Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 2. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE MARIE-DOMINIQUE CHENU OP PROFESSZORRAL - Széll Margit: "És megújítod a föld színét"
kell szólnunk, hogy ne csak az igazságot mondjuk ki és az értelmet világosítsuk meg, hanem magát az élő, szerető istent szólaltassuk meg, aki teremtő erejével az egész embert átjárja ...” — Hakim görög-melkita püspök sajnálatosnak találta, hogy ,,a keleti teológiának olyan nagy egyéniségei, mint Jeruzsálemi Cirill, Maximosz hitvalló vagy Damaszkuszi János ismeretlenek Önök előtt, és így az egyetemes keresztény hitet a latin teológia számára foglalják le.” — A keleti egyházban a hit közvetítésének tere a liturgia, és a hitbe való bevezetés a szentségek útján történik. Krisztus titkát az üdvrend (oikonomia) mindig megújuló eseményeiben tapasztalják meg; Az Ószövetség előkészíti, Krisztus teljesíti és a Szentlélek erejével az egyház újra meg újra megvalósítja. — Andreas Serima arhimandrita a Szentírás felől közelített: A Szentírás már kezdetben is igehirdetés volt, liturgiái és prófétai valóság, azaz a Szentlélek tanúságtétele a Krisztus-eseményről — és csak utána lett leírott könyv. A keleti keresztények ezután is megtartották az „üdvtörténeti konszekrációt”: Krisztus megújuló áldozata a Szentlélek erejével újból kinyilatkoztatja az Atyát. Az Eucharisztia ünneplésébe foglaltak bele minden emberi eseményt is (megemlékezés élőkről, holtakról). Hagyományként megtartották az üdvtörténeti epikléziseket, a Szentlélek többszörös segítségül hívását. Ez a hagyomány nem más, mint a Szentlélek megújuló teofániája, amely nélkül a történelem számunkra érthetetlen, a Szentírás pedig holt betű marad. — A nyugati atyák közül elsőnek Meyer bíborost késztette szóra a Lélek: Nagyon örülök, hogy végre tanúi lehetünk a hagyomány élő, dinamikus felfogásának, amely kiszabadítja a tanítási formák kötelékéből. A szentlelkes hagyomány végre kiáradhat az egyház egész liturgiájára és élő praxisára. — Teológiailag úgy foglalnám össze: A Dei Verbum konstitúció talaján kelt új életre a Szentlélek. A szentháromságos Isten két belső örök eredését (generatio, spiratio) mi két történelmi eseményben tapasztalhatjuk meg: a Fiú megtestesülésében és a Szentlélek elküldésében. Ezt úgy is mondhatjuk: Az egyház Krisztus teste, ugyanakkor a Szentlélek közössége. — Ma az egyház életében bekövetkezett a Szentlélek működésének világosabb felismerése. És ez döntő hatással van istenképünkre: a deista istenkép helyére újra a kinyilatkoztatott, szentháromságos, élő Isten kerül. Az ilyen nagy szemléleti fordulat után hol és hogyan találkozhatunk mi a Szentlélek hatásaival? Mindenekelőtt a liturgikus ünnepléseken. Az Eucharisztia ünneplésébe beillesztették az epiklézisek (lélekhívások) új változatait. Jobban betekinthetünk a liturgia bibliai olvasmányaiba, a szentségi szimbólumokba, az isteni misztérium dimenzióiba. Sajnos, a bérmálás még ma sem nyerte el igazi szentlelkes jellegét sem az előkészítésben, sem az ünnepélyes kiszolgáltatásban. — A Lélek ébredése, mint tudjuk, mindig közösségben kezdődik (vö. első Pünkösd, zsinat stb.). Az a lelki öröm a liturgikus ünneplésekben — amit a rubrikák szigorú betartásának aggálya oly sokáig visszafogott — ma nyíltan felszabadul, izzásba hozza a hívők lelkét, mert ösztönös-intuitív módon megérzik a Lélek jelenlétét. Amin még a nyugati konformisták megbotránkoznak, az a harmadik világ új egyházainak elementáris szükséglete: a belső öröm kifejezése énekben, mozgásban, gesztusokban, színekben stb. A Lélek ébredése így kedvez az új imák, ritmikus fohászok keletkezésének, a spontán imacsoportok létrejöttének. Hitünk közlése és átadása is kezd ma már új formát ölteni. Nem az oktatás, a fogalmi meghatározások állnak az első helyen, sokkal értékesebbek a hittanítást kísérő, közösségben adott tanúságtételek az igehirdetők és az igehallgatók részéről egyaránt. — Az evangéliumi eredetű „tanúságtétel” szót Luther óta háttérbe szorítottuk, úgy véltük, hogy a „dogmatikus tárgyilagosságot” veszélyezteti. A modernizmus idején a „hit megtapasztalása” kifejezés is gyanússá vált. — És mit látunk? Ma már túljutottunk a krízisen. A zsinati szövegekben és a katekézisben jól megfér a hiteles tanítás az egyéni tapasztalással és a személyes tanúságtétellel. VI. Pál szavait idézem: „Isten 106
