájukhoz kapcsolva.) Pedig nemcsak a világba van beleépülve ki írthatatlanul az isteni elem. Eliade szerint a legkülönbözőbb vallások felismerése, hogy „az ember is egyik része lévén a teremtésnek, saját magában is rálel arra a szentségre, amelyet a kozmoszban ismer föl”5 és „életét, mint az istenek életének részét éli meg.”6 S mindezekkel nem egy misztikus szent elragadtatásaiból idéztünk, hanem profán tudós kutatásaiból, a természetes vallások anyagából. . . Bibliai párhuzamok kívánkoznak ide. Például Szent Páltól: „Élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem" (Gál 2,20); és Szent Jánosból: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat, Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk és benne fogunk lakni” (14,23). Ugyanezt a vallások történetében is így találta a kutató. És ebben fogjuk végső soron megtalálni mi is a szentség és keresztény élet lényegét: szent az, aki egészen Istenben él. A SZENTSÉG MEGKÖZELÍTÉSE. A természetrendi alapozás után bízvást hozzáfoghatunk a természetfeletti, kinyilatkoztatott vallás szentség-fogalmának és követelményeinek elemzéséhez is. A keresztény bölcselet és teológiai Istentan a „szent” fogalmát a legpozitívabb és leglényegibb kategóriának ismeri el minden tulajdonság mellett, amit az Istenről mondhatunk.7 Már a fogalom eredete érzékelteti, hogy a szóban valami páratlan koncentráció van. Az eredeti szógyök — a hébertől kezdve a görög-latinon át szinte minden európai nyelvben — az elkülönülést, a „világfeletti” transzcendenciát, az „egészen másságot" jelenti. A szent fogalma egyedül és kizárólag az Istennek van fenntartva. Megismerésünk tapasztalata is ezen isteni tulajdonság sajátos jellegét tanúsítja. A három alapvető érték, igazság, jóság és 110
