Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Szennay András: Tengernek Csillaga
szerint úgy irányította a természetes kibontakozást és a földi történést, hogy az befogadója és eszköze legyen a megváltásnak. Azok a helyzetek és emberek, akikkel Jézus Krisztus kapcsolatba kerül, mind kifejezői az Isten és az ember találkozásának. Ezért az evangéliumból ki lehet olvasni Isten irgalmát, kegyelmének erejét, a szeretet nagyságát, más részről pedig az ember szabadságát, esedékenységét, ösztönösségét és a természetfölötti javak iránt való érzékenységét. Ebbe a keretbe kell beállítani Mária anyaságát. Az Isten Fia valóságos ember lett, mindenben hasonló hozzánk, a bűnt kivéve. Ezért a gyermek és az anya kapcsolatát is úgy élte meg, mint minden ember. Szüksége volt a tőle kapott táplálékra, szeretetre és példamutatásra. Máriának olyan anyaságot kellett megvalósítani, amely az Isten Fiának egyéniségét alakította. Ide kell helyeznünk azokat a kegyelmi adományokat, amelyeket a szentírási szavak kifejeznek: kegyelemmel teljes, az Úr van veled, a Magasságbeli beborít árnyékával, a Szentlélek száll rád. Jézus csodálatos fogantatását nem lehet elválasztani az anyaság személyes és kegyelmi adományaitól. Mária ugyanezzel a kegyelmi felvértezéssel lett a misztikus testnek is anyja és egyúttal az egyház előképe. Benne már megjelent az ígéret, hogy az egyház is eljuthat arra az állapotra, amikor nem lesz benne sem ránc, sem szeplő (Ef 5,27), ahogy az Krisztus jegyeséhez illik. Az egyházra ugyanaz a Szentlélek szállt le, aki Máriát eltöltötte erejével — ezért az egyház is meg tudja valósítani anyai hivatását gyermekeivel szemben. Külön adománya azonban az, hogy mindig feltekinthet előképére és utánozhatja lelkületét. Szennay András TENGERNEK CSILLAGA II. II. János Pál pápa első németországi látogatása után egy protestáns lelkipásztor a televízióban így nyilatkozott: Igaz, a pápával alig tudtam mit kezdeni, de Mária jelenlétét — akiről a pápa látogatása során oly sokat szólt — szívesen venném saját egyházunkban. így ugyanis kissé emberibbé, emberségesebbé válnék egyházunk. — E bevezető utalással kapcsolatban azt a kérdést szeretném feltenni: nem döbbent-e kicsit rá a protestáns lelkész megjegyzése minket is arra, hogy egyházunkban — nem ,.elvben és általában” az egyházban, hanem elsősorban a kis ekleziolákban, az egyházközségekben — sokmindennek sokkal emberibbnek, emberségesebbnek, sokkal több alázatról, emberi megértésről tanúskodónak, hitből fakadónak kellene lennie — mint ahogy azt valóban, életünk hétköznapjai vagy ünnepei során megtapasztaljuk. S ha így van — márpedig alighanem így van — akkor a hitből élő, a hit erejében remélő egyszerű názáreti lánynak, Máriának, a Szűznek példája, alázata bizonyára mindannyiunknak követendő felszólítás lehet. Suenens bíboros és vele együtt sok más egyházi vezető, gyakorló lelkipásztor és szakteológus számos megnyilatkozásban, írásukban utalnak rá, hogy az elmúlt mintegy harminc esztendőben a Mária-tisztelet erős hanyatlásának lehettünk tanúi — elsősorban nem a szélesebb, a népi ájtatosságokon nevelődött vallási gyakorlat követőinél, hanem az értelmiség köreiben. Ennek okát kutatva állapítják meg: a túlságosan elvont mariológia nyomán bizonyos visszahatást kellett észlelnünk. A Mária-kultuszt aligha lehet azzal vonzóbbá tenni, Mária helyét aligha lehet azzal „előkelőbbé” tenni egyházunkban, ha túlzott spekulációk, elméletek tárgyaként állítjuk őt az emberek elé. Ugyanakkor azonban az sem kétséges, hogy az értelmiség számára — melynek körében egyébként a vallásos érdeklődés növekvőben van — a népies, az erősen szubjektív érzelmekre építő Mária-kultusz egyre kevésbé vonzó. A 97
