Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 2. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE MARIE-DOMINIQUE CHENU OP PROFESSZORRAL - Széll Margit: "És megújítod a föld színét"
A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE MARIE-DOMINIQUE CHENU OP PROFESSZORRAL „ÉS MEGÚJÍTOD A FÖLD SZÍNÉT” Professzor Úr, az ön gondolkodását mind a mai napig az „Új” iránti fogékonyság jellemzi. Szóljon nekünk most a megújító Lélekről! A keresztény gondolkodást az igazán „Új” jellemzi, az, ami Krisztus feltámadásából, a húsvéti titokból fakad. Az „Új” magyarázata teljességgel nem a múltban, hanem a jövőben van: Isten előttünk jár! Hív, sürget és szabaddá tesz minket. — Minden más isten hamis isten, bálvány, halott isten. És ez a hamis istenkép még ma is igen sok keresztényt tart fogva. Az ilyen istenről gondoljuk azt, hogy ő csak parancsol, visszaszorítja vágyainkat, valami érthetetlen okból mindig nyomunkban van azért, hogy tetten érjen minket. Sokan saját számonkérésük eszközeként használják fel vagy éppen a felelősségtől, a teremtő megújítástól irtózok menedékéül szolgál. Ezzel szemben az igaz Isten a Teremtő, a mindig Új és Újjáalkotó, aki belépett közénk a világba, hogy megújítson minket, bűnösöket. Őt nem kell sem feltalálni, sem bizonyítani. Hangsúlyozom: az igaz Isten önként nyilatkoztatja ki önmagát. A Szentlélek Isten új Prófétaként jött a világba. Nélküle az Atya távollévő, Krisztus a múltté lenne, az Evangélium holt betű, az egyház puszta szervezet a hatalom birtoklására. A küldetés csak propagandává válna, a keresztény cselekvés a rabszolgák erkölcse lenne. — Megvallom, ezeket az igazságokat magam is megrendültén fogadtam I. Hazim keleti pátriárkától 1968-ban, Uppsalában — és sokmindent megvilágított bennem. És ezek a gondolatok ma is aktuálisak? Sajnos, főleg ami a negatívumokat illeti, azt kell mondanom, igen. A zsinat kezdete után 25 esztendővel a nyugati kereszténység ma is a deisták istenével, az „ész istenével” küszködik. A zsinatra a keleti teológusok hoztak friss fuvallatot, amikor az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek titokzatos működésére hívták fel a figyelmet az egyházban és a történelemben. Professzor Úr már többször említette, hogy sajátmaga is találkozott a zsinaton a Lélek fuvallatával. Minden a II. Vatikáni zsinat előkészítésénél kezdődött. Az előre kidolgozott szövegek élettelen merevsége legszembetűnőbben éppen az isteni kinyilatkoztatásról szóló szkémában mutatkozott meg. Itt nem valami éles vitákat keltő kérdésekre kell gondolni. A hitletétemény tiszta dogmatikus megfogalmazását adták elénk, de hiányzott belőle az éltető Lélek. A keleti atyák tudatosították ezt bennünk, amikor a szentháromságos kinyilatkoztatásról szóltak. Ez a felismerés, mintegy a Lélek adományaként, szinte észrevétlenül terjedt szét közöttünk, és egyszerre mindenki ezen a nyelven beszélt. Az áttörést az a belátás adta, hogy Isten Szavát úgy kell bemutatnunk, mint az Isten-találkozás „helyét”, ami itt és most minden kereszténynek átélhető. Néhány jelentős hozzászólásból idézek, nehogy végleg feledésbe menjenek. — Guano püspöknek, a szkéma előadójának ez volt a felismerése: „Isten Szaváról itt úgy 105
