Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Széll Margit: Mária védelmében
és a reménység időszaka még fogékonyabbá tesz a megtérésre, készebbé a megérkezésre! Az első ezredfordulón a clunyi reform hozta meg az egyház belső megújulását, az európai népek életébe pedig a lelki-szellemi-erkölcsi fellendülést. Európa első szent uralkodója, István király is ebben a szellemben vezette be népét az igazi keresztény életbe. Fia elvesztése után azonban, élete végén őt is elfogta az aggodalom népe jövője iránt, ezért fordult a Népek Csillagához (ahogy az ezredfordulóban fellendült Mária-kultusz olyan szívesen nevezte), és Mária oltalmába ajánlotta népét minden időkre. I. Eredendő emberi félelem az, ami a századvégi pánikban összetorlódik, egyébként mindig jelen van a különféle csoportokban és az egyénekben. Egyszer feltör, máskor a tudat alá süllyed. — ,,A félelem az ember alapérzése, ami léte függőségéből és haláltudatából ered.” — Ebben a tényben ismeri fel az élet mozgatóerejét Fritz Riemann pszichológiája. A korábban annyit hangoztatott freudi élvezeti elv (a nemiség, a pénz, a jólét hajhászása) is csupán menekülés a félelem elől. Az „eredendő félelem” leküzdésére szolgál a köznapi biztonság és bebiztosítás (gondoljunk csak az életbiztosítások szép, de gyakran megtévesztő reklámjaira). A félelemre keresünk gyógyírt a tudományban, vigasztalást a vallásban. — A második évezred végén félelmünk még fokozottabb. Jobban ismerjük önmagunkat, a körülöttünk tornyosuló veszélyeket, így minden vívmányunk ellenére nyilvánvalóbbá válik tehetetlenségünk a váratlan betegségekkel és világveszélyekkel szemben. Ezért is erősödött fel ma a vallási igazságok keresése. ,,A vallás a személyes Atyaistenhez való létviszonyunk újrafelismerése . . . Életünk minden gyámoltalansága az Atya iránti vágyunk örökös kifejeződése” — állapítja meg Freud Romain Rolandhoz írt levelében (Ges. W. XIV. 421). C. G. Juncj viszont rámutat a,,lélek mélyén rejtőző anya-gyermek- viszony" ősi képére. Az első lelki élményeink életünk során visszatérnek és ezek nyomán tapasztaljuk meg először a védelmező Teljességet. Létünk mélységeiből, a „kollektív tudattalanból” (kollektív, mert minden emberben jelen van) feltör a mítoszokban az ősi jelkép, a Magna Mater, a létünket védelmező Nagy Anya alakja. Az ember ugyanis csak az (igazi) anyakapcsolatban sejtheti meg az isteni Misztériumot. Számos megfigyelésből vonja le ezt a következtetést Antoine Vergote valláspszichológus (Isd. Religionspsychologie, Mütterliche Werte fejezetét, Olten 1970). — És amint az egyesek anyaképe az emberiség ilyen szimbólumává szélesedett — ugyanúgy vissza is vezethető a konkrét anyára! II. II. A megtestesült Krisztus történeti édesanyjában találja meg a keresztény közösség a védelmező-vigasztaló anyát, az eszményi nőt. Hitünk valóságában Mária teljesértékűleg hordozza és tölti be eredendő anyaigényünket, hiszen ő védettségünk- megváltottságunk és üdvösséges örömünk Oka! — A keresztények anyja nem mítosz, nem kivetítés, hanem életünk Megmentője-Vigasztalója-Védelmezője (parakletosz). Isten kegyelméből az emberek között elsőként jogosult erre a címre, mert igenjével Megváltónk befogadó-megtestesítő anyja lett. — Aki tehát elismeri a bún sötét valóságát, az abból való megváltottságunk kegyelmét, annak el kell fogadni, hogy Mária mindig vigaszt-védelmet jelent életünkben. Az egyes népek bevezetése a kereszténységbe sok megértést és tapintatot kíván. Nem lehet őket erőszakosan kiszakítani hagyományaikból, főleg az örökölt anyaképből, úgy mint csecsemőt anyja kebléről. A misszionálások során mindig átfogó intelligenciára van szükség, hogy a régi keretekből folyamatosan vezessék át az embereket Krisztushoz és édesanyjához. Van azonban egy bizonyos homályos, átmeneti szakasz is, amit gyakran a folklór kutatói félremagyaráznak: a korábbi Magna Mater eszmét közvetlenül azonosítják a később elfogadott Mária-tisztelettel, holott csak bizonyos nyelvi, vagy külső szokások megőrzéséről van szó. A folyamatos átmenetre a legjobb példákat a keleti keresztény102
